Idén áprilisban ünnepelte indulásának egyéves évfordulóját a POKET, a Sztalker Csoport olvasásnépszerűsítő kezdeményezése. A hamarosan 17 kötetből álló zsebkönyvsorozat szerzői között megtalálhatjuk Molnár Ferencet, Karinthy Frigyest, Rejtő Jenőt és Virginia Woolfot is, a klasszikus művek mellett pedig kortárs írásokból is válogathatunk. Nyár elején újabb címmel bővül a POKET listája, és egy régen várt szerző, Szabó Magda is csatlakozik a sorozathoz, méghozzá Az őz című bosszúregényével. A húsz nyelvre lefordított történet két főszereplőnőjének életét nem csak a közös gyerekkor, hanem egy férfi is összekapcsolja, és ebből a szerelmi háromszögből rengeteg sérelem kerül a felszínre.
A kötetbemutatóra a Margó Irodalmi Fesztiválon kerül sor a Petőfi Irodalmi Múzeum udvarán június 13-án 17 órakor. A regény nagykövete Juhász Anna irodalmár lesz, aki a POKET ötletgazdájával, Vecsei H. Miklóssal és Orvos-Tóth Noémival beszélget majd az ingyenes rendezvényen. Szabó Magda ezen művéből 2016-ban a Rózsavölgyi Szalon készített előadást Nagy Mari, Spolarics Andrea, Erdélyi Tímea és Gáspár Sándor szereplésével Őze Áron rendezésében.
A POKET zsebkönyvsorozat eddig megjelent kötetei:
Molnár Ferenc – A Pál utcai fiúk
Lewis Carroll – Alice Csodaországban
Esterházy Péter – És mesélni kezdtem…
Karinthy Frigyes – Utazás a koponyám körül
Szerb Antal – Utas és Holdvilág
Virginia Woolf – Orlando
Csáth Géza – Egy elmebeteg nő naplója
Krúdy Gyula – Ady Endre éjszakái
Bohumil Hrabal – Gyöngéd barbárok
Antoine de Saint-Exupéry – A kis herceg
Hajnóczy Péter – A halál kilovagolt Perzsiából
Kira Poutanen – A csodálatos tenger
Rejtő Jenő – A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő – Csontbrigád
Háy János – Sztreccs
Viktor Pelevin – Kristályvilág
+ Versantológia – A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából
A POKET-automaták helyei: Budapest: Déli Pályaudvar, Széll Kálmán tér, Móricz Zsigmond tér, Keleti Pályaudvar (M2 mozgólépcső), Vígszínház, Madách tér, Batthyány tér (HÉV) és Gödöllő (MUZA), Komárom (Brigetio Gyógyfürdő), Szentendre (HÉV), Tata (Kossuth tér), Veszprém (Hangvilla), Szolnok (Aba-Novák Agóra)
Kiemelt kép: Hunyady József/Fortepan