Ma ünnepli 45.születésnapját Szabó K. István  rendező, színházigazgató.

Szabó K. István 1977. június 21-én Zsibóban született. 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakán, ezután a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház főrendezője, művészeti vezetője, 2004-től pedig igazgatója lett. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője, 2007-től pedig az ARCA független színház vezetője Bukarestben. A 2009 és 2011 közötti periódusban a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház, 2011-től 2015-ig a nagyváradi Szigligeti Színház főrendezőjeként dolgozott, utóbbinak művészeti igazgatója is volt egyben. 2015 óta Budapesten él, ahol szabadúszó művészként folytatja a pályájáját. Számos romániai és magyarországi színházban dolgozott már, de Németországban és az Egyesült Államokban is megfordult.

Pályafutása során többek között olyan előadásokat rendezett, mint a Júlia (Pesti Magyar Színház), a Sirály (Móricz Zsigmond Színház), A játszma vége (Ifjúsági Színház), a Bánk Bán (Jókai Színház), a Godot-ra várva (Szigligeti Színház), az Equus (Regina Maria Színház), A tavasz ébredése (Tomcsa Sándor Színház), a Meghallgatás (Ifjúsági Színház), A kripli (Maria Filotti Színház), a Vásott kölykök (Tomcsa Sándor Színház) , az Üvegfigurák (Tomcsa Sándor Színház), a De Sade márkiné (Maria Filotti Színház), a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Székelyudvarhely-Kőszegi Várszínház), Don Quijote de la Mancsa (Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház), a Macbeth (Stúdió Színház) vagy éppen a 2021-ben bemutatott Az Ajtó című előadás a Nemzeti Színházban.

Munkásságát 2003-ban Pro Urbe-díjjal, 2011-ben Földes Kati-díjjal, 2012-ben Szilágy Megyei Kulturális Központ Nívó-díjjal,2014-ben a XIX Magyar Drámaíró Verseny legjobb rendezésének járó díjával, 2019-ben Hevesi Sándor- díjjal, 2021-ben pedig Sík Ferenc díjjal jutalmazták.

Kiemelt kép: Szabó K. István (Fotó: Kortárs Online)