A budapesti Light Art Múzeum mondhatni fénysebességgel halad a trendiség felé. A nemrég alapított intézmény egy természeti abszolút érték felhasználásával igyekszik túlszárnyalni nyitótárlatának sikerét, azt remélve, hogy nem csupán a fény vákuumközegbeli terjedésének sebessége lesz bizonytalanság nélkül mérhető, hanem az új tárlat népszerűsége is.

Két fizikai objektum egymáshoz viszonyított sebessége sosem haladhatja meg a fény sebességét, mondja ki a fizika egy olyan alapvető törvénye, amelyet még egy fizikusnak sem sikerült felülírnia. A budapesti Light Art Múzeum a mindannyiunk életében központi helyet elfoglaló csoda reményében invitál minket erre a szuperluminális utazásra.

A Superluminal című kiállítás arra buzdítja az érdeklődőket, hogy lépjenek ki megszokott tereikből és adjanak lehetőséget arra, hogy a tárlat keretein belül a fény más megvilágításba helyezze önmagát.

Majd negyven nemzetközi alkotó használja a fényt, a valóságtól és az emberi érzékeléstől elrugaszkodott minőségében, ezzel teret adva például annak, hogy a Kárpát-medencéből is megcsodálhassuk az északi fényt egy kristályon keresztül. Becsatlakozhatunk a fények táncába és bízhatunk abban, hogy a kiállítás erejéig csak az érzékeinkben fogunk csalódni, egymásban semmiképp.

A tárlat teret ad olyan ellentmondásoknak, amelyek az ember természethez fűződő viszonyát vizsgálják. Ezáltal buzdít minket a kritikus gondolkodásra és felhívja a figyelmet például a fényszennyezés okozta környezeti károkra. A kortárs fényművészet kifejezetten erre az alkalomra létrehozott objektumai olyan előképekhez nyúlnak vissza, mint Moholy-Nagy László vagy Victor Vasarely.

Látogass el te is a Hold utcába, ahol egészen 2024. május 20-ig tekintheted meg a kiállítást, Bencsik Barnabás és Szalai Borbála kurátorok, illetve Kovács Dalma kurátor asszisztens tolmácsolásában! Olyan stúdiók várnak, mint az olasz NONE vagy a New Yorki-i Nohlab, és olyan művészek, mint Žilvinas Kempinas, Vera Molnar és Csákány István.

Kiemelt kép: Pillanatkép a kiállításról (Fotó: Bíró Dávid/Light Art Museum Budapest)