Szilágyi Fanni korábban kisfilmekkel (A kamaszkor vége, A csatárnő bal lába életveszélyes, Minden vonal) bizonyította, hogy van tehetsége a filmezéshez és képes komoly témákkal érzékenyen foglalkozni, hamarosan pedig legelső nagyjátékfilmjével a mozikba is betör: a Veszélyes lehet a fagyi című alkotás november 17-én debütál országszerte a filmszínházakban. 

A történet középpontjában egy Adél nevű radiológus és egypetéjű ikerpárja, Éva állnak: egyikőjük egy magyar közkórházban próbál boldogulni, a másikójuk pedig pár hónapos kisfiát neveli a vállalkozó férje oldalán. Mindketten különböző szemszögből látják egymás életét, és ezáltal a másik élete tűnik könnyebbnek, jobbnak. Kapcsolatukba egy férfi, Ákos felbukkanása hoz fordulatot. Adélt és Évát ugyanaz a színésznő, Stork Natasa (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, Jupiter holdja) alakítja, míg Ákost Patkós Márton (Kincsem, Testről és lélekről) kelti életre.

A további szerepekben Szabó Máté (Örök tavaly) és Bódi Magdi látható. A forgatókönyet Szilágyi Fanni Lányi Zsófiával (Asszó, A csatárnő bal lába életveszélyes) együtt írta, az operatőr Szilágyi Gábor (Ernelláék Farkasnéknál, A fegyver) volt, a látványtervező Tasnádi Zsófia (Charon, Képmás), a vágásért pedig Ördög Zsófia (Balaton Method, 2. em) felel. A projektet Kenesei Edina (Kilenc hónap háború, Legjobb tudomásom szerint) és Pataki Ági (Hét kis véletlen, Éden) producerek támogatták, a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának keretében valósult meg.   

A Veszélyes lehet a fagyi november 17-én kerül a mozikba a Mozinet forgalmazásában. 

Kiemelt kép: Stork Natasa kettős szerepben (Fotó: Port.hu)