A Deszkavízió szerkesztőségét érte az a megtiszteltetés, hogy jelen lehet az Országos Színházi Találkozón, így a hét folyamán mindegyik előadásról olvashatjátok rövid ajánlónkat, véleményünket. A második napot a Nemzeti Színház Kurázsi mama és gyermekei című előadásával zártuk. 

Számos olyan előadás létezik, amelynek egy valamilyen szempontból specifikusnak tekinthető, karizmatikusnak számító nőalak áll a középpontjában. Ilyen például Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei című darabja, ami hiába tartalmaz dalbetéteket is, nagyon erős a prózaisága. A benne rejlő jóslatok elkerülhetetlenségének, és az anyai lét halálesetekben kicsúcsosodó tragédiájának vonatkozásában egy másik zenés darab, a Vértestvérek lehetne a párja képletesen, ott egy szülőanya eladja az egyik ikergyermekét egy gazdag családnak, ám a sors folyton emlékezteti őt a döntésének elhamarkodottságára, végül pedig nem tudja kicselezni a végzetet, bárhogy is próbálja, és mindkét ikerfiút vérbe fagyva látja.

A Kurázsi mama új feldolgozásában Theodórosz Terzopulosz rendező nem klasszikus színdarabként kezeli a kibontani szánt alapanyagot, hanem stációkra osztja, így lesz a címszereplőből egy Jézus keresztútjához hasonló életjelentőségű állomásokat kisemberként végigjáró drámai hős, akinek a misztériumjátékokéval egybecsengő módon elevenedik meg a kálváriája. A jelenetekre ennélfogva inkább a képszerűség, mintsem a hagyományos megszerkesztettség jellemző, az újfajta megközelítési mód pedig a közreműködőktől is a plasztikusabb, tömörebb megnyilatkozási formát, játékmódot és mozgáskultúrát várja, amitől azok nem tudnak kiépíteni komplexebb karaktereket, furcsaságuknál fogva azonban mégis megjegyezhetőnek találtatnak.

Jelenetkép a Kurázsi mama és gyermekei című előadásból (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)

Kurázsi mama lánya Kattrin néma, ezért tartósan képtelen az érthető beszédre, ezt a kommunikációs zavart a szerepet eljátszó Kiss Anna Gizella jó arány- és technikai érzékkel, a nézők számára elhihetően imitálja a jeleneteiben. A katonáknak bájait kínálgató Yvette figurája azoknak a színésznőknek szolgál jutalomjátékul, akik felismerik, hogy a művészi repertoárjuk kibővítéséhez kapóra jöhet egy ehhez hasonló, exhibicionista jegyeket felvonultató feladat, a Tótékban tökéletes naivaként megnyilvánuló Polyák Anita sokszínűsége is éppen így nyer bizonyosságot a játékidő alatt. Bordás Roland sem egyszerű mesélő, nem olyan karakter, aki csak kiáll valahova, és elmondja a történetet, majd az előadás végén szépen meghajol ha meg kell. Ehelyett cinikus mosollyal szemlélődik, görög sorstragédiák narrátorainak stílusjegyeit veszi fel, megint máskor megfoghatatlanná válik a szerep szerinti lénye, és attól fogva benne mindenki valamiféle emberfelettit, szimbolikusat keres.

Amiként Vári Éva kifejezte asszonyiságból fakadó lelkierejét az egyik gyermekétől megválni kénytelen anya szerepében az előbbiekben már megemlített Vértestvérekben, úgy Szűcs Nelli is egy ugyanennyire markáns, színpadi jelenlétének vonatkozásában megkerülhetetlen hősnőt kelt életre mind alkatilag, mind hatáskeltés tekintetében. Kicsit megnehezíti ezt a dolgot, hogy minden folyamatos mozgásban van a Kurázsi mama és gyermekeinek Nemzeti Színházbéli verziójának esetében, de előnyét is látni ennek a körülménynek, hiszen így a többi közreműködő nem egyszerű mellékszereplőként funkcionál, hanem egy nagy egésznek a részeként jelenik meg, ahogyan a háború sem konkrét ütközetként, hanem az élet nehézségeinek szimbólumaként értelmezhető, amin Kurázsi mamához hasonlóan kinek-kinek a saját pakkjával, netalán keresztjével szükséges átvergődnie.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Kurázsi mama és gyermekei című előadásból (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)