Ma ünnepli 60. születésnapját Spolarics Andrea, Jászai Mari- és Aase-díjas színésznő, rendező.
Spolarics Andrea 1964. február 19-én született Pécsett. Kiskorától kezdve részese a teátrumi létnek, 1982-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja Szinetár Miklós osztályában, ahol 1986-ban diplomázott. Az alma mater után két évig a Madács Színház, a rákövetkező öt évben a Szolnoki Szigligeti Színház társulatában tevékenykedett, ahol először kóstolt bele a rendezői feladatokba, ráadásul itt állt fel a katedrára első ízben a Babes-Bolyai Tudományegyetem színház tanszékén. 1997-ben a Bárka Színház alapítótagjaként visszatért Budapestre és a társulat tagja maradt egészen 2015-ig, majd a Budaörsi Latinovits Színházhoz szerződött.

Spolarics Andrea és Chován Gábor az Öröm és boldogság című darabban. (Forrás: Budaörsi Latinovits Színház weboldala)
Az évek alatt a számtalan színpadi munkája között főszerepek is akadtak bőven a repertoárjában, alakította a Pici jégkislányt a Lángoló kerékpárban, Stuart Máriát Schiller azonos című művében és színpadra vitte a középkorú nőt, aki a ránehezedő 21. századi nyomás ellenében próbál boldogulni A vízzel szemben című monodrámában. A Budaörsi Latinovits Színházban többek között a Kurázsi és gyerekei vagy az Öröm és boldogság címszerepeiben láthatják manapság a nézők.
A színházi élet mellett Spolarics igyekszik több lábon állni, könnyen találkozhatunk vele a kérpernyőn is, akár sorozatban (A bátrak földje) vagy filmen, mint az Anyám és más futóbolondok, emellett régóta tanít is a Keleti István Művészeti Szakközépiskolában.
Kiemelkedő munkásságáért 1996-ban hazavihette a Poór Lili-díjat, 2004-ben a Jászai Mari-díjat, majd 2019-ben az Aase-díjat ítélték neki oda.
Kiemelt kép: Spolarics Andrea Kurázsi és a gyerekek főszerepében (Forrás: Budaörsi Latinovits Színház Facebook oldalal)