Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a Budapest Bábszínház mindig kora tavaszra időzíti az évad legnagyobb, legmerészebb vállalkozását: 2022-ben ilyen volt a Frankenstein, 2023-ban pedig a Dekameron 2023. Nem volt ez másként idén sem: március 2-án, szombaton tartották a Krabat a Fekete Malomban premierjét, amellyel ismét egy olyan előadást született, amelyhez foghatót eddig még nem láthatott a közönség.

 „A malomba, a malomba / Három tarka macska, három tarka macska” – szól a jól ismert gyermekdal. Csakhogy Otfried Preußler Fekete Malmában nem macskák, hanem molnárlegények dolgoznak (az eredeti regényben tizenketten, a színpadi változatban heten), akik időnként varjakká változnak, hogy fekete mágiát tanuljanak a Mestertől. A fiatal Krabat egy álmot követve áll szolgálatba, ám ekkor még nem sejti, hogy a Fekete Malom jóval több titkot rejt. Mert aki ide szegődik, az önszántából és élve soha nem szabadul a Mester kötelékéből, cserébe viszont olyan tudás birtokába kerül, amely csak keveseknek adatik meg. Krabat azonban lázadni, harcolni kezd a szabadságért, de a Mesterrel és annak erejével szemben ő is tehetetlen.

A német ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb szerzője, Otfried Preuβler 1971-ben írta meg a Krabat a Fekete Malomban című regényét, amely magyarul először 1985-ben jelent meg Farkas Tünde fordításában. A történetből számos film- és színpadi feldolgozás készült, a mostani bábszínházi adaptáció Kali Ágnes és Hegymegi Máté munkáját dicséri. Utóbbi egyben az előadás rendezője is, aki ebbéli minőségében először dolgozott együtt a Budapest Bábszínház társulatával. Hegymegi a fizikai színház egyik jeles képviselője, így nem meglepő, hogy a prózai és bábszínházi elemek mellett ez a formanyelv is hangsúlyossá válik az előadásban. Már csak önmagában emiatt is érdemes lenne megnézni az előadást, hiszen maga a mozgás és annak szimbolikája igen érdekes és izgalmas vetületet ad a történetnek.

Jelenetkép a Krabat a Fekete Malomban című előadásból (Fotó: Piti Marcell)

A fizikai színházi előadások díszletét talán illethetjük az egyszerű, de nagyszerű kifejezéssel, ami most sincsen másként. A háttérben kisebb és nagyobb ventilátorok alkotnak falat (ezek imitálják leginkább a malom szélkerekeit), ezen kívül hét embernagyságú ketrec kapott helyet a színpadon. A színpadkép a kezdetektől fogva baljós hangulatot áraszt: még ha nem is ismerjük a történetet, akkor is sejthető, hogy a falak mögött és között sötét erők munkálkodnak. Az is egyből nyilvánvalóvá válik, hogy a Malom a benne szolgálóknak tulajdonképpen börtön, és saját ketrecüket mind a szó szoros, mind átvitt értelemben folyton cipelniük kell. Mert a béklyóktól nem lehet megszabadulni: aki egyszer lepaktált a fekete mágiát használókkal, az már soha többé nem lesz önmaga ura.

Ez az, amit Krabat, a címszereplőnk nem tud elfogadni. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy akár a regényben, úgy a színpadi változatban is Krabat inkább csak külső szemlélője és elszenvedője az eseményeknek, semmint tényleges cselekvője. Preußler a történet megalkotásakor nagyban építkezett a német monda- és mesevilágra, azok motívumait szépen beemeli a regénybe, ugyanakkor hősei megmaradnak egy-egy erős jellemmel rendelkező, de nagy fejlődésen keresztül át nem eső szereplőknek. Krabat (Bartha Bendegúz) maga a tisztaság, aki elég hamar felismeri, hogy csapdába esett, és ahogyan szépen lassan ráébred, hogy milyen életet is kínál neki a Mester (Hannus Zoltán alakítása már-már horrorba illő), a lehetőségeihez képest lázadni kezd. Az ő ereje leginkább a társaihoz való viszonyában mutatkozik meg, hiszen még a legellenszenvesebb molnárlegényt sem tudja romlásba taszítani. Krabat pedig azért sem lehet a szó szoros értelmében véve igazi hős, mert az átkot sem ő töri meg – ezáltal elhozva a vágyott szabadságot a molnárlegényeknek –, hanem szerelme, akit Kántorka néven emleget (Podlovics Laura), és akinek igazi nevét dramaturgiai okokból nem ismerhetjük meg.

Jelenetkép a Krabat a Fekete Malomban című előadásból (Fotó: Piti Marcell)

Ahogyan fentebb említettem, az eredeti regényben minden évben tizenkét legénynek kell a Mester keze alá dolgoznia, a mostani változatban azonban csak heten vannak. (Ezt leszámítva azonban az adaptáció meglehetősen hűen követi a könyv cselekményét.) Kali és Hegymegi a legfontosabb karaktereket emelte át a történetbe: a rangidős és bölcs Tondát (Ács Norbert), a mindenki által egyszerűnek, éppen ezért ártalmatlannak tartott Jurót (Szolár Tibor), a besúgó Lyschkót (Márkus Sándor), Michalt (L. Nagy Attila) és Mertent (Barna Zsombor), a testvérpárt, Kubót (Zöldi Ákos), valamint a második évben hozzájuk csapódó Loboscht (Simon András), akit Krabat még a malombéli élete előtt ismert. A fiatal színészek leginkább a karaktereikre legjellemzőbb stílusjegyeket ragadták meg a szerepek megformálásakor, ennél azonban jóval fontosabb a közöttük lévő dinamika és a bajtársiasság ereje, amely a regényben is erősen jelen van, a színpadon azonban – ahol tényleg mindennek és mindenkinek tökéletes összhangban kell működnie – ez még inkább érezhető volt. Az álom- és a mágikus világ megjelenítésén túl ezért is passzol ehhez a történethez a bábszínházi forma, mert éppúgy, ahogy a Fekete Malomban, úgy ebben a műfajban sem lehet az egyénnek egymagának érvényesülnie, a csapatjáték és az összetartozás mindennél fontosabb. Mellettük szót kell még ejteni Teszárek Csabáról, aki nemcsak narrátorként és kisebb, epizódszerepekben tűnik fel, de többször ő szolgáltatja a zenei aláfestést is.

Jelenetkép a Krabat a Fekete Malomban című előadásból (Fotó: Piti Marcell)

Hegymegi alkotótársaival, Kálmán Eszter jelmez- és Fekete Anna díszlettervezővel (ők ketten közösen feleltek az előadásban látható bábokért is), Urbán Kristóf zeneszerzővel, Varga Vince mozgóképtervezővel és Szondi György fénytervezővel közösen egy olyan világot álmodtak színpadra, amely azontúl, hogy tökéletesen visszaadja a regény hangulatát, igazi vizuális orgiát ad a néző számára. Mintha csak egy fekete-fehér szélesvásznú filmet néznénk, olyan a színpadkép: ebben a szürke, fémes világban alig van helye bármiféle élénk színnek – ha azonban megjelenik, akkor fajsúlyosan van jelen. A bábszínház számomra évek óta az a hely, ahol újból gyerek vagy az éppen látottakra gyermeki módon rácsodálkozó néző lehetek – és erre minden új előadás folyamatosan rákontráz. A Krabat a Fekete Malomban is olyan színpadképekkel kápráztatja el a nézőt, amelyeket tanítani kellene: példának okáért a Mester és Pumphutt második felvonásban látható csatajelenete miatt bármikor újra beülnék a nézőtérre, de ugyanez igaz az előadás fináléjára is. Ugyanakkor hozzá kell tenni azt is, hogy a néző jogosan érezheti úgy, hogy a látvány a cselekmény rovására megy, ugyanis abban és technikában sokkal erősebb az előadás, mint a történetben – de azt is ki kell hangsúlyozni, hogy az eredeti mű is inkább a hangulata és a világ felépítésének összetettsége miatt válik maradandó olvasmányélménnyé.

Jelenetkép a Krabat a Fekete Malomban című előadásból (Fotó: Piti Marcell)

A Budapest Bábszínház az előadást 12 éven felülieknek ajánlja, végtére is egy mesét, ifjúsági fantasyt kap a néző. Bár a történetben többször találkozhatunk a halál motívumával (akasztással, öngyilkossággal, temetéssel) de ezek minden esetben szimbolikusan, líraian jelennek meg, ami erősen absztrahálja a fajsúlyos témát. Azonban az előadás hossza (közel 3 óra egy szünettel) és a rendező ingergazdag víziója miatt is úgy vélem, hogy a darab a kicsit idősebbektől, a gimnazista korosztálytól tudja igazán megszólítani a nézőket – még a felnőtteket is.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Krabat a Fekete Malomban című előadásból (Fotó: Piti Marcell)