“Sokféle szólam csendül fel a különböző szereplők révén” – interjú Bánfalvi Eszterrel

Bánfalvi Eszter 2008 és 2013 között a Nemzeti Színház, 2014 és 2018 között pedig a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatához tartozott. Tavaly született meg kisfia, Boldizsár, így az utóbbi közel egy évet egészen új szerepben töltötte, ám most egy újabb izgalmas, színpadi bemutatóra készül: Dorine-t játssza majd a Katona József Színház hamarosan bemutatásra kerülő Tartuffe című előadásában. Eszterrel a teátrum büféjében, a Kantinban ültünk le beszélgetni az egyik próba előtt. 

A Katona József Színház most készülő Tartuffe előadásában vendégművészként fogsz szerepelni. Hogyan kerültél bele a csapatba?

Fogalmam sincs! (nevet) Bocsárdi László, a rendező egy nap felhívott, hogy lenne-e kedvem szerepelni a darabban. Korábban soha nem dolgoztunk együtt – nem is tudom, hol és miben láthatott –, de izgatott az ő személyisége, hogy hogyan dolgozik, így boldogan mondtam igent.

Milyen a közös munka vele?

Sokat tanulok. Keresgélnem kell magamban, de én az ilyen típusú próbákat nagyon élvezem. Az olyan munkákat nem szeretem, ahol azt érzem, hogy semmi dolgom nincs magammal, ahol nem kell feszegetnem, vagy átlépnem a saját határaimat. Itt szerencsére nem ez a helyzet, folyamatosan tanulom azt a világot, gondolkodásmódot, ahogyan ő közelít az anyaghoz.

Mekkora szabadságot kaptok ti, színészek tőle?

Rettentően felkészült, pontosan tudja, hogy milyen világba, milyen módon akarja rakni az anyagot, ugyanakkor nyitott ránk. Megvan a saját koncepciója, de közben belőlünk is építkezik – ezt a kettőt hangolja nagyon finoman össze. Van, hogy nagyon más úton haladok egy jelenetben, akkor azonnal elmagyarázza, hogy az miért nem fog illeszkedni abba, amit elképzelt.

A társulat tagjai közül volt már, akivel együtt dolgoztál vagy teljesen új volt a csapat?

Sok mindenkit ismertem, de – Keresztes Tomin kívül – egyikükkel sem dolgoztam még. Láttam a korábbi munkáikat, a hétköznapokban is találkoztam többségükkel, de most először játszom együtt velük. Ez a projekt csapatmunkát kíván, ami az én szívemhez közel álló dolog. Emiatt is szeretem a színházat, hogy közösen kell létrehoznunk valamit.

A ti Tartuffe-ötöknek mi lesz az aktualitása, miben lesz más, mint az eddigiek?

A színház eleve nem tud nem aktuális lenni, mert minden dráma az emberről szól. A jelenlegi produkcióban az az izgalmas, hogy Bocsárdi a benne szereplők személyiségének különböző mozaikjai felől közelíti meg a történetet. Megnyilvánulásaik roppant szélsőségesek. Ebből próbálunk meg igazi, hús-vér embereket megalkotni, akik aztán találkoznak egymással, majd ezekből a találkozásokból alakulnak ki a különböző helyzetek, születnek konfrontációk és megoldások. Bocsárdi mélyen bízik Molière emberismeretében és emberábrázolásában, éppen ezért mindenféle világnézeti, politikai koncepciót félretesz. Bőven elég és pontos az, amit Molière megírt. Továbbá az lesz a különlegessége a mi előadásunknak, hogy nem versben játsszuk, hanem prózában, a szövegkönyv többféle fordításból született meg. Élesebbek, szikárabbak így a mondatok.

Te Dorine-t alakítod, aki, mondhatni, központi figurája a cselekménynek.

Elsőre mindenki azt gondolja róla, hogy ő a nagyszájú, cserfes cseléd, akinek nem számít a státusz, bárkinek beszól, és közben kavarja a szálakat. A mi előadásunkban ez nem egészen így lesz: az, hogy pontosan hol van az ő helye, hogy milyen módszereket használ, hogy elérje azt, amiben hisz, az nem feltétlenül egy vicces sétagalopp. Egy ember, aki szélsőségesen próbálja meg elérni, amit akar. Drabális erőt kell mozgósítania. Nagyon fontos, hogy ő a családon kívül áll, teljesen más státuszból látja az eseményeket. Számomra szimpatikus benne, hogy elég hamar eléri azt a pontot, ahol már nem számít a helyzete: ha bukni kell, akkor elbukik, de nem tud másként működni.

Molière-nél alapból nagyon erősek a karakterek, hihetetlenül pontosan ábrázolta az emberi természetet.

Sokféle szólam csendül fel a különböző szereplők révén, melyek aztán szomorú, válságos helyzeteket eredményeznek, ezekkel kell valamit kezdeni a benne szereplő kisembereknek. Előbb-utóbb nem lehet kikerülni a felelősséget magunk és a környezetünk iránt.

Most kicsit érdekes élethelyzetbe kerültetek, hiszen – bár Szombathelyen évekig dolgoztatok közösen – az élettársad, Bányai Kelemen Barna tavaly óta társulati tag a Katonában. Ez számított, amikor igent mondtál a felkérésre?

Igazából nem. Bocsárdi hívott, engem a vele való közös munka lehetősége érdekelt, az, hogy egy más országból, más típusú színházból érkező rendezővel dolgozhatok.

Tavaly született meg a kisfiatok, Boldizsár. Gondolom, élvezed az anyaságot.

Nekünk brutális nagy mázlink van vele. Igazából ugyanúgy éljük az életünket, mint eddig, de jóval gazdagabbak, többek lettünk általa és az által, amit ő ad nekünk nap mint nap. Most, amikor nyiladozik a személyisége, erősödik a fizikuma, őrület minden nap! Jóleső őrület… Nem akarom szépíteni a helyzetet, vannak nehezebb időszakok, de egyáltalán nincs okom panaszra. Most, hogy én is elkezdtem dolgozni, kicsit jobban kell sakkozni, hogy melyikünk maradjon ott a gyerekkel, de eddig mindig meg tudtuk oldani. Hála a családunknak!

Az évad második felében is fogsz dolgozni?

Igyekszem a színházat összhangba hozni az anyasággal. Mivel Lovas Rozi is babát vár, a Radnóti Színház Futótűz előadásában én veszem át a szerepét. Aztán lesz egy bemutatóm a Rózsavölgyi Szalonban március végén. Jelenleg szabadúszó vagyok, tehát nyitott vagyok sok mindenre, de válogatok, mondok nemeket, mert nem szeretném elveszíteni azt az időt, amit egyébként a gyermekemmel tölthetnénk.

Ha már Lovas Rozi: van egy zenekar, a BEKVART (Bánfalvi Eszter Kvartett), amihez zenei szempontból sok kötődésed nincs. Honnan jött az ötlet, hogy a te nevedet viselje?

Pontosítok: egyelőre még nincs közöm hozzá! (nevet) Ha jól emlékszem, Kőszegen próbáltunk, amikor a fiúknak kipattant a fejéből a név… még főiskolásként alapították a zenekart. Nevük még nem volt, mert az volt a megállapodásuk, hogy az lesz a név, ami mindenkinek tetszik. Ilyet jó ideig nem találtak, végül felmerült, hogy lehetne Bánfalvi Eszter Kvartett. Megkérdeztek engem is, nagyon örültem, kérdeztem is, hogy mi lesz a feladatom, mire közölték, hogy most még semmi, de majd 10 év múlva én konferálhatom fel a PeCsában vagy valamelyik más, hasonló nagyságú helyen. Lassan utána kell számolnom, mert egy-két éven belül letelik a tíz év, szóval retteghetnek! (nevet)

Kiemelt kép: Bánfalvi Eszter (fotó: Horváth Evelin Lina)