„Sokat nevetünk a próbák alatt, jó hangulatban folyik a munka” – interjú Péter Katával és Pataki Ferenccel

Mindketten az Orlai Produkciós Iroda kötetlen szerveződésű társulatának tagjai, ám most dolgoznak először együtt: Deborah Zoe Laufer Szemünk fénye című darabjában házaspárt alakítanak. A próbákról, az előadás mondanivalójáról és humoráról beszélgettünk Péter Katával és Pataki Ferenccel.

Most dolgoztok először együtt, ráadásul házaspárt alakítotok. Megtaláltátok egyből a közös hangot?

Pataki Ferenc: Mindenkivel van egy kis tapogatózás az elején, de persze. Az egyből kiderült, hogy egyívásúak vagyunk, hiszen ugyanazok voltak a tanáraink, egymás után jártunk a Színművészeti Egyetemre.

Péter Kata: Még ismerkedünk (nevet)! Most ez a periódus van, de ennek elsősorban az az oka, hogy még a szerepeinkkel is most barátkozunk, én legalábbis így vagyok vele, és ez összefügg.

A ti párosotok elég súlyos terheket cipel, még ha kívülről nem is látszik feltétlen rajtuk. Találtatok kapcsolódási pontokat magatok és a karakterek között?

P. F.: A mi házaspárunk gyermektelen a darabban, és ez komoly tragédia. Én ugyan már felneveltem három gyereket, de a szüleim éppen a hatodik születésnapomon elveszítették a hat hónapos öcsémet. Van honnan merítenem.

P. K.: Annak ellenére, hogy nekem is van egy kisfiam, aki még nagyon kicsi, mélyen át tudom érezni, hogy milyen vágyni egy gyermek után, hogy milyen lehet nap mint nap ezért küzdeni. Nekem ez szerencsére megadatott, de át tudom élni, hogy milyen lehet ez a harc.

Ez az egyik fő konfliktus a darabban.

P. F.: Igen. Az ilyen helyzetekben nagyon érdekes, hogy a házaspár melyik tagja hogyan reagál. Ki kezdi el saját magát, vagy a másikat hibáztatni. Kiben támad lelkiismeret-furdalás, vagy ki söpri esetleg az egész konfliktust a szőnyeg alá. Melyik fél vállalja magára a felelősséget. Számomra a problémakezelés szempontjából az is nagyon érdekes, hogy egy hívő zsidó családról van szó. Számukra az egyik „micva”, vagyis parancsolat: gyerekeknek márpedig születniük kell, optimális esetben egy fiúnak és egy lánynak. Szóval itt különös jelentőséget kap a házaspár saját drámája is.

P. K.: Napjainkban egyre inkább érezhető egyfajta társadalmi nyomás felénk: Akkor vagy csak teljes értékű nő, ha gyereket szülsz! Ha ez valami miatt nem jön össze, akkor túl a saját fájdalmadon, amivel eleve borzasztóan nehéz megküzdeni, még azzal is szembe kell nézned, hogy emiatt lesz, aki alkalmatlannak, feleslegesnek, értéktelennek tart. Ez a mentalitás egyre hangsúlyosabban van jelen, vallástól függetlenül is.

Akkor mondhatjuk, hogy a könnyed humoros megközelítés ellenére azért elég mélyre megy a darab.

P. F.: Alapvetően nagyon sok humorforrás van benne, de igen, igazad van. Szinte mindegyikünk mesélt saját élményeket nagy családi összejövetelekről, ahol elég volt csak egy félre sikerült megjegyzés és elszabadult a pokol. Hasonló történik a darabban is.

P. K.: Én egyébként a szélsőségességében látom a humorát. Igaz, ami történik, de olyan széles amplitudón mozog a cselekmény, az idegrendszered annyira ki van már hegyezve mindenre, hogy ettől lesz az egész darab tragikomikus. Az egyik végletből csapnak át a dolgok a másikba, mert az öt családtag közül mindenki teljesen máshol tart, teljesen mással van elfoglalva, és ehhez érkezik még egy olyan valaki, aki aztán már csak amiatt is kilóg közülük, mert nem zsidó, sőt… semmit nem is tud a hagyományaikról, az életükről. Szóval attól lesz izgalmas, hogy minden szereplő nagyon messziről indul a másik felé, közben pedig percek alatt tudnak változtatni a saját nézőpontjukon is. Ha ezt jól elkapjuk, akkor nagyon komikus lesz látni, hogy milyen szánalmas és morbid, ahogy az ember egyszerre sír és röhög ugyanazon a dolgon.

Ötödik hete próbáltok Szabó Máté vezetésével. Hogy álltok, milyen a hangulat?

P. K.: Nagyon jó Mátéval dolgozni! Egyrészt nagyon türelmes, másrészt rendkívül szellemes megjegyzései vannak, és az instrukciói is érzékletesek. Nagyon mély érzésű alkotó, és ettől harmonikus vele a munka.

P. F.: Mi már a gimiben és a Színművészetin is osztálytársak voltunk Mátéval, de színész-rendező viszonyban tavaly dolgoztunk először együtt, a Férjek és feleségek című előadásban. Az is nagyon jó élmény volt, és most a Szemünk fénye is ugyanilyen. Sokat nevetünk a próbák alatt, jó hangulatban folyik a munka.

Deborah Zoe Laufer, a darab szerzője Budapestre érkezik a bemutatóra. Ez ad bármiféle pluszt nektek?

P. K.: Egyelőre még nem. Nekem még annyira sok mindent kell magamban megoldanom a szereppel kapcsolatban, hogy most elsősorban arra koncentrálok, de biztos vagyok benne, hogy a főpróbahét második felében, a bemutató előtt már kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni hozzá. De most előbb még hegyet mászok (nevet)!

P. F.: Mátéval folyamatosan kapcsolatban vannak, így tudjuk, hogy rendkívül nyitottan áll mindenhez: ha bármi kérdés merül fel, igyekszik rögtön válaszolni, ha valamin esetleg változtatni szeretnénk, akkor azt rugalmasan kezeli. Emiatt nincs bennem izgalom. Ráadásul az is rendkívül szerencsés, hogy Zöldi Gergely, aki fordította a darabot, bejár a próbákra.

Kata, két hete volt a Becéző szavak kőszínházi bemutatója. Miben volt más a Belvárosiban játszani, mint előtte Szentendrén?

P. K.: Ez egy zárt tér, teljesen más a hangulata, mint a nyitott színháznak. A rendező, Kocsis Gergely mondta is, hogy még inkább figyelni kell arra, hogy az érzelmi hatásában nagyon erős záró jelenetet hogyan csináljuk meg, mert Szentendrén a sok fájdalom el tudott szállni az égbe, most a Belvárosiban azonban ott marad, és másképp hat a nézőkre is.

P. F.: A Belvárosi Színházban láttam, nagyon nagy élmény volt!

P. K.: Ezt jó hallani (nevet)! Egyébként maga a darab is változott, a nyitójelenetet egy picit átdolgozta a dramaturg, illetve előadásról előadásra érnek a karakterek is bennünk, bízom benne, hogy egyre és egyre jobb lesz.

Feri, tavaly óta az Orlai Produkció több előadásában is játszol, illetve idén is lesz még a Szemünk fényén kívül is bemutatód velük. Ezek szerint jól érzed magad ebben a közegben?

P. F.: Abszolút! Amikor úgy döntöttem, hogy eljövök Szegedről, és azon kezdtem gondolkodni, hogyan folytassam tovább, puhatolóztam, hogy melyik társulatnál milyen lehetőségek vannak, hol tudnám magam a jövőben elképzelni. Amikor adódott a Férjek és feleségek, akkor még csak egy munkáról volt szó, de már akkor éreztem, hogy ez a csapat való nekem. Túl azon, hogy többen vagyunk Horvai-Máté tanítványok, ami miatt nagyon hasonlóan jár az agyunk, külön jó érzés, hogy mindenki részéről nyitottságot és elfogadást éreztem az első pillanattól kezdve. Szóval mondhatom, hogy igen, fantasztikusan érzem itt magam, és hosszú távon is ezzel a csapattal szeretnék dolgozni.

Kiemelt kép: Péter Kata és Pataki Ferenc (Fotó: Takács Attila)