Augusztus 6. és 11. között rendezik meg az idei, immár 31. Sziget Fesztivált. A tegnap reggeli sajtótájékoztatón a főszervezők hangsúlyozták, hogy új korszak kezdődik a fesztivál történetében – egy új fejezet, amelyben továbbra is kiemelt cél, hogy a Sziget valóban a Szabadság Szigete maradjon. A főbb változások és fejlesztések a programstruktúrát, a vizuális megjelenést és a szolgáltatásokat érintik.

A fesztivál sajtótájékoztatóját Kádár Tamás, főszervező nyitotta. Biztosította a jelenlevőket, hogy az újítások és változások ellenére a fesztivál középpontjában továbbra is a különleges atmoszféra, a sokszínű programkínálat és a felejthetetlen élmények állnak majd. Az idei évben azonban az újításoké a főszerep, amikkel remélhetőleg még a rutinos Szigetre járóknak is tudnak újat mutatni. A változások az eddig jól működő elemeket megtartva a programstruktúrában, a vizuális megjelenésben és a szolgáltatásokban fognak a legjobban megmutatkozni. Az új koncepció célja, hogy a fesztivál alapértékeit megőrizve a nap szinte minden órájában folyamatos élményeket kínáljanak a látogatóknak.

Kádár Tamás a sajtótájékoztatón (Fotó: Kovács Milán)

Az idei újításokat taglalva Kádár viccelve biztosította a jelenlévőket, hogy az ikonikus K-híd idén sem lesz felújítva. Viszont egy látványos, vizuális köntösbe öltöztetik, ezzel még emlékezetesebbé téve a megérkezést a Szabadság Szigetére, ahol egy megújult fogadótér is várja majd a látogatókat. Továbbá az egyes programok helyszínei is változni fognak – a fesztivál területét jól elkülöníthető zónákra, különböző műfaji vagy egyéb hasonlósági alapon csoportosított negyedikre bontják majd. Új helyre költözik például a Cirque du Sziget, a Magic Mirror, és a Vándor Vurstli is új helyre vándorol. Az új zónák közül Kádár kiemelte a Delta District-et, egy éjszakai negyedet, ahova főleg esti bulikat terveztek, benne a megújult Yettel Colosseummal, a friss külsővel jelentkező Bolt Night Stage-dzsel és egy új helyszínnel, a The Club by Don Julio-val, amely a fesztivál történetének legerősebb elektronikus zenei felhozatalát ígéri. Bemutatkozik a Szoho is, a Sziget új városrésze: egy lendületes, művészetközpontú és multikulturális energiával rendelkező ikonikus városrész – vagy ahogyan a főszervező fogalmazott: „A város közepén park, és a park közepén város.”  Továbbá különböző művészeti ágak keverednek a Paradox területén, ahol a mozgás, a látvány és az illúzió kerül a középpontba.

Csiszár Virág, a Sziget nemzetközi booking menedzsere örömét fejezte ki, hogy a tavalyi évhez képest időben sikerült lezárni a Nagyszínpad fellépőivel kapcsolatos egyeztetéseket. A headlinerek közül kiemelte A$AP Rockyt, aki a közönség kérésére érkezik, valamint Shawn Mendest, akinek ez lesz az egyetlen fesztiválfellépése a nyáron. A nemzetközi sztárok sorát gazdagítja többek között Chappell Roan, Charli XCX, FKA Twigs és a The Last Dinner Party is, hazai előadók közül pedig Pogány Induló a Parno Graszttal, illetve Дeva a Napfonattal közösen lép majd fel a Nagyszínpadon.

A Revolut Színpad idén is inkább az underground vonalnak kedvez. Csiszár Virág személyes kedvenceiként hivatkozott az Empire of the Sunra, illetve a Justice-ra, de elmondta, hogy itt lesz még például a Papa Roach vagy a Blossoms is, magyar frontról pedig Krúbi és az Elefánt is itt játszik majd.

Bóna Márk booking menedzser, Kádár Tamás korábbi szavait kiegészítve elmondta, hogy a Szoho egy új city district a Szabadság Szigetén, amelyet olyan ikonikus városrészek élénk, művészetközpontú szelleme ihletett, mint a londoni és New York-i Soho. A zóna egyik központja a már korábban is ismert The Buzz, az egykori Európa színpad lesz, amely olyan előadóknak ad otthon, akik hazájukban ismertek, nemzetközi turnéra azonban ritkán vetemednek. A hely másik kiemelt helyszíne a már ismert dropYard , amely hip-hop és rap koncertekkel hozza az energiát, majd éjszakába nyúló drum&bass, dubstep, dancehall, reggaeton szetteket kínál. A két kiemelt színpad mellett új programhelyszínek is megjelennek a Szohoban: a The Cypher helyszín freestyle session-öket, top táncosokat, DJ-ket és előadókat hoz a Szabadság Szigetére, a budapesti hip-hop egyesület, a Cypher Town együttműködésével. Szintén új elem a The Joker is, amely többek között a stand-upnak, slam poetrynek és még a társasjátékozásnak is helyet ad. A teljes élményhez hozzájárulnak a pop-up utcai előadók, borbély, tetoválóművészek, különleges bárok, graffiti fal, gördeszkás bemutatók és akár helyszíni smink szolgáltatások is.

Sziget sajtótájékoztató (Fotó: Kovács Milán)

A Szoho-n túllépve Bóna Márk mesélt, a koncepciójában kissé változó Jukebox-ról is. Itt éjszaka szokás szerint olyan együttesek tribute zenekarai játszanak, akik már vagy felbomlottak, vagy már nem koncerteznek, illetve hazai és nemzetközi pop zenekarok lépnek fel. Mivel a színpad messzebb költözött a Nagyszínpadtól, így a programok korábban kezdődnek.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott Jenna Jalonen isaki a Sziget művészeti- és élményprogramokért felelős vezetőjeként Kardos Józseftől vette át a stafétát idén év elején. A finn származású, de már hosszú ideje Magyarországon élő táncos-koreográfus, előadóművészeti producer számára a Sziget nem új terep, hisz számos alkalommal lépett már föl a fesztiválon és segített a táncművészeti programok formálásában. Jenna elmondta, hogy az eddig is erős művészeti koncepció alakításában – célja szerint – olyan programokkal igyekszik a jövőben gazdagítani a Sziget sokszínűségét, amelyek nem csupán szórakoztatást nyújtanak a közönség számára, hanem elgondolkodtatnak, meglepnek, és egyedi, felejthetetlen élményeket kínálnak, amelyeket máshol nem találhatnak meg.

Jalonen kiemelte, hogy a Sziget idén kiemelten fókuszál az előadóművészetekre: új helyszínek – mint a Paradox és a most bevezetett zóna, a North Field – látványos cirkuszi és táncelőadások, valamint kulturális performanszok gazdagítják a programot. A fesztivál célja, hogy a zene mellett vizuálisan is felejthetetlen, élményekben gazdag emlékeket nyújtson a látogatóknak.

Majd ismét Kádár vette át a szót, és kiemelte, hogy a Sziget továbbra is a fenntarthatóságra törekszik. Céljuk a környezeti hatások minimalizálása és a fesztivál utáni hulladék csökkentése, különös tekintettel a hátrahagyott sátrakra. Ennek érdekében bevezetik a „ne-hagyj-hátra-sátrat” kauciós rendszert, és csökkentik a robbanómotoros járművek használatát is.

Kádár azt is elmondta, hogy a Sziget idén is elkötelezett a megfizethetőség és a tudatosság mellett: mindekit biztosított, hogy tavalyhoz képest nem emelkednek a sörárak, továbbá széles és érzékenységbarát ételkínálat várja a látogatókat, kiemelt figyelmet fordítva a fenntartható vendéglátásra. Emellett folytatódik a felelős alkoholfogyasztást népszerűsítő DRINKiQ kampány is.

Kádár Tamás a sajtótájékoztatón (Fotó: Kovács Milán)

A Szitizen Care program idén még nagyobb hangsúlyt fektet a testi-lelki jóllétre, bővülő támogatási pontokkal, mentálhigiénés szakemberekkel és inkluzív megközelítéssel segíti a fesztiválozókat. Emellett a Sziget Ville Premium még kényelmesebb és stílusosabb szállásokat, valamint egy teljeskörű wellness élményt kínál a kikapcsolódni vágyóknak. A helyszín és az ide tartozó Wellness Center masszázzsal, jóga oktatásokkal, illatterápiával, függőágyas pihenővel, valamint szaunavilággal várja vendégeit.

Végezetül Kádár elmondta, hogy utoljára 2019-ben adtak el annyi jegyet, mint most, és a bérletek fogyásának ütemével is elégedettek. Külön örömüket fejezték ki, hogy sok magyar fesztiválozó is érkezik a 2025-ös Szigetre – 50%-ra saccolják a végső eloszlást. Legjobban a második nap jegyei fogynak, így akik Shawn Mendesre kíváncsiak, azoknak érdemes időben beszerezni a csütörtöki napijegyeket.

Kiemelt kép: Sziget sajtótájékoztató (Fotó: Kovács Milán)