„Soha, semmit nem csinálok félvállról” – interjú Gubás Gabival

Főiskola után szerződött a Radnótiba, ahol az egyik előadás molinójára nem fért ki a teljes neve, így lett és maradt Gubás Gabi. Az egyik, ha nem a legszebb magyar színésznőnk, akinek a májusi nyitás óta nincs megállása. A színházi munka mellett tévéfilmet forgat, valamint gyerek és felnőtt zenekarával varázsolja el a közönséget. A Thália Színház népszerű színésznőjével beszélgettünk.

A Színház Visszavár kampányhoz a Thália Színház is csatlakozott. Mit gondolsz, miért fontos ez az üzenet?

Nagyon fontosnak tartom a kezdeményezést. Mindannyian nagyon vártuk a nyitást, és tudjuk jól, hogy a néző azért jön, mert kapni szeretne valamit, mi, színészek, pedig adni. Ez a kölcsönös egymásrautaltság adja meg a színház valódi élményét.

Szinte még fel sem húzták a rolót, neked már premiered volt. Fel tudtatok erre rendesen készülni?

Az Álmomban megcsaltál című vígjátékot februárban kezdtük el próbálni. Eredetileg márciusi premierre készültünk, de közben ismét leállás lett. Tv felvétel is lett a darabból, korábban ilyet soha nem csináltunk, egy vígjátéknál különösen fontos a nézők reakciója. Feszített volt a tempó, a hat hét próbaidőszak három hétre sűrűsödött össze, önszorgalomból Zoom-on gyakoroltunk. Tudtuk, ha eljön a várva várt nyitás, ugrunk a mély vízbe, nem lesz semmire elég idő. Így is lett, de nagyon jól sikerült a premier.

Egy éve a Gyilkosság az Orient Expresszen maradt el, hozzá lehet szokni a leálláshoz?

Igen, először az Orient–nél éltem meg ezt a többszörösen leállított időszakot, most pedig az Álmomban megcsaltál-nál. Annak ellenére, hogy bátran merem mondani, nagyon jól sikerült mindkettő, úgy érzem, nem lehet ebben rutint szerezni. Nagyon érdekes tapasztalások vannak ezzel kapcsolatban. De az, hogy a nyitáskor a főpróbán és a bemutatón is teljes telt ház volt, hihetetlenül jó érzés. Hogy fontosak vagyunk és a nézők is vágynak arra, hogy jöhessenek színházba.

Ha jól tudom, az első előadás jótékony célokat is szolgált.

Igen, a színház vezetősége a főpróbát az egészségügyi dolgozók számára ajánlotta fel. Nekünk is élmény volt, hogy tudtuk, olyanok ülnek a nézőtéren, akik az elmúlt egy évben megfeszített tempóban dolgoztak, emberfeletti küzdelmet végeztek nap mint nap. Az Orient-nél vezettük be tavaly, hogy előadás után mi is megtapsoljuk a közönségünket, ezzel is mutatva, hogy mennyire hálásak vagyunk nekik. Minket a nézők éltetnek, ők azok, akik létjogosultságot adnak, hogy azt csinálhatjuk, amihez a legjobban értünk. Annyi minden felgyülemlett bennünk is az elmúlt időszakban, biztos, hogy látták rajtunk, hogy szívvel, lélekkel, örömmel játszunk nekik.

Gyerekelőadásaid is vannak, ők mennyire hálás közönség?

A legőszintébb, legkritikusabb és a leghálásabb közönség. Rögtön van visszajelzés, ha rossz vagy, ha jó. Ha unják, ásítanak, elveszítik a figyelmüket, emiatt is mindig arra ösztönöznek, hogy ott helyben legyek. Soha semmit nem csinálok félvállról, mindig nagyon koncentrálok arra, hogy minden pillanatban adni tudjak. Annak idején Kaposváron kifejezetten az volt a cél, hogy a gyerekelőadások során kineveljék az értő színházi közönséget. A kicsiktől többszörösen visszakapom azt az energiát, amit beleadok. És azt is, ha nem adok bele mindent, ezért is szoktam mondani, hogy a gyerekek a legjobb tanárok. Tapasztalatból is tudom, hiszen a saját gyermekeim mellett is rengeteget fejlődtem.

Most, hogy nyitni lehetett, lassan zárni is kell, hiszen jön a nyári szünet. Mi vár rád még addig?

A premier után rögtön elkezdtem a Sisi tévéjátékot, hiszen annak is határidős leadása volt. A nyitással elindultak a felújító próbák is és nagyon sok beugrásom volt szerepátvétellel. Reggel 10-től délután 2-ig beugrás, este előadás, a kettő között Sisit próbáltam. Ez a mérték már szinte kihívás volt, külön treníroztam is magam arra, hogy egy közel másfél órányi szöveget, amit másfél éve nem játszottam vissza kell hozzak. Hajnali háromkor keltem, és azon dolgoztam, hogy a szöveg megfelelően visszajöjjön.

A nyár mennyire lesz dolgos?

Nyáron is lesznek fellépések, megyünk Debrecenbe, Tihanyba, Balatonboglárra. A gyerek mellett már felnőtt zenekarom is van, mindkettővel több fellépésünk lesz a nyár folyamán. És van felkérésem egy izgalmas feladatra: csapatépítő tréningek keretében cégeknek adunk színházi szituációs gyakorlatokat. Augusztusban pedig mindenképp elutazunk valahova a családdal pihenni.

Rólad köztudott, hogy kiskorodtól színésznek készültél, de az, hogy mennyire bevállalós voltál a felvételin, az nem. Mesélnél erről?

Valóban, nagyon korán eldőlt, tulajdonképpen mindig színésznőnek készültem. Középiskolásként volt egy darabunk a Nullára írva, ezzel jártuk a fesztiválokat, el voltam havazva, nem volt időm becsületesen készülni. Tudtam, hogy tiznöt vers és öt monológ kell a felvételihez, de tinenyolc évesen ezek még nem voltak meg. Voltak viszont „én gyakorlataim”, Henry Miller álnéven Kezek címmel, ezt „eladtam” az egyik monológnak, és volt három saját versem is, azokat is „bedobtam”. Nem szúrt szemet rögtön, a második rostán átmentem a saját monológgal, a harmadikon a saját verssel.

Kik felvételiztettek?

Huszti, Benedek, Kerényi.

Nagy bátorság volt előttük 19-re lapot húzni. Kerényi Imre az osztályfőnököd lett, mit kaptál tőle útravalóul?

Megtanultuk tőle, hogy mit nem szabad a színpadon. Nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy figyeltem a többieket. Néztem és tanultam a tehetségektől, és igyekeztem „ellopkodni” tőlük azt, amit lehetett.

Kit tekintesz mesterednek?

Inkább úgy mondanám, hogy az életemben vízválasztó volt a Vasziljevvel (Anatolij Vasziljev – orosz rendező – a szerk.) való találkozás. Nálam az időszámítás úgy van, hogy van Vasziljev előtt és Vasziljev után. Én akkor értem meg valamire, kis gyöngyöket gyűjtöttem addig és ő általa tudtam ezeket gyöngysorrá fűzni, amit láthatatlan módon a mai napig a nyakamban hordok. De nemcsak neki, hanem Törőcsik Marinak is rengeteget köszönhetek.  Ahogy ő mondta, akkor született másodszorra újra, ebből akarta magát kirángatni, hogy ne a betegségre, hanem a szerepre koncentráljon. Látni azt az alázatot, azt a munkabírást, azt a hihetetlen koncentrációt, a tehetségét, amit Mari képviselt, és hogy én mellette lehettem, amikor ezt a szerepet megcsinálta, rengeteget adott nekem. Láttam, hogyan dolgoznak együtt, ott minden a helyére került. Látni, hogy segít a másiknak, hogy a tíz perces monológjait hogy adta elő. Ott tanultam meg, hogy kell igazából monológot előadni. Korábban nagyon féltem ettől, a Mari mellett és által éreztem meg, hogy a monológnak, mint az éneknek ritmusa van, hogy számít a levegővétel, a csend, a gondolat, mint egy áriánál. A Polcz Alaine estem alatt megugrom a másfél órát egyedül. Ezt neki köszönhetem, nincs úgy előadás, hogy Mari ne jutna eszembe.

Kiemelt kép: Gubás Gabi