Szükségünk van arra, hogy kiragadjanak minket a hétköznapok mókuskerekéből. Hogy felnagyítsanak, lekicsinyítsenek, vagy új oldalról közelítsenek meg megkerülhetetlen dolgokat. Kacagásra sarkalljanak, elgondolkodtassanak, felszabadítsanak. A művészetek az életünk szerves részét képezik, de egyes ágak csak akkor teljesíthetik be céljukat, ha átmenetileg együtt lélegezhetünk, létezhetünk a művésszel. Éppen ezért volt olyan fájdalmas az a csapás, amit a koronavírus-járvány mért a színészekre, a zenészekre és a munkájukat segítő szakemberekre azzal, hogy a hivatásukat keretek közé szorította, vagy rosszabb esetben ellehetetlenítette. A Városmajori Szabadtéri Színpad által meghirdetett eseményt, az Összefogás Gálát pedig pontosan azért hívta életre az igazgató, Benkő Nóra, hogy a nehéz helyzetbe került alkotókat támogathassák a bevételből. A felhívás pedig nem talált süket fülekre: a közös ügyből több mint kétszázan veszik ki a részüket, és közöttük van a Jászai Mari-díjas Kautzky Armand is, akivel beszélgettünk a grandiózus műsor, illetve a pandémia kapcsán.
Hogyan élte meg a koronavírus miatti leállást?
Vegyes érzelmekkel, mint mindenki más. Felkészületlenül álltam hozzá, hiszen soha életemben nem tapasztaltam ilyesfajta leállást, még a visszafogottabb nyári időszak alatt sem. Mindez tavasszal, egy teli naptárral történt, amikor a munkánk csúcsidőszakát éljük ünnepségekkel, műsorokkal, színházi előadásokkal. Mindent húzhattam ki. A Tesla musicalt például éppen néhány héttel előtte mutattuk be, nagy sikerrel indult, aztán derékba is tört. Ez egy új helyzet volt mindannyiunk életében, a gyerekeimnek éppúgy, mint nekem.
Megváltoztatta valamiben ez a kényszerhelyzet?
Utólag belegondolva az ölembe pottyant kényszerszabadságot pihenésként fogtam fel. Nem volt haszontalan, hiszen az önmagammal való belső és külső foglalkozással töltöttem. Az anyagi vetületét nézve mindenképpen negatív volt, ha nem lennének tartalékaim, akkor nagyon drámai lett volna a történet, de szeretem, ha mindennek pozitív a végkicsengése, optimistán megélni a dolgokat, ezért ezt az időszakot is így értékelem.
Mivel még nem történt ilyen az életemben, ezért nagyon izgalmas, érdekes volt. Van egy balatoni házam, ahová csak nyáron szoktam leutazni, de már tavasz óta itt vagyok, ez a meghosszabbodott nyaralás pedig csodálatos. Persze ehhez hozzátartozik az is, hogy van egy mikrofonom, amivel sok munkámat otthonról is el tudtam végezni, tehát bizonyos keretek között a színészet is működött home office-ban, ami eddig sokkal kevésbé volt bevett gyakorlat.

Kautzky Armand szinkronizálás közben (Fotó: Port.hu)
Miért érezte fontosnak, hogy részt vegyen a gálán?
Az összefogás egy nagyon szép és tartalmas szó. Amikor valaki engem ilyenre kér fel, akkor azt szinte látatlanul el szoktam vállalni, mert klassz dolog, hogy ha bármilyen cél érdekében összefogunk. Ez pedig egy nagyon értékes összefogás, mert nemcsak a színészek, énekesek, muzsikusok fognak össze, hanem a közönséggel együtt tesszük. Hiszen azáltal, hogy ők megveszik a jegyeket és telt házat produkálnak, egy jelentős bevételt fordíthatunk nemes célra.
Mi az a produkció, amivel készül?
Én egy vers erejéig fogok részt venni a gálán, az egyik legszebb magyar verset fogom mondani, amit szerintem mindenki jól ismer. Nem szeretném előre lelőni a meglepetést, de egy nagyon-nagyon hazafias vers lesz az, ami mindenkinek a szíve csücske. Én ezzel járulok hozzá a rendezvény sikeréhez, de lesz egy közösen előadott produkció is, hiszen ez az egész az összefogásról szól.

Kautzky Armand a Nikola Tesla – Végtelen energia című musicalben (Fotó: Petró Adri)
Miben láthatjuk majd a 2020/2021-es évadban?
Szervezik már a régi darabok visszatérését, aztán majd meglátjuk, mi jön össze belőle. Lesz egy új beugrásom is: egy tavaly debütált előadásban, az Udvari Kamaraszínház Mátyás és Janus című produkciójában én Mátyás király szerepét fogom átvenni, szeptember elején lesz a bemutató. Aztán a magánteátrumban, a Körúti Színházban lesz egy teljesen új darabom, amit szintén szeptemberben próbálok, ha minden a tervek szerint alakul. A tanú című filmből készül színpadi adaptáció, ebben Virág elvtársat (a filmváltozatban Őze Lajos keltette életre – A szerk.) játszom majd. Folytatódik a nagy léptékű zenés darab, a Tesla is, amely nem csak a budapesti RAM Colosseumban, hanem különböző vidéki városokban, színházakban, sportcsarnokokban is látható lesz.
Kiemelt kép: Kautzky Armand (Fotó: Magyar Mezőgazdaság)