Skandináv május – avagy ezeket a skandi regényeket olvastuk a hónapban

Bizonyára olvasóink között is sok olyan akad, aki hozzánk hasonlóan kedveli a skandináv irodalmat. Rovatunkban hónapról hónapra három északi regényt ajánlunk a közelmúlt megjelenései közül válogatva – természetesen nem csak skandi rajongóknak!

Karin Smirnoff: Elvittük anyát északra
ford.: Patat Bence, Scolar Kiadó, 320 oldal

Alig fél évvel az első kötet megjelenése után már olvashatjuk Karin Smirnoff Jane Kippo-trilógiájának második részét. Az Elmentem az öcsémhez a tavalyi év egyik legnagyobb meglepetése volt, így valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy a folytatásnak sokan fognak örülni. A második kötetben Jana és ikertestvére elindulnak anyjuk koporsójával az elhunyt végakaratának megfelelően egy zárt, északi, finn közösségbe. A település toxikus légköre és a szektaként működő szabadegyház úgy tűnik, magával rántja Öcsit, aki a szigorú vallási keretektől, a puritán patriarchátustól és az ismeretlen rokonok között várja a múlt lezárásának lehetőségét. Eközben Jana továbbra is a múlt sebeivel küszködve próbál kötődni, szeretni és szeretve lenni. Noha az anya hátrahagyott leveléből sok mélyre temetett titokra fény derül, a minták változatlanok, és úgy tűnik, az erőszak és a függések rendszere mindenhol egyforma.

A második kötet az anyát és annak szülőfaluját, Norrbotternt helyezi a középpontba. Habár Jana és Öcsi úgy gondolta, hogy csupán pár napot töltenek a külvilágtól elzárt északi településen, végül azonban olyan dolgokkal kell szembesülniük, amelyek sem fizikai, sem lelki síkon nem eresztik őket. Szép fokozatosan világossá válik előttük, hogy anyjuk miért és miként menekült el innen évekkel ezelőtt, hiszen a falu lakói egy roppant szélsőséges vallási szekta tagjai, a patriarchális társadalom szabályai a nőknek és a gyerekek semmilyen szabadságot nem enged. Sajátos biblia-értelmezésüknek köszönhetően mind a fizikai, mind a lelki bántalmazás legitimizálásra kerül. Ennek a vallási közösségnek a vezetője pedig főszereplőinket is hatalma alá akarja hajtani, és mivel az érzelmileg igen csak labilis Öcsivel nincs túlzottan nehéz dolga, Jana sem tudja elhagyni testvére nélkül a falut, ráadásul egyre szorosabb viszonyt alakít ki unokatestvérével, Jussival is.

Ahogyan Jana egyre jobban beleássa magát a falu életébe és múltjában, úgy bukkannak felszínre az évtizedekig rejtve maradt bűncselekmények. Ez pedig koránt sem nyeri el a szekta vezetőjének a tetszését. Ráadásul megtalál egy levelet is, amelyet anyja írt Mariának, és amelyből fény derül számára anyja rettenetes életútjára, aminek következtében értelmet nyer számára a nő velük szemben tanúsított viselkedése is. A történet tehát legalább annyira sötét, komor és rideg, mint amennyire az előző volt, és legalább ugyanolyan fajsúlyos problémákkal is foglalkozik. És ami szintén nem változott, az a minőség: Karin Smirnoff irodalmi nyelvezete zseniális és egyedi, remekül tudja megteremteni azt az atmoszférát, amely egyszerre fájdalmas és gyönyörű, és amely minden borzalom ellenére sem engedi el az olvasót, aki minél mélyebbre akar merülni ebbe a világba. Ráadásul mindezt Patat Bence értő-érző tolmácsolásában olvashatjuk, aki talán korunk egyik legjobb északi szépirodalmi fordítója.

A befejezés is meglehetősen pofon vágja az olvasót, egyben sejteti is, hogy hőseinkre a lezárásban sem csupa móka és kacagás vár. Reméljük, a Scolar Kiadó tartja a mostani tempót és ősszel már olvashatjuk is a trilógia harmadik kötetét.

Jonas Moström: A dominógyilkosságok
ford.: Harrach Ágnes, Alexandra Kiadó, 416 oldal

Hasonlóan Karin Smirnoff trilógiájához, az Alexandra Kiadó is szinte rekordsebességgel hozta el a magyar olvasóknak Nathalie Svensson nyomozásainak folytatását. A dominógyilkosságok címet viselő második részben a pszichiáter és bűnügyi profilalkotó ezúttal Sundsvallba utazik, hogy tudásával segítse a helyi erőket – csakhogy a rejtélyes gyilkosságokhoz látszólag köze van a húgának is, akivel évek óta nem találkozott.

Nathalie élete legnehezebb napjain van túl, miután szembesülnie kellett egyik szerette árulásával. Sok ideje azonban nincs arra, hogy a történteken és az életében bekövetkezett változásokon töprengjen, mert a bűnügyi profilalkotó csoport tagjaként a Sundsvall nevű kisvárosba hívja a kötelesség, ahol egy brutális gyilkossági ügyben kell a helyi rendőrség segítségére sietniük. Nyomok alig akadnak, leszámítva a dominót, amit valószínűleg a gyilkos hagyott hátra. Az idő annál is inkább sürgeti őket, mert a tettes már elrabolta az újabb áldozatát, akire, ha nem oldják meg az esetet időben, ugyancsak kegyetlen halál vár. És bár Nathalie-nak még nem nyílt rá módja, hogy kiheverje az elmúlt időszak megrázkódtatását, mégis kénytelen részt venni a nyomozásban, miután rég nem látott húga is érintett lehet. Vajon bízhat benne azután, hogy épp a hozzá legközelebb álló ember kapcsán mondott csődöt pszichológiai tudása?

Szerencsére a sorozat második kötete hozza az első kötet színvonalát, sőt, bizonyos szempontból még meg is ugorja azt. A regény továbbra sem ízig-vérig skandináv krimi, sokkal inkább tekinthető hagyományos értelemben vett, „amerikai” bűnügyi regénynek, hiszen hiányzik belőle a társadalomkritika és a hűvös északi atmoszférának sincs benne nyoma. Ez, persze, továbbra sem von le semmit a történet értékéből, mert Moström ismételten egy okosan felépített, csavaros sztorival örvendezteti meg az olvasókat. Ráadásul ebben a részben már a nyomozás sikeressége sem a szerencsén múlik (mint ahogyan ez az előző részben néhány alkalommal történt), hanem valóban a nyomok profi módon történő felderítésén. Annak ellenére, hogy sorozatgyilkossal van dolgunk, viszonylag kevés vért és brutalitást kapunk, hiszen a nyomozás célja pont az, hogy az elrabolt, de még életben lévő személyeket minél hamarabb megtalálják. Ettől függetlenül végig izgalmas az, ahogyan a szerző vezetgeti az olvasókat a lehetséges megoldások között, hiszen nem tudhatjuk, hogy szerelemféltés, szakmai féltékenység vagy éppen bosszú áll a gyilkos tettei mögött.

A dominógyilkosságok érdekessége, hogy tekinthető egyfajta crossover-regénynek is, hiszen Jonas Moström előző sorozatának, a magyarul még nem olvasható, öt kötetből álló Johan Axberg-szériának a szereplői is felbukkannak benne, velük együtt kell az uppsalai csoportnak nyomoznia. Habár kapunk néhány utalást a korábbi esetekre, ezek ismeretének hiánya semmiben nem befolyásolja a jelen történet érthetőségét és élvezhetőségét, ráadásul Moström csak feleleveníti ezeket, a poént nem lövi le, így ha esetleg a jövőben ez a sorozat is megjelenne nálunk, ugyanúgy az újdonság erejével tudna hatni.

A szerző továbbra is nagy hangsúlyt fektet a főbb szereplők magánéleti szálára, amelyek közül kétségkívül a sorozat címszereplőjéé a legérdekesebb. A történet ott folytatódik, ahol az előző rész félbeszakadt, így az abban olvasható események még erősen a hatásuk alatt tartják Nathalie-t, akinek ezen felül továbbra is harcot kell vívnia volt férjével, Håkannal a gyerekek felügyeleti joga miatt. Estelle személyében pedig végre megismerhetjük a testvért is, aki az előző rész végén került szóba, és akinek szintén van rejtegetni valója. Rajtuk kívül Johan életébe is még alaposabban bepillantást nyerünk, és az utolsó fejezet tanúsága szerint felbukkanása nem csak egyszeri alkalom volt, a folytatásban is találkozhatunk vele.

Moström ezúttal is belebegteti a következő rész cselekményét (egy férfi húszéves egyetemistákat rabol el és erőszakol meg, valamint az egyiküket meg is fojtotta), amely kellően izgalmasnak tűnik ahhoz, hogy pár hónap múlva visszatérjünk ehhez a sorozathoz – remélhetőleg az Alexandra Kiadó ősszel el is hozza nekünk.

Ia Genberg: Részletek
ford.: Petrikovics Edit, Jelenkor Kiadó, 184 oldal

E havi ajánlónk utolsó könyve egy szépirodalmi kisregény, egy, hazánkban eddig ismeretlen szerzőnőtől, akinek művét a kiadó Rachel Cusk és Annie Ernaux munkásságához hasonlítja.

A történetben egy ​írónő lázas betegen előveszi régi kedves könyvét, amelynek első oldalán váratlanul egykori barátnője üzenetét fedezi fel. Az odafirkantott sorok visszarepítik a múltba, és végül nemcsak Johanna, az ismert műsorvezető, de a nyomtalanul eltűnt barátnő, Niki, a derült égből villámcsapásként felbukkanó Alejandro és az állandó depresszióval küzdő anya, Birgitte alakja is feldereng előtte. Az írónő enged a kísértésnek: megalkotja élete talán legfontosabb szereplőinek portréját, melyeken szükségszerűen átsejlik saját története, a háttérben a huszadik század második felének Stockholmjával. A Részletek olyan kérdéseket feszeget, mint hogy mennyiben alakítanak bennünket a viszonyaink, hogyan tűnhet el az életünkből valaki nyomtalanul vagy éppen, hogy kiről árulkodik a portré: arról, akit ábrázol, vagy az alkotójáról?

A Részletekben tehát négy személy történetét ismerhetjük meg, akik mind nagy hatást gyakoroltak a névtelenségbe burkolódzó elbeszélőre és annak életére. A mindkét nemhez vonzódó nő első nagy szerelme Johanna volt, akivel a főiskolai évek alatt ismerkedett meg, és bár akkoriban úgy tűnt, hogy ez a kapcsolat annyira erős és szilárd, hogy semmi sem vethet véget neki, mégsem lett boldog vége. Ebben a fejezetben a fiatalkori, tiszta szerelmet ismerhetjük meg, amelyet leginkább az önfeledtség jellemez, egészen addig, amíg Johanna óvó gondoskodása nem válik túlzóvá és nem okoz olyan mély sebeket főhősünkön, amelyek nagyban átalakítják a személyiségét. A kötet talán legsikerültebb fejezete a második, amelyben a bipoláris személyiségzavarral rendelkező Niki kerül fókuszba. Ő volt évekig az író legközelebbi barátja, annak ellenére, hogy megbotránkoztató viselkedése miatt gyakran kivívta a környezete ellenszenvét. Éppen emiatt a sokszínűség miatt válik Niki a kisregény legeredetibb karakterévé, a legjobban megrajzolt szereplővé, és természetesen az is nagyon beszédes, hogy milyen hatást gyakorolt elbeszélőnkre.

A történet második felében megismerhetjük a legnagyobb férfi szerelmét, Alejandrót, aki bár egészen más személyiség, mint Niki, de legalább annyira karizmatikus és magával ragadó. Végezetül – afféle csúcspontként – az anya kerül terítékre: Birgitte sorsa igazán nehéz és terhes volt, általa pedig azt is láthatjuk, hogy a szülők hogyan formálják a gyerekeiket. Ez a négy emberi történet szépen kirajzolja az elbeszélő életútját és személyiségét is, ráadásul Genberg az emlékezéseknek köszönhetően megidézi az elmúlt évtizedek hangulatát is. Terjedelmét tekintve hiába kisregény (alig 180 oldal), mégis egy nagy eposz mondanivalójával bír – ezt az üzenetet még nagyon sokáig fogjuk magunkkal vinni.

Kiemelt kép: Karin Smirnoff: Elvittük anyát északra (Szerzőportré: Johan Gunseus)