Skandináv június – avagy ezeket a skandi regényeket olvastuk a hónapban

Bizonyára olvasóink között is sok olyan akad, aki hozzánk hasonlóan kedveli a skandináv irodalmat. Rovatunkban hónapról hónapra három északi regényt ajánlunk a közelmúlt megjelenései közül válogatva – természetesen nem csak skandi rajongóknak!

Aslak Nore: Hullámsír
ford.: Haris Ildikó, Alexandra Kiadó, 544 oldal

A Magyarországon még ismeretlen, de hazájában neves norvég krimiíró, Aslak Nore Hullámsír című sodró lendületű, nagyívű történelmi thrillere a nemzedékek sorát mérgező titkokról és a család iránti hűség és az igazság között feszülő feloldhatatlan ellentétről szól.

1940 ​őszén Észak-Norvégiában elsüllyed a part menti postajárat hajója. A Prinsesse Ragnhild egyik utasa, Vera Lind és pár hetes fia, Olav túlélik a szerencsétlenséget, de férje, a nácik elleni norvég ellenállásban fontos szerepet játszó hajótulajdonos, Thor Falck több száz norvég civillel és német katonával együtt a tengerben leli halálát. Az ezt követő évtizedek során a Falck család óriási vagyonra és befolyásra tesz szert, de a sikereket beárnyékolja Vera váratlan öngyilkossága. A családjától elhidegült nő sikeresen induló írói pályája 1970-ben tört derékba, amikor megkísérelte elmesélni az igazságot arról, mi is történt valójában azon a napon a háború alatt, de fia, a nagy hatalommal bíró SAGA cégcsoport és alapítvány vezetője hallgatásra kényszerítette. Vera halála után unokája, Szása elhatározza, hogy feltárja az igazságot a nagyanyja élettörténete kapcsán. Hamar rájön, hogy Vera eltűnt végrendelete és a norvég partok mentén lévő hullámsírban rejtőző titkok mindent megváltoztathatnak – nemcsak azt, amit családja múltjáról gondolt, hanem annak jövőjét is.

Az 1978-ban, Oslóban született Aslak Nore a húszas évei elején Boszniában szolgált, majd Afganisztánban és a Közel-Kelet több országában tudósítóként dolgozott. Norvégiába való visszatérése után sikeres irodalmi karrierbe fogott: a 2017-es Ulvefellen című regénye elnyerte a legjobb norvég kriminek járó Riverton-díjat, a 2021-es Hullámsír pedig nemzetközi szinten is nagy sikert aratott. Jelenleg a szerző a franciaországi Provence-ban él. 

Aslak Nore hazai bemutatkozása erőteljes debütálásnak mondható, amely ráadásul valós alapokra épül. A Prinsesse Ragnhild 1940. október 23-án bekövetkezett tragédiája, valamint az MK Batnfjord teherhajó legénységének mentőakciója a valóságban is megtörtént, Nore pedig hosszas kutatásokat végzett ahhoz, hogy a külső körülmények megőrizzék a történelmi hűséget. Számunkra már csak emiatt is különösen izgalmas lehet a Hullámsír, hiszen egy olyan eseményt mutat be, amely előttünk eddig ismeretlen volt. Pont ez a történelmi háttér lesz az, ami kiemeli ezt a regényt a nagy átlagból, amihez persze hozzájárul Nore elképesztően jó írói stílusa is. Hiába mondható elég hosszúnak a regény a maga közel 550 oldalával, annyira olvastatja magát, hogy gyakorlatilag két nap alatt a végére lehet érni.

A családregény azonban nemcsak izgalmakban, hanem érdekes karakterekben is bővelkedik. Vera, Olav és Alexandra (Szása) három különböző generációt képvisel, akiket hiába köt össze a vérségi kötelék, az eltérő nézetek folyamatos ellentétet és viszályt szülnek. Vera Lind erős és kitartó nő, aki férje tragikus halálát követően is képes volt talpra állni, ugyanakkor döntése súlya évtizedekig nyomta a lelkét. Emellett folyamatos titokzatosság lengi körül, ezt pedig a sírba is magával viszi – vagy legalábbis próbálja. Az ambiciózus, keménykezű Olav egy jól menő cégcsoport elnöki pozíciójába küzdötte fel magát az elmúlt évtizedekben, ám a munkájában sikeres férfi családi kapcsolataiban teljes kudarcot vall: sem anyjával, sem lányával nem jön ki jól. Végül ott van Szása, akinek a múlt iránti érdeklődését az kelti fel, hogy egy hadi tudósító életrajzi regényt akar írni a nagyapjáról, a sikeres orvosról, Hans Falckról. A lány ekkor még nem is sejti, hogy a múlt milyen titkokat rejt, főleg, amikor rátalál Vera kéziratára, amely a hajó elsüllyedésének történetét írja meg.

Nore ha akarná se tudná letagadni tudósító múltját, egyrészt mert a történet egy adott pontján beúszik a közel-keleti konfliktus, az iraki és libanoni háború. Mivel a szerző testközelből tapasztalta meg, hogy a harcoknak milyen hatásai vannak az emberekre, ezeket a traumákat hitelesen tudta a szereplői életébe is beépíteni. Nore írói tehetségét az pedig csak fokozza, hogy úgy tud mesélni a háborúk hátteréről, hogy egy pillanatig sem érezzük száraznak, unalmasnak vagy vontatottnak azt, sőt, inkább hozzájárul az izgalom-fokozásához. Habár a kiadó a regényt thrillerként aposztrofálja (és bizonyos elemeiben érhető is ez a műfaji megjelölés), a Hullámsír jóval több annál: egy hiteles történelmi háttérrel rendelkező családregény, amelyben a legnagyobb feszültséget és izgalmat mégis csak az emberi kapcsolatok adják.

Bjørn Andreas Bull-Hansen: A dán tartomány (Jomsviking 4.)
ford.: Török Ábel, Animus Kiadó, 472 oldal

Bjørn Andreas Bull-Hansen A viking című regényével Magyarországon is jött, látott és győzött. A X. század utolsó éveiben, Norvégiában játszódó történetben az ifjú Thorstein kalandjait követhetjük nyomon, akit kisfiúként rabszolgasorba taszítottak, de később a híres-hírhedt jomsvikingek egyikévé, Skandinávai egyik leghatalmasabb emberévé válik. A dán tartomány címet viselő negyedik kötet elején Thorstein ​a családjával száműzetésben él a Fóka-szigeteken. A bosszú gondolatától gyötörve folyamatosan egykori uradalmára, Vingulmorkra gondol, ahonnan egy éjszakai támadás során menekülniük kellett. Apja gyilkosa, Ros az ő csarnokában él, nemzetségének jogos földjét bitorolja. Ráadásul a térségbe egyre több keresztény pap téved, hogy áttérítsen mindenkit a Fehér Krisztus hitére. Thorstein gyűlöli a szerzeteseket, mígnem az egyik felhívja rá a figyelmét, hogy sérült kezű fiát, Hrafn Thórt egy angol kolostorban meg tudják gyógyítani. A jomsvikingek tehát útra kelnek Canterburybe, eközben Angliát hódítók ostromolják, Villásszakállú Svein meg akarja dönteni Ethelred királyságát. Thorstein tudja, hogy jól kell szövetségest választania, miközben elvárják tőle, hogy földet szerezzen a dán királynak. A kardok énekének engedve csatába száll, nem is sejtve, hogy árulók lesik minden lépését.

Bjørn Andreas Bull-Hansen a regényfolyam negyedik részében sem okoz csalódást az olvasóknak, bebizonyítva, hogy a korszak meglehetősen jó ismerője. A kötetben tulajdonképpen ugyanazt kapjuk, mint amit eddig megszoktunk: hőseink harcolnak, bosszúra és alkoholra szomjasak, a sztori mégsem válik elcsépeltté vagy unalmassá. A sorozat továbbra is erős abban, hogy hitelesen ábrázolja a kort, amelyben játszódik: Bull-Hansen ugyanis nemcsak a vikingekről ír, hanem a mindennapokról is. Bepillantást nyerhetünk a vallási háborúkba, a vadászatokba, a kézművességbe, a tengerészet és a hajózás titkaiba, és hasonlóan pontos átfogó képet kapunk a korabeli társadalomról is. Bizonyára, Bull-Hansen is élt az alkotói szabadság jogával, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy a lehető leghűségesebb akart lenni a történelmi tényekhez, ezért a sorozat megírását alapos kutatómunka előzhette meg.

Miközben Angliában zajlik Villásszakállú Svein és Ethelred között a csata, addig Thorsteinnek egészen más háborút kell megvívnia. Súlyosan sebesült fiát, akinek karját egy lándzsa sértette meg és nagy esély van rá, hogy a seb elfertőződik, egyedül a Canterburyben élő szerzetesek tudják megmenteni, így főhősünk ismét szembe kerül a vallással és át kell értékelnie az ahhoz fűződő viszonyát, érzelmeit. Thorsteint már egy megtört családapaként láthatjuk viszont ebben a kötetben, akinek továbbra sem kell bátorságért a szomszédba mennie, ahogyan az ökle is hamarabb jár el olykor, mint kellene. És persze újra és újra meg kell küzdenie az életéért.

A szerző tehát továbbra is hihetetlenül feszes tempóban, a feszültséget fokozatosan fenntartó, roppant olvasmányos stílusban tárja elénk a történetet, ráadásul a szépirodalmi igényességgel megírt történelmi kalandregény a korszak lenyomatának hű tükrözésén túl kiváló emberismeretről is tanúbizonyságot tesz. Remekül keveredik a valóság a korabeli mítoszokkal, legendákkal és babonákkal, ez pedig különösen izgalmassá és érdekfeszítővé teszi a regényt.

A skandináv mitológia és történelem iránt érdeklődőknek továbbra is kötelező olvasmány Bull-Hansen viking-sagája, amelynek eddigi utolsó, hatodik kötete 2024-ben jelent meg Norvégiában, de a szerző ígérete szerint még sok-sok részen át követhetjük figyelemmel a jomsviking történetét.

Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Mindenkinek megvan a keresztje (Sebastian Bergman 8.)
ford.: Dobosi Beáta, Animus Kiadó, 352 oldal

A Sebastian Bergman nyomozásait bemutató regényfolyam első része (Ingovány) 2012-ben jelent meg magyarul (Svédországban 2010-ben), amelyet azóta további hét követett. Michael Hjorth az írás mellett producerként, rendezőként és forgatókönyvíróként is dolgozik, többek között ő jegyzi a Hanning Mankell regényeiből készült filmek forgatókönyvét. Hozzá hasonlóan Hans Rosenfeldt is sokoldalú művész: rádiós és televíziós műsorvezető, valamint ő az alkotója minden idők legsikeresebb skandináv tévésorozatának, A hídnak. Emellett a 2020-as évek elején kezdett bele a Haparanda címet viselő krimisorozatba, amelynek első kötetét (Farkasok nyara) már mi is olvashattuk. Figyelem: ajánlónk következő bekezdése az előző részekre nézve spoilert tartalmaz!

A Mindenkinek megvan a keresztje címet viselő kötetben a ​királyi gyilkossági nyomozóhatóság válságos időket él, miután az egyik kollégájukról kiderült, hogy sorozatgyilkos. Vanja Lithner a csoportja fennmaradásáért küzd, és még attól sem riad vissza, hogy hozzá közel álló embereket áldozzon fel. Közben egy sertéstelepen holtan találnak egy asszonyt, és a gyilkosnak minden jel szerint köze van Vanja apjához, Sebastian Bergmanhoz. Az összeférhetetlen kriminálpszichológus évekig segítette a nyomozóhatóság munkáját, ám az utóbbi időben nemkívánatos személy lett a stockholmi rendőrségen. Tetézi a bajt, hogy Sebastian megtudja, hogy az egyik volt betege, Tim Cunningham is meghalt. Az ausztrál üzletember ugyanúgy elveszítette a gyermekét a 2004-es thaiföldi cunamiban, mint Sebastian, a halála után azonban egyre szaporodnak a furcsa kérdések a családjával és azzal a húsz évvel ezelőtti karácsonnyal kapcsolatban. Vajon Tim lánya, Cathy meg tudja válaszolni a képtelen kérdéseket? És sikerül megfékezni az ádáz gyilkost, aki nem éri be egy halálos áldozattal?

Aki ismeri a sorozatot, annak valószínűleg nem is kell bemutatni, aki pedig még nem hallott róla, de érdeklik a skandináv krimik, annak kimondottan ajánljuk, hogy vágjon bele, de természetesen csakis a megfelelő sorrendben haladva, hiszen a történetek bizonyos szempontból egymásra épülnek. Természetesen a legújabb rész sem okoz csalódást, ismét egy összetett, fordulatokban gazdag bűnügyi regényt kapunk. A szerzőpáros most is eléri, hogy az izgalom és a fesztültség a tetőfokáig hágjon, miközben megállíthatatlanul robogunk a drámai végkifejlet felé. A sztori okos felépítettségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy az olvasó – a szereplőkkel együtt – nem egyszer alaposan megvezetésre kerül, másfelől mindvégig kapunk kisebb-nagyobb utalásokat a korábban történtekre. (Ezért is hangsúlyozzuk ismét, hogy ezt a sorozatot csak a megfelelő sorrendben érdemes olvasni.) Ilyen formában ebben a regényben tényleg nincsenek üres szálak, minden okkal történik.

Természetesen a nyomozás mellett nagy hangsúlyt fektetnek a magánéleti szálra is, ami mondhatni teljesen adott volt, hiszen a csoport tagjait súlyos trauma érte a korábban napvilágra került titkok miatt. Ezzel párhuzamosan Sebastian élete is úgy látszik, sínen van, az ő sorsának rejtélyei is megoldásra kerülnek, a kérdéseire megkapja a választ. Mellette Vanja és Ursula (és természetesen Billy) szála az, amelyik még igazán izgalmasra sikeredett, és ahogyan egyre jobban merülünk bele a történetbe, úgy válik egyre jobban igazzá a cím: itt mindenkinek megvan a keresztje.

Az eredeti tervek szerint a nyolcadik lett volna a sorozat zárókötete, ám ha hihetünk a híreszteléseknek, az írópáros mégsem engedte el teljesen kedvenc hőseink kezét. Ami már csak azért is örvendetes, mert ha utolsó rész lenne – bár bizonyos szempontból tekinthető lezártnak a sorozat -, azt éreznénk, hogy „nem, ezt nem lehet így befejezni és búcsúzni”. Szerencsére nem is kell.

Kiemelt kép: Aslak Nore: Hullámsír (Szerzőportré: Stella Pictures)