Skandináv január – avagy ezeket a skandi regényeket olvastuk a múlt hónapban

Bizonyára olvasóink között is sok olyan akad, aki hozzánk hasonlóan kedveli a skandináv irodalmat. Rovatunkban hónapról hónapra három északi regényt ajánlunk a közelmúlt megjelenései közül válogatva – természetesen nem csak skandi rajongóknak!

Yrsa Sigurðardóttir: Zárkózz be! (Tükörjég 1.)
ford.: Torma Péter, Animus Kiadó, 352 oldal

Az 1963-as születésű izlandi Yrsa Sigurðardóttir azon szerzők közé tartozik, akinek első felnőtteknek szóló regénye, Az utolsó rítus még akkortájt jelent meg magyarul (egészen pontosan 2007-ben), amikor a skandináv krimi műfaja még éppen csak felfutóban volt. Azonban sem ez, sem a soron következő regénye (Emlékszem rád) nem kapott nagyobb visszhangot az olvasóktól, az Animus Kiadó mégis adott egy újabb esélyt annak a sorozatnak, amellyel a szerző végleg bekerült a skandináv krimiszerzők élvonalába. És milyen jó, hogy így tettek, hiszen a Gének (a Freyja & Huldar első kötete) nálunk is nagy sikert aratott, így 2017-től kezdve szinte évente jelent meg új rész (sorrendben: Gének, Örvény, Exit, Vesztőhely, A baba, Csend). 2024 októberében a PesText Irodalmi Fesztivált vendégeként Budapestre is ellátogatott, a szerzővel mi is beszélgettünk.

Sigurðardóttir már új regényének az elején egyértelmű teszi, hogy most sem fogja kímélni az olvasót: egy eldugott izlandi fjord mélyén, a tél kellős közepén családirtással indítja el a történetet – a hóval borított tanyán uralkodó csend és a brutalitás nyers ténye egyszerre sokkoló és baljós. A nyomozást Týr rendőr vezeti, mellette Idhunn törvényszéki patológus és a fiatal Karólína próbálják megfejteni, mi történhetett a látszólag idilli, mégis titkokkal terhelt családi gazdaságban.

A regény egyik legnagyobb erőssége a két idősíkon futó elbeszélés: a jelenben zajló nyomozás mellett visszatérünk a gyilkosságot megelőző napokhoz, amelyeket a tanyára érkező új alkalmazott, Sóldís szemszögéből ismerünk meg. Ez a múltbéli szál különösen nyugtalanító: apró jelek, furcsa helyzetek és kimondatlan feszültségek sora vezeti az olvasót elkerülhetetlenül a tragédia felé – és a tudat, hogy mindez valóban be is fog következni, csak tovább erősíti a borzongást. Sigurðardóttir már a korábbi regényeivel is bebizonyította, hogy mestere a hangulatteremtésnek: az izlandi táj zordsága, a hóviharok, a sötétség és a süket csend mind-mind a történet szerves részeivé válnak.

Emellett a karakterábrázolás is különösen erős, főként a női sorsok bemutatásában jeleskedik a szerző. Sóldís története, valamint az áldozatok múltja érzékenyen és hitelesen rajzolja meg a kiszolgáltatottság, a trauma és az elhallgatás mechanizmusait. Mivel egy új sorozat nyitányáról van szó, így a főbb, állandó szereplőket még csak éppen, hogy megismertük (valamint beköszönt néhány régebbről ismert karakter is!), de már most érezhető bennük a potenciál – különösen igaz ez Týr titokzatos múltjára. A cselekmény is egyre feszesebbé válik, és amikor a múlt és a jelen szálai összeérnek, Sigurðardóttir biztos kézzel vezeti el az olvasót a felismerésekig. A lezárás inkább dermesztő és sokáig ható, mint látványos: olyan felismerést hoz, amelyek utólag új megvilágításba helyezik az addig olvasottakat.

A Zárkózz be! még a skandináv krimik műfajában sem nevezhető könnyű olvasmánynak, de éppen ezért válik igazán emlékezetessé. Pszichológiailag mély, atmoszférájában rendkívül erős mű, amely a csönddel, a magánnyal és az emberi lélek sötétebb zugaival dolgozik.

Elin Persson: Afgán fiúk
ford.: Teplán Ágnes, Metropolis Media Kiadó, 192 oldal

Elin Persson (1992) svéd szociálantropológus, író, szer-kesztő, a norrlandi Provins című irodalmi lap főszer-kesztője. Az Afgán fiúk (2020) című könyvével elnyerte az Északi Tanács Gyermek és Ifjúsági Irodalomért járó díját. Ezt követte 2021-ben egy újabb ifjúsági regény Det är någonting som drar i mig (Valami húz magával) címmel. A történet egy kisvárosban játszódik, és két ti-zenéves lány útkeresését, családi problémáit, valamint elvágyódását mutatja be. 2023-ban jelent meg a Sommaren (A nyár) című könyve, egyben az első regénye, amely felnőtteknek szól. 2025 tavaszán publikálta a Pizzeria Roma (Róma Pizzéria) című kötetét, amely ismét egy kisvárosi miliőbe nyújt bepillantást, és középpontjában két férfi barátsága áll.

Az 1992-ben született Elin Persson kortárs svéd író ifjúsági és felnőtteknek szóló regényeiben gyakran fordul a társadalom peremére szorult emberek felé, és érzékenyen, nagy empátiával vizsgálja azokat a helyzeteket, ahol az egyéni sorsok és az intézményes rendszerek találkoznak. Az eredetileg 2020-ban megjelent Afgán fiúk című regénye – amellyel elnyerte az Északi Tanács Gyermek és Ifjúsági Irodalomért járó díját – szintén ebbe a vonulatba illeszkedik: visszafogott, mégis megrendítő könyv, amely a menekült fiatalok mindennapjait és az őket segíteni próbálók dilemmáit állítja a középpontba.

A regény Svédországban játszódik, egy menekülteket befogadó gyermek- és ifjúsági központ falai között. A történet elbeszélője Rebecka, aki új alkalmazottként érkezik az intézménybe, és rögtön egy rendkívül összetett, érzelmileg is megterhelő feladattal szembesül: olyan kiskorúakról kell gondoskodnia, akik egyedül, felnőtt hozzátartozók nélkül jutottak el Európába. Rebecka nem megmentőként lép színre, hanem bizonytalan, tanuló szereplőként, aki maga is keresi a helyét ebben a nehéz világban.

A három afgán fiú, akiket közelebbről is megismerünk – Ahmed, Hamid és Zaher –, különböző személyiségek, mégis közös bennük az út, amelyet maguk mögött hagytak. Persson apró részleteken keresztül mutatja meg a veszteséget, a félelmet és az alkalmazkodás kényszerét. A fiúk múltja gyakran csak töredékekben, félmondatokban bukkan fel, ami még erőteljesebbé teszi jelenlétüket: az olvasó éppúgy mozaikokból rakja össze a sorsukat, ahogyan Rebecka is. A fiatal lány és a nála nem sokkal fiatalabb fiúk közötti kapcsolat nem lineáris fejlődést mutat, hanem tele van félreértésekkel, csendekkel és kimondatlan feszültségekkel. A regény egyik nagy erénye, hogy nem kívánja idealizálni a segítői szerepet: Rebecka jó szándéka sokszor ütközik a szabályokkal, a saját tehetetlenségével vagy éppen a fiúk bizalmatlanságával. Persson ezzel is hitelesen ábrázolja azt a szürke zónát, ahol az emberi odafordulás és az intézményi keretek folyamatosan egymásnak feszülnek.

Elin Persson prózája letisztult, visszafogott és rendkívül pontos. Nem használ nagy gesztusokat vagy drámai fordulatokat, inkább a mindennapi helyzetekben rejlő feszültségre épít. A mondatok gyakran rövidek, csendesek, sok mindent az olvasóra bíznak, ami különös intimitást teremt a szöveg és befogadója között. Ez a stílus különösen alkalmas arra, hogy a kimondhatatlan traumák és az elfojtott érzelmek is érzékelhetővé váljanak.

A regény óhatatlanul érinti a menekültválság kérdését, hiszen szereplői ennek a folyamatnak a legsebezhetőbb résztvevői. Persson azonban nem politikai állásfoglalást kínál, hanem emberi nézőpontot: azt vizsgálja, mit jelent egy idegen országban felnőni, hogyan lehet – vagy nem lehet – otthonra lelni egy átmeneti térben, és milyen nyomokat hagy mindez a fiatalok identitásában. A hangsúly végig az egyéni sorsokon marad, nem a statisztikákon.

Az Afgán fiúk fontos olvasmány, mert képes árnyaltan és együttérzően beszélni egy sokszor leegyszerűsített témáról. Nem kínál könnyű válaszokat, de kérdései sokáig az olvasóval maradnak: a felelősségről, az empátiáról és arról, hogy mit jelent valóban látni a másikat.

Gunnar Helgason: Anya megkattant!
ford.: Patat Bence, Figura Könyviadó, 216 oldal

Az 196-ös születésű Gunnar Helgason izlandi író az északi ifjúsági irodalom egyik legfontosabb alakja, aki realista, mégis rendkívül humoros történeteivel vált ismertté. Helgason eredetileg színészként végzett, majd a Dráma Akadémián (Leiklistarskóli Íslands) diplomázott 1991-ben, ezt követően dolgozott színészként, rendezőként és forgatókönyvíróként is televíziós és színpadi produkciókban. 1992 óta ír gyerekkönyveket, és az utóbbi években Izland egyik legnépszerűbb gyermek- és ifjúsági szerzőjévé vált, számos díjat nyert könyveivel, köztük Stelláról és családjáról szóló sorozattal, amelynek első kötete a 2015-ös Anya megkattant! (és már magyarul is előkészületben van a folytatás). Regényeiben a családi együttélés, a felnövés és az identitáskeresés áll a középpontban, mindezt a gyerekek és kamaszok nézőpontjából, mély empátiával és pontos lélektani érzékkel ábrázolva.

A történetet Stella, a tizenharmadik életévét hamarosan betöltő kiskamasz meséli el, akinek az élete egyik napról a másikra fenekestül felfordul. Az addig viszonylag normálisnak tűnő édesanyja hirtelen kelekótyává válik, és ami Stellának a legkínosabb: kikotyogja másoknak a legnagyobb titkát – az első menstruációját. Stella szemében ez felfoghatatlan árulás, hiszen ez a felnőtté válás egyik legérzékenyebb pillanata. A lány elhatározza, hogy három hét alatt „megjavítja” az anyját, mielőtt a közelgő születésnapján végleg nevetségessé tenné őt a barátai előtt.

Stella családja igazi kavalkád, akiket a kiskamasz lány egyszerre szeret és szégyell: bátyja, a sportoló Palli folyton félmeztelenül járkál a lakásban, a kisebb testvér, a Jégvarázs-rajongó Siggi állandóan összekoszolja magát, és teljesen más szinten érzékeli a világot, mint Stella, aki már mindenáron bele akar simulni a kortársai közé. Testvéreihez való viszonya jól mutatja, mennyire kettészakadt benne a gyerekkor és a kamaszkor határán álló bizonytalanság. Az édesapa figurája a családi káosz józanabb ellenpontja: a történelemtanárként dolgozó férfi igazi roncsderbi-rajongó, aki sokszor kívülállóként figyeli a család belső harcait. Stella szemében ő kevésbé „ciki”, mint operaénekes anyja, aki a regény egyik legösszetettebb alakja: bohókás, kreatív, sokszor túl sok, mégis minden tette mögött a szeretet és az elfogadás áll. Stella csak lassan jön rá, hogy az, amit ő szégyennek él meg, nem feltétlenül az, hanem sokkal inkább a saját félelmeinek a kivetülése.

A családtagokon kívül kapunk még néhány mellékszereplők Stella barátai és a feltűnően öltözködő, eleinte mindenbe belekötő szomszéd, Hani személyében, akik egyrészt remek humorforrásnak bizonyulnak, másfelől még inkább aláhúzzák a történet realista jellegét: a barátok jelentik a lány számára a mércét: azt, amihez igazodni akar, és amiből nem kíván kilógni. A szomszéd figurája pedig groteszk tükörként mutatja meg a felnőttvilág furcsaságait, amelyeket Stella már kínosan túl közel érez magához. Helgason regényének egyébként is nagy erőssége az abszurd humor, amely végigkíséri a regényt. A helyzetkomikumok megmosolygtatóak, miközben Stella belső monológjai fájdalmasan ismerősek lehetnek felnőttként is. A szerző egyébként is mesterien találta el a kamaszhangot: a lány soraiban semmi mesterkéltség nem érzékelhető, gondolatai pontosan olyanok, amilyenek egy érzékeny, bizonytalan, megfelelni vágyó kiskamaszé. 

Az Anya megkattant! egyik legfontosabb mondanivalója, hogy a szégyen tanult érzés, amely idővel kinőhető. Ehhez kapcsolódóan felmerülnek olyan kérdések is, mint hogy ki számít normálisnak, meg kell-e változtatni a másikat, és hogyan lehet elfogadni önmagunkat és a szeretteinket a hibáikkal együtt. Helgason pedig egyszerű, hétköznapi helyzeteken keresztül beszél ezekről, valamint a felnövés törékenységéről, és arról, hogy a szeretet sokszor éppen a furcsaságokban mutatkozik meg. Éppen emiatt lehet izgalmas olvasmány felnőttnek és kiskamasznak egyaránt.