Skandináv augusztus – avagy ezeket a skandi regényeket olvastuk a hónapban

Bizonyára olvasóink között is sok olyan akad, aki hozzánk hasonlóan kedveli a skandináv irodalmat. Rovatunkban hónapról hónapra három északi regényt ajánlunk a közelmúlt megjelenései közül válogatva – természetesen nem csak skandi rajongóknak!  

Kristina Ohlsson: Jégtörő (August Strindberg 2.)
ford.: Torma Péter, Animus Kiadó, 432 oldal

A Jégtörő című regényben visszatérünk a zort Hovenäsetbe, ahol a tél meglehetősen hideg, August Strindberg pedig már régen nem volt ilyen boldog. Nemcsak a használtcikk-kereskedése indult be, de szerelembe is esett. Ám az idillikusnak hitt életnek egy fagyos éjszakán hamarosan véget vet egy csúnya tűzeset. A lángok két csónakházat emésztenek el, az egyik Augusté, a másik Axel Ehnbomé, egy idős szomszédjáé. Az eset kivizsgálásával Maria Martinsson nyomozót bízzák meg, az ügy pedig rövid időn belül gyilkossági nyomozássá válik. Valahol Hovenäsetben sötét titkok lapulnak, és ez olyan veszélyt jelent, amelytől sem Maria, sem August nincs többé biztonságban…

Kristina Ohlsson 1979-ben született egy dél-svédországi városban. Korábban Bécsben élt, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet terrorizmusellenes szakértőjeként dolgozott. 2009-ben jelent meg első krimiregénye, a Frederika Bergman és Alex Recht közös nyomozásairól szóló sorozat nyitókötete Mostohák címmel. Azóta a teljes sorozat (Elnémítva, Őrangyalok, Az 573-as járat, Dávidcsillagok, Vétkesek) elérhető magyar nyelven, emellett az eredetileg két kötetből álló Martin Benner-szériát (Lotus Blues, Mio Blues – a harmadik kötet pár éve jelent meg svédül), valamint a krimi és a horror határmezsgyéjén álló Beteg lelkek című regényt is olvashattuk. A szerző 2013-tól jelenteti meg gyerekeknek szóló történeteit, amelyekből eddig hetet adtak ki Magyarországon. A Jégtörő az August Strindberg-sorozat második része, a Viharjelzés folytatása.

A skandináv krimik szerelmeseinek talán nem kell bemutatni Ohlssont, aki több mint 10 éve tartja izgalomban a magyar olvasókat alaposan kidolgozott, feszültséggel teli krimijeivel. Az pedig, hogy folyamatosan meg tud újulni (jelen sorozata már a harmadik, és ne feledkezzünk meg a műfajában teljesen más Beteg lelkekről, valamint gyerekeknek szóló regényeiről, ahol szintén megmutatta már sokoldalúságát), és még mindig meg tudja lepni az olvasókat, az valóban kimagasló teljesítmény. Sőt, ha lehet ilyet mondani, a Jégtörővel sikerült megugrania az előző regényével saját maga által is igen magasra helyezett lécet, így a folytatás még jobb lett – ami pedig meglehetősen ritka a sorozatok esetében.

August Strindberg visszatér, az egykori stockholmi pénzember mára használtcikk-kereskedővé vált. A szerző tehát cselekményében is folytatja a történetet, azokra építve vezeti újabb izgalmakba az olvasót. Hovenäset sötét titkok otthona, és mint azt tudjuk, ezek végül mindig napvilágra kerülnek, és évtizedekkel később is képesek kifejteni a hatásukat az ott élőkre, azokra, akik maradtak. De Ohlsson nem elégszik meg annyival, hogy a felszínre hozza ezeket, a régi bűnök morális kérdéseket is felvetnek, amelyeken jó ideig eltöprenghetünk – már ha az izgalmak közepette van erre időnk és lehetőségünk. A szerző ugyanis a legvégsőkig elmegy, ha feszültségkeltésről és –fokozásról van szó, ráadásul, amikor már azt gondolnánk, hogy összeállt a kép, akkor is tud rajta csavarni egyet.

Az izgalmas cselekményszövésen túl ki kell emelni a regény egyéb erényeit is. Egyfelől ott maga Hovenäset: Ohlsson remekül mutatja be a kisvárosi életet, azt, amikor mindenki ismer mindenkit, amikor a pletyka hamarabb szárnyra kel, minthogy ténylegesen megtörténnének az események. A másik, ehhez kapcsolódó: a karakteralkotás. Ennek a kisvárosnak a lakosai ízig-vérig emberek, akik mindannyiunk számára ismerősek lehetnek, főleg, ha mi magunk is éltünk egy méreteiben hasonló településen. És az, hogy a felszínre került igazságok hogyan tudják megváltoztatni az emberek életét, szintén nagyon mindennapi és ismerős tud lenni. Így válik hát a Jégtörő egyszerre izgalmas és fordulatos, ugyanakkor nagyon is emberi és érzelmes történetté, amely a lehető legtöbb olvasót képes megszólítani.

Lilja Sigurðardóttir: Csapda
ford: Veress Kata, Ø Kiadó, 318 oldal

Az északi irodalom legjavát elhozó, picinyke Ø Kiadó negyedik kötete egy újabb izlandi gyöngyszemmel örvendezteti meg a magyar olvasókat. Lilja Sigurðardóttir – aki májusban a PesText Fesztivál vendégeként hazánkba is ellátogatott – 1972-ben, Akranes városában született, fiatalkorában Mexikóban, Svédországban, Spanyolországban és Izlandon is élt, jelenleg Reykjavík lakosa. Eddig tíz regénye jelent meg, a 2015-ös Csapda – az épp megfilmesítés előtt álló – Reykjavík noir trilógia első darabja, amely egyben meghozta a nemzetközi hírnevet is a szerzőnek: a sorozat egyes köteteit angolszász nyelvterületen többször is az év thrillerének vagy könyvének választották.

A történet főhőse a nehéz válásán épp csak túlesett Sonja, aki egyszer csak a drogcsempészet csapdájában találja magát, és miközben veszélyes döntések sorával próbál szabadulni a reykjavíki alvilágból, a gyereke felügyeleti jogáért is küzdenie kell. Az Izlandot különösen súlyosan érintő 2008-as gazdasági világválság és bankcsőd után játszódó izgalmas regény finom karakterábrázolása, szövevényes cselekménye és nagyszerűen eltalált stílusa az olvasót is rabul ejti az utolsó oldalig, így az északi krimik és letehetetlen thrillerek rajongói számára kötelezően ajánlott olvasmány.

A Csapda egészen más típusú thriller, mint amihez eddig szokhattunk. Eleinte meglehetősen lassan csordogál, kell idő, amíg kitisztul az olvasó előtt a teljes kép, hogy hol és mikor milyen élethelyzetben találkozunk a szereplőkkel. A csendes nyugalom azonban a kezdetektől fogva baljós eseményeket ígér, és ahogyan Sonja egyre jobban belegabalyodik a droghálózat csapdájába, úgy érzi az olvasó is, hogy szorul a nyaka körül a hurok. Ez a fojtogató légkör pedig alaposan rányomja a bélyegét a történetre és vele együtt a mi hangulatunkra is. A cselekmény mindvégig filmszerűen pereg, a 300 oldalnyi sztorit a szerző 125 rövid fejezetben meséli el, folyamatosan váltogatva a szereplők közötti nézőpontokat és idősíkokat.

A regény cselekménye a gazdasági világválságot követően játszódik, amely Izlandot különösen megviselte. Sonja is részben ennek köszönhetően került olyan helyzetbe, amelyből az egyetlen kiutat a drogcsempészet jelentette, de mint tudjuk, a kétségbeesés annyira el tudja homályosítani a tudatunkat, hogy nem vesszük észre, amint éppen egy mocsár kellős közepén vagyunk, és egyre jobban süllyedünk bele. A nő legfőbb célja, hogy visszaszerezze a gyermeke feletti felügyeleti jogot, ám volt férje, Adam, akit Sonja férfiúi büszkeségében sértett vérig, amikor meglehetősen szenvedélyes viszonyt kezdett a férfi egykori munkatársával, Aglával, mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza. Miközben Sonja próbál kikerülni a maffia hálójából, igyekszik magánéletét is rendbe tenni. Szerelme-szeretője, Agla azonban nem képes úgy élni a leszbikusok életét, ahogyan azt Sonja és ő maga is szeretné, ez a se veled, se nélküled kapcsolat pedig újabb bonyodalmakat szül. A történet harmadik főszereplője, Bragi, az idős vámtiszt, akinek felesége Alzheimer-kórban szenved, ezért szeretne ő is minél hamarabb minél több pénzhez jutni. Egyedül neki tűnik fel, hogy Sonja meglehetősen sokszor fordul meg a reptéren, a tapasztalata pedig azt súgja, hogy alaposabban szemmel kell tartania a nőt.

Ennek a három embernek a sorsa végül különös módon fog összefonódni, Sigurðardóttir pedig remek érzékkel tudja fokozni a vihar előtti csend hangulatát. Az olvasó szinte a falat kaparja, hogy történjen már valami nagy csavar – de ez a regény nem erről szól. Van benne fordulat, az igaz, de sokkal fontosabb az, hogy bemutassa, hogyan válik valakiből a körülmények hatására olyan ember, amilyen soha nem akart lenni. Hány élet ment tökre egy elhibázott döntés (legyen az magánéleti, vagy olyan gazdasági, politikai, amire nincsen ráhatásunk) miatt? Vajon van-e kiút a lehetetlennek tűnő helyzetből? A Csapdában elmosódik a jó és a rossz közötti határvonal, az erkölcs és a jog ütközik össze, a szerző kiváló érzékkel mutatja be a cselekedetek mögött meghúzódó motivációt. A kérdés csak az, hogy létezik-e végső és teljes felmentés és szabadulás. A folytatásból talán kiderül.

Ulf Kvensler: Sarek – A gyilkos túra
ford.: Bándi Eszter, Partvonal Kiadó, 400 oldal

Habár hazánkban teljesen ismeretlen volt egy évvel ezelőttig a neve, az 1968-as születésű Ulf Kvensler forgatókönyvíróként, rendezőként és showrunnerként már számos sikert tudhat magáénak Svédországban. Az egykori humorista az utóbbi években több népszerű svéd dráma, horror és thriller megalkotójaként és írójaként tette le a névjegyét. A Sarek – A gyilkos túra az első regénye, amelyet óriási várakozás előzött meg. A regény főszereplői, Anna, Milena és Henrik hosszú évek óta minden nyáron együtt túráznak Észak-Svédországban. Amikor Milena azzal a javaslattal áll elő, hogy ezúttal az interneten megismert új barátját, Jacobot is vigyék magukkal, az összeszokott csapat másik két tagja vonakodva bár, de igent mond a kérésre. Mihez kezdjenek a zord hegyek között egy vadidegennel? Ráadásul az utóbbi időben hármójuk kapcsolata sem volt felhőtlen. Végül az évek során egymástól elszenvedett sérelmek és csalódások terhét cipelve szállnak fel négyen az Abisko felé induló vonatra. Alighogy kigördül a vonat a stockholmi állomásról, Jacob az eredeti útiterv helyett a Sarek nemzeti park magányos és durvább ösvényeit erőlteti rá a csapatra. Anna hamarosan rádöbben, honnan ismerős neki a férfi, és ezzel kezdetét veszi a menekülés. A túra egyszeriben rémálommá válik…

Kvensler regényében senki és semmi nem az, mint akinek és aminek látszik. A hasonló típusú történetekben általában vagy egy őrült sorozatgyilkos vagy valamilyen misztikus elem tartja izgalomban és rettegésben a befogadót (lásd például Jozef Karika A hasadék című regényét vagy az Ideglelés című filmet), éppen ezért mondhatni üdítő színfoltnak a 2022-es év díjnyertes svéd krimije, amely ezeknél tudja fenntartani és mindvégig fokozni a fesztültséget. A regényen érződik, hogy Kvensler a filmes világból érkezett: a történet mozgóképként pereg le előttünk, a szerző maga is gyakran él a „filmes eszközökkel” – mondhatnám azt is, hogy a rendezőnek és az operatőrnek kevés dolga lenne, ha adaptálni szeretné, ugyanis annyira erős alapanyagot kapnának kézhez. A könyvben felváltva olvashatjuk a tanúvallomásokat, valamint Anna beszámolóját a túráról, illetve egy tíz évvel ezelőtti élményéről. A több idősíkon való történetmesélésnek köszönhetően a kezdetektől fogva ismerjük a végkimenetelt, tudjuk mi történt a szereplőkkel, a fő kérdés jelen esetben az, hogy hogyan fajulhatott ideáig a helyzet. Anna pedig nem hagyja magát kizökkenteni a tanúkihallgatás során, a saját tempójában meséli el a vele történteket, azt, hogy hogyan élte túl a pokollá vált kirándulást.

Természetesen, mivel egy túráról van szó, a regényben meglehetősen sok a tájleírás: mintha csak mi magunk is ott lennénk a Sarek Nemzeti Parkban, annyira erősen érezzük a természet közelségét, ezáltal a szerző remekül megteremti az atmoszférát. Az ember egyik legnagyobb ellensége maga a természet, ahol megannyi veszélyforrás leselkedik szereplőinkre is: a rideg tájon, a meredek hegyoldalban folyamatosan küzdeniük kell hideggel és az éhséggel a túlélésért. Már önmagában ez félelemmel tudja eltölteni az embert, az a kiszámíthatatlan bizonytalanság, ami csak a természeti erők sajátossága és privilégiuma, és amihez semmi sem mérhető. Ugyanakkor ott lebeg mindannyiunk szeme előtt a cél is, az a látvány, amiért érdemes küzdeni és kitartani.

Természetesen azonban nem a természet jelenti az egyetlen és legnagyobb veszélyt: ott van a titokzatos Jacob, akinek alakja már a kezdetektől fogva magában hordozza a fenyegetettség érzését. A szerző remekül árnyalja a férfi karakterét, szép fokozatosan ismerjük meg valódi arcát, és bár sejthető, de biztosra egyáltalán nem tudható, hogy mi lesz a következő lépése, mivel fog legközelebb előrukkolni. A regény legnagyobb erénye egyébként is a kiváló karakteralkotás, a szereplők és a köztük lévő konfliktusok felépítése. Ráadásul később megismerjük Milena szemszögét is, így az Anna által megismert történet is új színezetet kap. Kvensler a regény végén behozza a krimik mára kötelezővé vált nagy csavarját, ami viszont minden bizonnyal eléggé meg fogja osztani az olvasótábort, hiszen sokaknak ellenszenves lehet, amilyen irányt vesz végül a történet. De erről többet mondani vétek lenne!

Kiemelt kép: Kristina Ohlsson: Jégtörő (Szerzőportré: Elin Strömberg)