A 2010/11-es évadban került bemutatásra A Gondnokság című színházi szitkom a Sufni színpadán, vagyis a Katona József Színház legkisebb játszóhelyén. Az előadás-sorozat megálmodói Dömötör András és Kovács Dániel, akiknek anno két nap alatt kellett összerakni az új forma koncepcióját alkotótársaikkal együtt. A hagyományos színházi effektek mellett a készítők különféle hang- és videótechnikákkal kísérleteztek, a színészek pedig rögtönzésekkel tették még izgalmasabbá az előadásokat és a csapatmunkát is. A rövid próbaidő és az improvizációs technika nem csak az első „epizódra” volt jellemző, ugyanis az előadások az akkor aktuális hírekre és eseményekre reflektáltak. Ezért is volt epizódonként mindössze másfél nap a próbákra, és ezért volt nagy jelentősége a színészek spontán reakcióinak.

A sorozat havonta jelentkezett új epizóddal, amely a titokzatos Gondnokság tevékenységét követte nyomon. Földalatti szupertitkos csoport, akciók, szerelmek, árulások… és az ország sorsa! Hányszor menthető meg Magyarország nyolc hónap alatt? – avagy az igazság idelent van! – írja a színlap. A csavaros történet könnyen belopta magát a nézők szívébe, így a nagy sikerre való tekintettel 2012-ben folytatódott a sorozat, akkor már a Kamrában. Később más helyszíneken is játszottak epizódokat, sőt… az alkotók megfordultak a Thália Színház Humorfesztiválján is. A befejező két előadást a 2013-as Színházak Éjszakáján tartották a nagyszínpadon, ahol a történet nem várt eseményeket hozott, a sorozattól pedig búcsút kellett venniük a nézőknek és az alkotóknak is. A Gondnokságban játszott Kun Vilmos, Kocsis Gergely, Dankó István, Ötvös András, Mészáros Béla, Pálos Hanna, Borbély Alexandra, Tasnádi Bence, Rezes Judit, Rajkai Zoltán, valamint számos vendégszínész is.

Nagy örömünkre a különleges színházi kísérlet nem veszett a múlt homályába, ugyanis a szitkom összes epizódjának felvétele felkerült a sorozat YouTube csatornájára, ahol bármikor vissza tudjuk nézni a Gondnokság történetét. Így pedig a karantén ideje alatt nemcsak a televíziós vígjátékokat tudjuk élvezni, hanem a Katona József Színház 15 részes színházi szitkomját is.

Kiemelt kép: Rajkai Zoltán  A Gondnoksás című színházi szitkomban (Fotó: Dömölky Dániel)