Ma ünnepli 70. születésnapját Sinkovits Vitay-András színművész, a magyar szinkron egyik kiválósága. 

Sinkovits-Vitay András 1952. április 13-án született, Budapesten. Édesapja a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész, Sinkovits Imre volt, édesanyja pedig Gombos Katalin színésznő, érdemes művész. Testvére, a szintén ezen a pályán tevékenykedő Sinkovits Mariann két évvel fiatalabb nála. A színész 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, amit a bécsi Max Reinhardt Szeminárium követett, gyakorlatát pedig a Theater an der Wienben töltötte. Ezt követően először a veszprémi Petőfi Színházhoz, majd a Pécsi Nemzeti Színházhoz szegődött, ahonnan a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházba vezetett az útja, hogy végül a József Attila Színházban állapodjon meg pár évre. 1990 óta szabadúszó, tagja lett a Szent György Lovagrendnek, a Szent Korona Lovagrendnek és a Vitézi Rendnek is.

Legismertebb előadása talán a Lélekben összenőve, amellyel édesapjával másfél évtizeden keresztül járták a világot, de a különböző teátrumok deszkáin olyan darabokban is láthatta őt a közönség, mint Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéje, Alexandre Dumas Három testőre, William Shakespeare Macbeth-je, Bertolt Brecht Koldusoperája és Jaroslav Hašek Svejkje. A színpadon kívül felbukkant filmekben és sorozatokban is, mint például a Honfoglalásban, a Lindában, a Szomszédokban és a Kisvárosban

Országos hírnevét elsősorban mégsem ezeknek a szerepeknek, hanem a magyar szinkron területén elért kimagasló teljesítményének köszönheti, hiszen olyan színészeket tolmácsolt a hazai film- és sorozatrajongóknak, mint Hugh Jackman, Sean Bean és Matthew Perry. Legismertebb karakterei között megtalálhatjuk a Jóbarátok sorozat Chandlerét, az X-Men filmek Loganjét és A Gyűrűk Ura Boromirjét is, egyedi orgánumára azonnal felfigyelünk, ha felcsendül bármilyen projektben. Isten éltesse sokáig!

Kiemelt kép: Sinkovits-Vitay András (Fotó: Szinkronjunkie)