A világhírű román rendező, Silviu Purcărete harmadik alkalommal rendez a Nemzeti Színházban: ezúttal Eugène Labiche és Mark Michel Olasz szalmakalap című bohózatát állítja színpadra, amelynek főszerepében Herczegh Péter lesz majd látható március 7-től.
„Az Olasz szalmakalap az európai drámairodalom egyik mesterműve, egy tiszta francia komédia, amelyet nagyon sokfelé játszottak már. A mű a 19. században íródott, tele van élettel és humorral. Ez egy zenés előadás lesz, egy vaudeville. Ahogyan a magyaroknak az operett jellegzetes magyar műfaja, a spanyoloknak a zarzuela, a franciaknál a vaudeville volt a legnépszerűbb” – fogalmazott Purcărete a darab kapcsán, és azt is hangsúlyozta az olvasópróbán, hogy ugyan alapvetően humoros történetről van szó, ám mély filozófiai gondolatok is megfogalmazódnak benne.
A cselekmény szerint az esküvője napján a párizsi aranyifjú, Fadinard lova véletlenül megeszi egy éppen házasságot törő asszony szalmakalapját. A hölgy és lovagja arra kényszerítik Fadinardot, hogy szerezze vissza a kalapot, mert a hölgy különben lebukik a megcsalt férj előtt. Egyetlen hasonló kalap van még Párizsban, azt mindenáron meg kell találni. Fadinard a mit sem sejtő násznéppel a sarkában kalapkeresőbe indul keresztül-kasul a városon…

Katona Kinga az olvasópróbán (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
Az alkotócsapat saját adaptációból dolgozik majd, amelyhez új dalszövegeket is készültek: „A mi előadásunkban a zenei anyagot úgy kell értelmezni, mint az operában, ahol a szöveg azért van, hogy megtartsa a zenét, de ettől még a szöveg nagyon fontos. Nagyon sok fiatal művészt is köszöntünk az előadásban, ők lesznek a násznép vagy a kórus, mint az antik tragédiákban. Rendezői szempontból nagyon fontos a jelenlétük, semmiképp nem statisztaként gondolok rájuk, hiszen folyamatos mozgásban lesznek, ők azok a vidékiek, akik megérkeznek Párizsba és szép lassan felfedezik a várost” – magyarázta a rendező.
Az Olasz szalmakalap zeneszerzője Vasile Şirli, a díszlet- és jelmeztevező pedig Dragoş Buhagiar. Az előadás főbb szerepeiben Herczegh Péter, Trill Zsolt, Szarvas József, Schnell Ádám, Varga József, Pallag Márton, Kristán Attila, Rácz József, Bodrogi Gyula, Polyák Anita, Katona Kinga, Szűcs Nelli, Söptei Andrea, Szilágyi Ágota, Sipos Ilka, Krauter Dávid Róbert és Winkler Tamás Ábel láthatóak. A produkcióban közreműködnek az Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész osztály, valamint a másodéves zenés színművész osztály hallgatói.
Kiemelt kép: Silviu Purcărete (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)