Január 10-én Blake the Silence néven Silent Disco-t rendez a Szépművészeti Múzeum Дeva és Zságer Balázs közreműködésével, így – bár nem egy túlzsúfolt piac – ez lesz az ország első múzeumban rendezett Silent Disco-ja. Csak most lehet megnézni, többet nem rendeznek ilyet.
A Blake the Silence eseményen a közönség egyszerre tekintheti meg a múzeum ideiglenes tárlatát, a Menny és Pokol házassága – William Blake és kortársai című kiállítást, miközben fejhallgatóban bulizhat a csarnokokban Дeva, Zságer Balázs és további előadók zenéjére. Az eseményen egyszerre két DJ fog szólni, két különböző csatornán, amik között a látogatók kedvük szerint váltogathatnak, a fülesek színéből pedig látni lehet, hogy ki éppen mit hallgat.
Akik még nem találkoztak a Silent Disco elsőre meglehetősen furcsának tűnő műfajával: a koncepció lényege, hogy minden résztvevő fejhallgatót kap, amelyben ugyanaz a zene szól. Így a hangzavar túlüvöltése helyett elég levenni a fejhallgatót, és máris normális hangerőn beszélgethetünk a mellettünk állókkal – ha pedig úgy tartja kedvünk, egy mozdulattal visszatérhetünk a buliba.
William Blake brit képzőművészet és irodalom máig kiemelkedő alakja, aki festményeivel és költeményeivel kérlelhetetlenül kereste az okokat, sajátos mitológiájában a felfedezhető és megérthető rendszereket, miközben kutatta az érzékeink számára felszabadító élményeket. A Blake the Silence éppen ezek az elvek alapján lett összerakva: ahelyett, hogy egyszerűen csak zenei aláfestést kínálna, kiegészíti a műalkotások gondolatiságát és rácsatlakozik azokra. Céljuk, hogy a zenei és vizuális élmény keveredésében szinte tapinthatóvá és átélhetővé váljanak Blake elképzelt világai.
Дeva éteri vokálokra épülő hangvilága puha, lebegő rétegekből és pulzáló basszusokból áll össze, míg Zságer Balázs a transzcendens energiák és kiber-misztikus tónusokat vegyíti elektronikus kompozícióiban. Kettejük közös produkciója a menny és pokol végleteit idézi meg, egy erre az alkalomra létrehozott darabban. A párhuzamosan megszólaló zenei univerzumokat Zságer-Mészáros Szandra generatív vetítése kapcsolja össze.
A Blake the Silence a Szépművészeti Múzeum egyszeri eseménye, amelyet 2026. január 10-én, szombaton 20:00 és 0:00 között rendeznek meg. A jegyek elővételben 14 000 Ft-ért, a helyszínen pedig 19 000 Ft-os áron válthatók meg.
Kiemelt kép: Blake the Silence (Forrás: Szépművészeti Múzeum)


