2022 nyarán közel 25 ezer néző látogatott el a Kultkikötő hat Balaton-parti játszóhelyére azért a semmi mással nem összehasonlítható élményért, amelyet a szabadtéri színház jelent.

„Nagy boldogság, hogy 2022-ben is ennyire sokan választottak bennünket! Igyekeztünk számukra tán minden korábbinál színesebb kínálatot biztosítani, ráadásul idén már hat játszóhelyen találkozhattak velünk a Balaton körül: Földvár, Szárszó, Boglár, Fenyves és Badacsony mellett Alsóörsön, igazán különleges helyszínen, egy erdő közepén megbúvó, egykori kőbányából kialakított játszóhelyen is izgalmas produkciókkal vártuk nézőinket. A nyárnak vége, a szabadtéri színpadokat lebontottuk, ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy a többi évszakban ne tartogatnánk izgalmas meglepetéseket a Balaton partján élőknek és az ide látogatóknak” – árulta el Nagy Viktor, a Kultkikötő alapító igazgatója.

Idén közel kétszáz program közül válogathatott a Kultkikötő közönsége. A nyári repertoárban a színházi előadások mellett koncertek, irodalmi estek, gyerekelőadások is helyet kaptak, a Kultkikötő Kápolnatárlatok kiállítássorozat keretében pedig hét kortárs alkotó képeit tekinthették meg a látogatók a balatonboglári Vörös és Kék kápolnában. Az olyan visszatérő közönségkedvencek mellett, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház, a GRUND – vígszínházi fiúzenekar, a Szabó Győző és Rezes Judit nevével fémjelzett Loveshake vagy a Budapest Bár, számos olyan művész is várta a nézőket, akik még nem jártak a Kultkikötő játszóhelyein.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar a 2022-es Kultkikötőn (Fotó: Kultkikötő)

Színpadra lépett például a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulata, Oláh Ibolya egy különleges színházkoncerttel, Szinetár Dóra és Makranczi Zalán pedig a Dunakanyar című előadással fogadta a közönséget. Különleges színfoltja volt az évadnak az István, a király iskolába megy, amelyben a legfiatalabb generáció tehetséges képviselői állították színpadra a szívünknek oly kedves rockoperát. Az ingyenes előadás teljes támogatói jegybevételét a Kultkikötő a Juszt-is teszünk! Alapítvány a Hátrányos Helyzet Csökkentéséért számára ajánlotta fel, melynek fő célja, hogy csökkentse a hátrányos helyzetű gyerekek lemaradását a jobb anyagi és szociális körülmények közé születő társaikkal szemben.

Egy régi hagyomány folytatásaként a szervezők idén is arra kérték közönségét, hogy válasszák ki, mely előadások tetszettek nekik a leginkább a színes repertoárból. A felhívásra rengeteg szavazat érkezett, melyek értelmében a Kultkikötő 2022-es évadának közönségdíjas felnőtt produkciója Földes László Hobo Tudod, hogy nincs bocsánat című előadása lett, míg a gyerekelőadások közül a Boribon nyaral című bábelőadás kapta a legtöbb szavazatot. A nyári szezonnak ebben az évben két különdíjas produkciója is lett: Bakos-Kiss Gábor Frankie, a király és a kárhozott, valamint a Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció A kerek kő című előadása.

Kiemelt kép: Pillanatkép a 2022-es Kultkikötőről (Fotó: Kultkikötő)