Június 18-án megtartotta évadzáró társulati ülését a Kolibri Színház, ahol Novák János igazgató értékelte az idei évad eredményeit és ismertette a 2024/25-ös évad programját.
A 2023/24-es évadban a Kolibri Színház három játszóhelyén 100%-os látogatottsággal összesen 427 előadást láthatott a közönség, ami több mint 40 ezer nézőt jelent. Az évadban legtöbbször, 193 alkalommal Nyirkó Krisztina lépett színpadra, őt követi Ruszina Szabolcs 189, illetve Nizsai Dániel 173 előadással. A színház több mint harminc repertoár-előadásáról szólva az igazgató kihangsúlyozta a gyakran nemzetközi együttműködések keretében megvalósuló ifjúsági, valamint csecsemőszínházi produkciók jelentőségét, hiszen a Kolibri Színház mindkét területen példaadó mintát képvisel. Így valósult meg 2024 tavaszán a PlayOn! együttműködés részeként az Urbán legendák – A tartozás című ifjúsági produkció, amelyet Vidovszky György rendezett a Budapest Nagyregény projekt keretében. Az idei évadban lendületesen fejlődött a színház drámapedagógiai programja Gyevi-Bíró Eszter vezetésével. Hat színházi nevelési szakemberük közel 190 színházpedagógiai programot tartott, több mint 4800 gyerek részvételével.
Novák János kiemelte, hogy a társulat idén is aktívan részt vett a több mint két évtizede működő nemzetközi kooperációk – a 0-6 éves korosztályra fókuszáló, a Kolibrin kívül 16 európai országot magában foglaló MAPPING művészeti-kutatási projekt, valamint az interaktív történetmesélés és a digitális technológiák ifjúsági előadásokban való színházi alkalmazásait kutató PlayOn! – közös munkájában. A tavalyi évadban Novák János rendezésében bemutatott, legkisebbeknek szóló Hangmadár ősszel két nemzetközi fesztiválon vendégszerepelt: a MAPPING keretében megrendezett bolognai Visioni Fesztiválon, valamint az újvidéki ASSITEJ Művészeti Találkozón. A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében nagy sikerrel zajlott le május 6. és 10. között a XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, ahol 25 előadás, valamint változatos szakmai- és kísérőprogramok közül válogathatott a közönség.

Novák János a Kolibri Színház 2023/24-es évadzáró társulati ülésén (Fotó: Horváth Judit)
A hagyományokhoz híven kiosztották a társulat belső művészeti elismeréseit is. A színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet és egy Kolibri Urat, illetve egy Kolibri Háttér Hölgyet és egy Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. A kollégák titkos szavazatai alapján idén Farkas Éva és Csernák Norbert színművészek, illetve Vajdai Veronika rendezőasszisztens és Major Sándor színpadmester érdemelte ki az elismerést. Az évadzáró végén elbúcsúztatták Vioszné Edvi Illés Editet, aki 23 éve dolgozott pénztárosként a színház gazdasági osztályán és most nyugdíjba vonul. Végül a társulat egyperces néma csenddel emlékezett meg a májusban elhunyt Németh Tiborról, a Kolibri Színház művészéről és alapító tagjáról.
Kiemelt kép: A Kolibri Színház 2023/24-es évadának díjazottjai (Fotó: Horváth Judit)

