Shakespeare határtalanul

Az Örkény Színház egy stúdió- és egy nagyszínpados bemutatóval zárja az évadot. A kettő közül az előbbi premierjét a héten tartották az Asbóth utcai játszóhelyen. Gáspár Ildikó különleges felütéssel álmodta színpadra az angol drámairodalom élénk fantáziájú mesterének egyik legtöbbet emlegetett művét, a Macbeth-et. Ha ezt a történetet nem is ismeri mindenki, a főszereplő nevét talán még azok is hallották, akik ritkán járnak színházba, hiszen a skót zsarnok-királyt rendszeresen emlegetik filmekben, tévésorozatokban és könyvekben egyaránt.

A dráma elején Macbeth a király hadvezére és hűséges alattvalója, aki talán nem is gondolt vagy vágyott sosem többre annál, mint ami megadatott számára. Egy jóslat viszont, miszerint ő lesz az ország királya, teljesen a hatalmába keríti. Lelkében a nappal és az éjszaka, a jó és a rossz játszik furcsa játékot, nem is csoda, hiszen szörnyű tettre készül, miközben felesége a fülébe suttogja a mézédes, gonosz szavakat. A férfi végül saját kezébe veszi, és beteljesíti a sorsát.

Macbeth a trónra kerül és a vészlények újabb jóslatát hallva, a sebezhetetlenség illékony álcáját pajzsként maga előtt tartva már gondolkodás nélkül cselekszik, nem kímél se időst, se fiatalt. Egyre távolabb kerül a valóságtól, hatalmát féltve egyre elvakultabb, és kegyetlenebb lesz, nem válogat az eszközökben, és bár el nem tudja képzelni, hogy uralma valaha is véget érjen, a leggyengébb ellenséget is rettegve állítja félre az útjából. Azonban ahogy minden zsarnok, Macbeth is elbukik.

Gáspár Ildikó egészen szokatlan keretet adott ennek a klasszikus, alapvetően kosztümös történetnek. A Macbeth összes szereplőjét négy színész kelti életre, akik múzeumi dolgozókként egy tárlatvezetés során, egyfajta „amatőr színtársulatként” megidézik a skót uralkodó trónra kerülésének és bukásának históriáját. Ari-Nagy Barbara dramaturg három magyar fordítást felhasználva alkotta meg a szövegkönyvet, kiegészítve a kerettörténethez illő modern párbeszédekkel és jelenetekkel.

A rendezőnő minden szegletét kihasználta az Örkény Stúdiónak, a színészek játszanak a színpadon, a nézőtéren, az aulában és a bejárati ajtóban is. De játszik a közönség is, hiszen rögtön az első pillanattól kezdve mi magunk is a történet részesévé válunk, ugyanis nem színházi nézőkként, hanem múzeumba érkező látogatókként bánnak velünk. A második felvonásban új szerepet kapunk, bekerülünk mi is a macbeth-i történetbe, és egy bál résztvevőiként a színészek velünk együtt mulatnak, köztünk zajlanak az események.

Aki nem szereti az interaktív színházat, annak sem kell megijednie ettől a Macbeth-től, ugyanis csak annyira vonnak be minket a játékba, hogy nem érezzük magunkat feszélyezve, de megvan az a kellemesen jó bizsergés, amit a szokatlan, új dolgok során él át az ember. Ebben a Macbeth adaptációban leomlik minden, ami a klasszikus színházi előadásmódra jellemző, és azzal, hogy a fennkölt magasságból szó szerint a nézők közé hozzák le Shakespeare művét, egyszerre teszik azt vonzóvá, mérhetetlenül izgalmassá, és ami talán a legfontosabb: érthetővé.

Borsi-Balogh Máté Macbethje először becsületes, uralkodójához hűséges emberként jelenik meg előttünk, akit részben a véletlenek, a jóslat, részben manipulatív felesége indít el a kegyetlen zsarnokká válás lejtőjén. Takács Nóra Diána nem csak a kvázi porondmester-tárlatvezető szerepében remekel, egészen ámulatba ejtő a játéka kegyetlen, akár gyermekét is feláldozni kész anyaként, és félelmet nem ismerő férfi hadvezérként is. Pogány Judit kedvelt uralkodóként, fiatal kisfiúként és teremőrként is színpadra lép, és mindegyik figurája jólelkű, tiszta és kortalan. Fodor Tamás is több alakot kelt életre, közülük a leghangsúlyosabb Macbeth ellensége, a szintén hadvezér Banquo, aki a végén visszatér kísérteni a megbomlott elméjű uralkodót. Fodor Tamás az előadás második felvonásában olyan szuggesztív alakítást nyújt, hogy szavak nélkül is megigézi a közönséget.

Az elején tartottam attól, hogy ez a keret, ami jópofa és szellemes, majd elgáncsolja a drámát a katartikus végkimenetel előtt. A színészek Macbeth korának megidézése közben néha kilépnek a szerepükből és visszaváltoznak múzeumi dolgozókká, ám ahogy halad előre a történet, egyre ritkábban teszik meg ezt, és egy idő után azt látni rajtuk, hogy nem portásként vagy tárlatvezetőként játszanak el egy történelmi személyiséget, hanem teljesen átlényegülnek. Az Örkény Színház stúdiószínpadán megszűnik a határ férfi és nő, tárgy és élőlény között, minden azzá válik előttünk, aminek a színészek akarják, hogy lássuk. Ez a Macbeth igazi varázslat, igazi színház. Ahogy Szikszai Rémusz A vihart, és ahogy Gáspár Ildikó a Macbeth-et színpadra álmodta, csak így érdemes ma Shakespeare-hez nyúlni.

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Pogány Judit és Borsi-Balogh Máté a Macbeth-ben (fotó: Horváth Judit)