A berlini Hámos Gusztáv és Katja Pratschke alkotópáros első önálló kiállítása nyílik Budapesten, a Mai Manó Házban, a Semmitől az Egyig címmel. Budapest fontos lokális hivatkozás, hiszen a képek egy része akkor készült, amikor Hámos Gusztáv hivatásos fotósként dolgozott a magyar fővárosban, de képzőművészeti irányultságú projektjeiben is a fotót használta elsődleges kifejezőeszközéül.
A tárlat másik része friss budapesti fotókísérleteket mutat be. Ennek megfelelően a kiállítás egyfajta visszatérés is Budapestre: az 1974-2024 között készült fotósorozatokkal, fotótablókkal és fotóobjektekkel a kiállítás rekonstruktív jelleggel követi nyomon az egyéni szabadság határait egy totalitárius rendszerben.
Boros Lili művészettörténész, a tárlat kurátora kiemelte, hogy a kiállítás középpontjában Hámos Gusztáv mint a fotográfus, a fiatalember pozíciója, mozgása, látása és élettörténetként felfogott útvonala áll, amelynek része a korlátoktól való megszabadulásért és az önfelszabadításért folytatott harc is.
Hámos 1979-ben hagyta el Magyarországot, ezt követően telepedett le Nyugat-Berlinben, 1993 óta alkot itt közösen Katja Pratschkéval. A kiállítás egészen október 6-ig látható, a művészeket Magyarországon a Molnár Ani Galéria képviseli.
Kiemelt kép: Hámos Gusztáv – Katja Pratschke: Cities – From Surface to Space, 2012–2019, videó, 15’, állókép az Odhusenből