Az RTL Klub A Tanár című sorozata tette országosan ismertté, de a színházrajongók számos kiváló előadásban is láthatják a népszerű színészt. A járványhelyzet miatt kialakult színházbezárásokig hét helyen játszott, jelenleg is próbál, videóklipben szerepel és nem lett úrrá rajta a kétségbeesés. Varga Ádámmal kifejezetten élmény volt beszélgetni a szürke, téli, borúval teli mindennapokban.
Kőszegen születtél, ahol komoly hagyománya van a Várszínháznak. Ennek volt jelentősége a pályaválasztásodban?
Közvetlenül nem, de kölyökként a Várszínház lovagtermében léptem fel először több száz ember előtt, ami azért elég nagy hatással volt rám. Petőfi Sándor Szeget szeggel című versét mondtam el, csúzlival a zsebemben. Nagyon extrovertált gyerek voltam, otthon is folyton szerepeltem, az, hogy állandóan produkálom magam, kiskorom óta a habitusom része.
Volt művész a családodban?
Anyukám keramikus és tanítónő, ő sokat foglakozott velem minden egyes szereplésem előtt. Az irodalomtanáromnak, Rózsa néninek is sokat köszönhetek. De minden szereplési mániám ellenére nem volt teljesen egyértelmű a színészet, sokáig volt bennem egyfajta kettősség, mert a természet is nagyon vonzott, sőt a mai napig meghatározó az életemben. Biológia és kémia fakultációra is jártam, eljátszottam a gondolattal, hogy állatorvos leszek, aki hüllőkre specializálódik.
Mikor engedted el ezt a vonalat?
17 éves voltam, amikor Hujber Feri tartott Szombathelyen egy színész tanfolyamot. Ott már biztos voltam abban, hogy ez kell nekem, ráadásul Ferivel jóban lettünk, segített a felkészülésemben. Úgy is mondhatnám, hogy ő oltott be végérvényesen. A gimnáziumban is támogattak, látták, hogy nagyon elememben vagyok, ha szerepelhetek. Voltam diákigazgató, filmet forgattunk, műsort csináltunk, még Rómába is kijutottunk egy kisfilmmel egy nemzetközi fesztiválra. Amikor választani kellett, akkor csak a Színművészetire jelentkeztem, illetve egy osztrák üzleti iskolába, talán csak amiatt, hogy a szüleim is megnyugodjanak, hogy van B tervem.
Mennyire tudtál felkészülni az egyetemre? Van, aki évekig készül csak arra, hogy bekerüljön.
Csak utólag látom, hogy akkor közel sem fogtam fel, hogy mit jelent színésznek lenni, hogy mit jelent színházban dolgozni. Jóval később jöttem rá, hogy ez mennyire összetett munka, hogy ez a szakma mennyivel több mindennel jár, mint ahogy azt én Kőszegről elképzeltem. Az első felvételimen nagyon ügyetlen voltam: leestem a bordásfalról, sokat bénáztam, görcsöltem. Természetesen nem vettek fel, de mindezek ellenére is pozitív élmény maradt.
El voltál keseredve?
Nagyon! Biztos voltam abban, hogy sikerülni fog, és most visszakanyarodnék oda, hogy nem erre számítottam. De jókor jött a pofon, mert felnyitotta a szememet, el kellett telnie némi időnek mire újra felépítettem magam. Ki kellett szakadnom abból a biztonsági burokból, amiben addig éltem, ami egy ideig jó volt, mert megvédett, de egy ponton túl azonban már gátolt.
Mivel ütötted el az időt a következő felvételiig?
Egy évet jártam a Gór Nagy Mária Színitanodába, majd az Újszínház Stúdiójába kerültem. Itt szerepeltem életemben először színdarabban, majd egyre több előadásba bekerültem. Forgattam ifjúsági sorozatot, ekkor már sokkal több mindent átláttam és tudatosabban készültem a felvételire.
Kinek az osztályába jártál?
Kocsis Gergely és Szőcs Artur drámainstruktor-színjátékos osztályába. Ez nem klasszikus színész osztály volt, hanem lényegében egy posztgraduális képzés, már pályán lévő színészeknek. Nagyon sokat akartam tanulni, csiszolni az általános műveltségemet, úgy érzem, hogy nagyon jól kimaxoltam ezeket az éveket, szuper elméleti óráink voltak. A diploma feltétele volt, hogy csináljunk egy monodrámát vagy önálló estet. Ezt annyira komolyan vettem, hogy ne csak egy estére szóljon a diplomáért, hanem olyan legyen, ami megáll a lábán. A feladat lényege az volt, hogy egy színházi alkotómunka minden szegmensébe kóstoljunk bele, mindent egyedül csináljunk. Így született a Túlélő, amit már 25 alkalommal előadtam. Utoljára éppen Kőszegen, ott, ahol 20 éve a Petőfi verset szavaltam.
Van összehasonlítási alapod. Mind a három iskola hasznos volt?
Szerintem mindegyikből kivettem a maximumot. A tanodában Gyöngyösi Tamástól tanultam a legtöbbet a mozgásról, amit a mai napig hasznosítok. A stúdióban Huszár Zsolt volt a mentorom, aki fanatikus színházcsinálóvá edzett, nélküle biztos, nem tartanék ott, ahol most. De nemcsak az iskolákból, hanem minden munkából vagy az élet minden szegmenséből megpróbálom kiszűrni és a számomra hasznos dolgokat beépíteni az agyamba, a testembe, szivacs vagyok.
Végeztél az egyetemen, szabadúszó vagy. Ez tudatos döntés, vagy így alakult?
Lett volna lehetőségem kőszínházba menni, de én választottam a szabadúszást. Nem szerettem volna egy helyben lenni, nem is nagyon passzol hozzám. Szeretem, hogy többféle közegben vagyok jelen, nekem bejön ez a fajta nyüzsgés. Az is tanulási folyamat, hogy nincs mögöttem egy biztonsági bázis, hanem mindig mindenhol új impulzusokkal, új emberekkel találkozom, ami állandó készenléti állapot is, hiszen alkalmazkodnom kell, feloldódnom az új dolgokban. Ma itt játszom, holnap ott próbálok, nekem ez így kerek.
Most ugyan nincsenek előadások, de ameddig lehetett, hány helyen játszottál?
7 helyen, 13 előadásban. Jurányi, Átrium, Szkéné, Gózon Gyula Kamaraszínház, Rózsavölgyi Szalon, B32, Karinthy Színház.
Hogy viseled a jelenlegi helyzetet?
Az az igazság, hogy tavaly besokalltam, mert túlvállaltam magam. Sokat játszottam, zsinórban több új bemutatóm volt, úgy éreztem, hogy nincs életem. Munkamániás és maximalista vagyok, de elértem azt a határt, amikor döntenem kellett, hogy muszáj visszavennem a tempómból. Ha ennyire szétszakadok, akkor összpontosítani sem tudok, ennyi mindenre nem lehet 100%-ban koncentrálni. Elhatároztam egy éve, hogy 2020-ban emberibb, szabadabb és nyugodtabb életet élek, de ahogy egy kínai mondás tartja: ne kérd, mert megkapod. Na, ezt jól bevonzottam, mert nyugodtabb lett az évem, de nem így gondoltam. Szóval bármennyire is furcsa, a tavaszi karantént imádtam. Ugyan bevételem nem volt, de legalább kipihentem magam. A korábbi munkáimból mindig tettem félre, s bár nagyon szeretek élni, élményekre, ízekre költeni, igazi gourmand vagyok, viszont arra is figyelek, hogy ne szórjam el a pénzt. Júliustól novemberig ismét meglehetősen intenzív volt az életem, sokat játszottam, új bemutatóm is volt, forgattam is. Ez a mostani helyzet más. December 14-én lett volna a Szkénében Tasnádi István rendezésében a Kartonpapa, amit úgy próbálunk, mintha lenne premier, hogy amikor ismét lehet játszani, szinte kész legyünk a darabbal.
Nemcsak próbálsz, hanem David Guetta új klipjében is szerepelsz. Mesélsz erről?
Most jött ki Simon Balázs rendezésében a videóklip, aminek én vagyok a főszereplője. Fel sem tudtam fogni, annyira örültem, amikor megtudtam, hogy engem választottak. Óriási élmény volt a forgatás, (egy magyar csapat az Odesa Films munkája – a szerk.) és azt látni, hogy magyar fiatalok ilyen világszínvonalú produkciót alkotnak. Intenzív feladat volt, szélsőséges, érzelmi és fizikai reakciók egyvelege.
Szerinted hol tartasz most a pályán?
Az elején, de most már a szakma számára is képbe kerültem. (nevet)
Gyerekként Kőszegen volt olyan személy, akit csodáltál, most pedig kollégák vagytok?
Persze! Például most Udvaros Dorottyával próbálok. Hihetetlenül alázatos, elképesztő energiabomba, közvetlen, intelligens, jó humorú és nagyon laza. Amikor gyerekként néztem, azt gondoltam, Úristen, mekkora díva, most pedig együtt dolgozunk. De az elmúlt években is szerencsém volt, hiszen számos kollégámra felnéztem gyerekként: Alföldi Róbert, Mucsi Zoltán, Scherer Péter, akikkel sokszor egy öltözőben vagyok, a mostani fejemmel eszembe is jut, hogy ez mennyire király. De ha 16 éves koromban azt mondja valaki, hogy velük játszom majd, na azt azért nem láttam magam előtt.
Érzed annak felelősségét, hogy már nem mindegy, mit mondasz, ha megszólalsz?
Igen, egyre inkább. De öncélúan nem keresem a megszólalás lehetőségét, csak akkor, ha kérdeznek. A színpadot, a forgatást szeretem, az interjúk nem feltétlenül a kedvenceim. Nem akarok álszent lenni, mert mi színészek egocentrikusak vagyunk, de nekem nem a megszólaláson van a fő hangsúly. A közösségi médiában is csak főként szakmailag vagyok aktív.
Van olyan szerep, amire vágysz?
Nem szerep, hanem típusok vannak. Amikor futok és zenét hallgatagok, akkor a fejemben mennek a mozifilmek, lejátszok bizonyos szituációkat magamban, akciódús, vagy történelmi jeleneteket. Ha éppen forgatok, akkor futás közben annak a jeleneteit látom magam előtt. Karakterek meg szituációk vannak a fejemben, nem konkrét szerepek: gladiátor, bokszoló, katona, menekülés, szex, üvöltés. Fantáziálok, mint egy gyerek.
Sokan A Tanár című sorozatból Gyulával azonosítanak. Ez a karakter mennyire vagy te?
Nagyon magaménak érzem azt a szerepet. Sokkal egészségesebb közegből és szerető családból érkeztem, de alapvetően én is balhés gyerek voltam, ha nem is annyira, mint Gyula. Sokszor hoz rossz döntéseket, de a szíve a helyén van. Mindenért sokkal jobban meg kell küzdenie, ezzel tudtam azonosulni, mert az én életem is ilyen, semmi nem hullott az ölembe.
Kiemelt kép: Varga Ádám az Átrium Színház Isteni végjáték című előadásában (fotó: Lakatos Péter)