Sehol sem szorít ez a nadrág – Kritika a Lévi Story musicalről

A fejlődés- és karriertörténetek nemcsak a filmeknek, regényeknek, meg a prózai előadásoknak, hanem a musicaleknek is egyaránt népszerű témaforrásai. Ez a formátum mindannyiszor igen könnyen felismerhető: a sokszor hátrányos helyzetből induló, vagy legalábbis átlagos kondíciókkal rendelkező főhős az idő előrehaladtával a maga javára tudja fordítani a körülményeket, egyéni adottságait kihasználva pedig képes élni a lehetőségekkel, és el tud érni végül valami igazán emlékezeteset.

A törvénytelen viszonyból fogant és sokat nélkülöző Eva Duarte később magasra jutott Juan Perón argentin elnök feleségeként, nem csoda hát, hogy különleges élete Andrew Lloyd Webbert is megihlette, méghozzá olyannyira, hogy a zeneszerző róla írta meg a ’70-es években az Evita című rockoperát. Szerencsére nem kell azonban országhatárokon is túl keresgélnünk ahhoz, hogy olyan színházi alkotókra bukkanjunk rá, akik a zene és a dallamok nyelvén beszélik el valaki sikertörténetét, szárnyalását. Nikola Tesla fizikus és feltaláló több szállal kötődött hazánkhoz, teljes joggal születhetett tehát hasonló koncepciók mentén zenés produkció az életéről Müller Péter Sziámi, Egressy Zoltán és Sebestyén Áron jóvoltából. A Szente Vajk, Galambos Attila, valamint Juhász Levente nevével fémjelzett Puskás, a musical egy másik hazai minta a karriertörténetek térhódítására, a legújabb ilyen jellegű projekt viszont közel kilenc esztendőnyit várakozott a megvalósításra. Ennélfogva nyugodtan kijelenthető, hogy a Siófoki Szabadtéri Színpadon ősbemutatóként debütáló Lévi Story – mint előadás – szintén végig járta a maga különféle nehezítő tényezők és egyéb körülmények által terhelt göröngyös útját, megérkezve a boldog végkifejletig, azaz a 2022. július 15-én megtartott premierig végre-valahára.

Ami pedig a Pesti Broadway Alapítvány és a Veszprémi Petőfi Színház koprodukciójában létrejövő előadás keretében színpadra vitt cselekményt illeti: Lévi (Lőb) Straussnak, a farmernadrág megálmodójának kalandos sorsát követheti a közönség ebben a sajátos légkörű feldolgozásban. Jávori Ferenc zeneszerző személye a színtiszta klezmermuzsikával forrott össze a mögötte álló, munkával telt évek, évtizedek alatt, és ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, hiszen a mostani előadás egyik legnagyobb slágere ugyancsak erre a stílusra épül rá. Emellett viszont mégis egyfajta zenei sokszínűséget vonultatott fel a produkcióban arra való nagyon erős utalásképp, hogy a főhős, valamint az őt körülvevő személyek mely országból és tájegységről származnak, s milyen vidékeket járnak be a játékidő folyamán.

Persze azok a nézők, akik a Menyasszonytánc, illetve a Hegedűs a háztetőn című musicalek zenevilágát, atmoszféráját kérnék számon így előzetesen a Lévi Storyn, szintén nem csalódnak majd, ugyanis a klezmerbetéteken túl az a fajta édes-bús életérzés, amely az előbb említett darabokat átszövi, ennek a projektnek is abszolút sajátja. Ráadásul a nagyérdeművel való összekacsintás gyanánt egyfajta humorforrásként Jerry Bock világhírű művére is történik az alkotók részéről egy villanásnyi, ám jól felismerhető utalás.  Az előzőekhez hasonlóan továbbá ebben az előadásban szintén megjelenik a zsidó hagyományok betartását felülíró szerelem motívuma, ahogyan az az illető is jelen van, aki – mint Tevje, a tejesember tette azt a másik zenés darabban – némi furfanggal készen áll rá elsimítani az ebből fakadó konfliktusokat. Hamar világossá válik, hogy a történet nem kizárólag egy kultikus ruhadarab megszületését rekonstruálja, bár konkrét jelenetsorok összegzik annak folyamatát, hanem Müller Péter Sziámi érzékeny dalszövegei nyomán – együtt haladva a cselekménnyel – maga a történelmi háttér is kibontakozik, egyaránt megvillantva annak realisztikus elemeit, illetve az egyes karakterekre gyakorolt lélektani hatást.

Aki katartikusnak tartotta a Hegedűs a háztetőn legutolsó jelenetét, amely a deportálás mozzanatait jelenítette meg egyszerű, de mégis szívszorító módozatokon valamennyi feldolgozásban, és aki a következményeknek szintén színpadi környezetbe ágyazva szeretne nézőként tanúja lenni a továbbiakban, az a Lévi Storynak köszönhetően a zsidóság egykori hányattatásairól pontosan felfestett képet kap a darab dramaturgiája, és az elhangzó énekszámok által, amelyek ebből a szempontból szintén beszédeseknek bizonyulnak. Az előadást mind ennek ellenére nem lengi be folyamatosan az átmeneti hontalanságból, vagy az újrakezdés bizonytalanságából eredő melankólia. Bár a bőrönd mindig ott van az ágy alatt, mert soha nem lehet tudni, mikor kell elővenni azt, a zsidó emberek életszeretete, a sokukra jellemző talpraesettség és találékonyság Lévi Strauss esetében szintén megkönnyíti az új környezetbe való beilleszkedést, valamint a tehetség kibontakoztatását. Köztudott, hogy az összetettebb musicalek mindegyike egyfajta érzelmi hullámvasútra ülteti fel a nézőket és magukat az alkotókat, közreműködőket is egyaránt: Jávori Ferenc, Müller Péter Sziámi, és a már elhunyt Kállai István és Kállai Gábor zenés darabja ennélfogva váltakozva garantál némi könnycseppet, a reménykedés izgalmát, illetve a helyzetkomikumok és szóviccek általi mosolyra fakadást. Nem lenne azonban ennyire összetett az előadás, ha nem tenne hozzá rengeteget a mindig kifejezetten látványos színpadkép, meg a koreográfia, amely Király Béla munkája, és ami a produkcióban található összes mozgásos vagy táncos jelenetet szinte a kommunikáció egy sokadik megnyilvánulási formájává vált át.

A Lévi Strausst alakító Kerényi Miklós Mátét legkésőbb a Virágot Algernonnak musicalváltozatában eljátszott főszerepe óta mindenképpen egy beérett művészként tartja számon a közönség és a színházi világ, mind erre pedig a mostani esetben sem cáfol rá, nem mellékesen pedig egyértelműen érzékelni lehet nagyfokú elkötelezettségét is a projekt iránt. Szabó P. Szilveszter bravúrosan hozza a bölcs Davidovics rabbi figuráját, egészen figyelemre méltó, ahogyan a puszta színészi játékával éveket pakol magára anélkül, hogy nevetségessé válna a részéről ez az idősödni akarás. Végképp eldőlt: bármikor és bármiben számítani lehet rá, mert rendkívül átgondoltan és jól kidolgozva jeleníti meg valamennyi rá bízott figurát. A Lévi szerelmét életre hívó Kardffy Aisha személyében a rivaldák világa kapott egy újabb törékeny és széphangú naivát, Szulák Andrea pedig a farmernadrág feltalálójának darabbéli édesanyjaként újfent megmutathatja, hogy nem létezik a musicalirodalomban olyan szólószám, amibe ne tudna belecsempészni az elvártnál is több érzelmi töltetet és egy csipetnyi lelki kitárulkozást, amit a néző rendre észrevesz, és a tapsrendnél honorál. Horváth Dániel az a színész, akibe a rendezők többsége ezerféle karaktert belelát, ennélfogva játszott már forradalmi hevületű ifjút, szerelmes férfit, bohóckodós, komolytalan srácot, és ezúttal egy kéjsóvár, negatív figurát. Amennyiben meg tudja őrizni magában ezt a fajta komplexitást, akkor még jó sok változatos feladat várhat rá.

Ha pedig a feladatoknál tartunk, meg kell említeni Kerényi Miklós Gábor rendezőt, aki sosem titkolja hatalmas lelkesedését a színházcsinálás iránt: nézőcsalogató flashmobokat szervez, folyton ötletel, és most is szinte együtt lélegzik a gondjaira bízott produkcióval, amíg az az ősszel elkezdődő színházi évadban a Veszprémi Petőfi Színház falai között végérvényesen pályára nem áll.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Lévi Story című musicalból (Fotó: Kovács Milán)

Az előadásról készül további fotóink a képgalériánkban tekinhetők meg.