Ma ünnepli 65. születésnapját Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes.

Sebestyén Márta 1957. augusztus 19-én látta meg a napvilágot Budapesten. Születésétől kezdve zene veszi körül, hiszen édesanyja zenepedagógus, Kodály Zoltán egykori tanítványa, akinek hatására nemcsak a népzene, de a komolyzene alapjaival és értékeivel is megismerkedett. Ez a színvonalas és zeneileg igen összetett nevelés adja a mai napig a művésznő minden produkciójának hátterét.

A pályaválasztás másik fontos elemét a táncházmozgalom szolgáltatta, amihez nagyon fiatalon, már a néphagyományt ismerve csatlakozott. Ez is erősítette azt a tényt, hogy ma már azok közé a hazai előadók közé tartozik, akik a tradicionális, változtatások nélküli népdalokat adják elő, a Bartók Béla és Kodály Zoltán által gyűjtött népművészetet.

A magyar mellett számos nyelven énekelt már dalokat, többek között baszk, bolgár, cigány, görög, horvát, ír-gael, japán, norvég, román, szerb, török művek szerepelnek repertoárján. Sokszínűnéségét az is kiválóan mutatja, hogy gyakran fellép a Bolya-Dongó duóval, Andrejszki Judittal, a Gryllus testvérekkel, a Söndörgő Együttessel, Szamosi Szabolcs orgonaművésszel is. A színpad mellett megszólalt már a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán és az Oscar-díjas Az angol beteg című filmben is.

Sebestyén Márta számos díj tulajdonosan, 1974-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere, 1991-ben a Liszt Ferenc-díjat, 1999-ben a Kossuth-díjat kapott, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.

Kiemelt kép: Sebestyén Márta (Fotó: fidelio.hu)