Különleges eseményre készülhetnek a sci-fi és fantasy műfajok rajongói, ugyanis április 20-án a Cinema MOM-ban megrendezésre kerül az Ellenpont névre keresztelt minifesztivál, ahol izgalmas programok – szakmai beszélgetések, filmvetítések, díjkiosztó – várják az érdeklődőket.
A délután kezdődő programsorozat két megemlékezéssel indít: a Galaktika folyóirat megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a lap korábbi és jelenlegi munkatársai diskurálnak majd múltról, jelenről és jövőről, majd az idén száz éves Göncz Árpád fordítói tevékenysége kerül a fókuszba, aki olyan kultikus műveket ültetett át magyarra, mint A Gyűrűk Ura, a Frankenstein és a 2001: Űrodüsszeia. Az eseményen a MOME animációs műhelyének alkotásaiból is láthatnak majd egy válogatást a résztvevők, amivel el lehet ütni addig az időt, amíg este ki nem hirdetik a Zsoldos-díj idei győzteseit a magyar sci-fi íróról, Zsoldos Péterről elnevezett díjátadó különböző kategóriáiban (regény, novella, fordítás).
A rendezvény zárásaként levetítésre kerül két szürreális és egyedi film, méghozzá párhuzamosan, így az érdeklődőknek választaniuk kell majd közöttük. Az egyik Alex Garland 2014-es rendezése, az Alicia Vikander, Oscar Isaac és Domhnall Gleeson szereplésével készült Ex Machina, a másik pedig Garland 2018-as műve, az Expedíció (Annihilation), amelyben Natalie Portman, Oscar Isaac és Jennifer Jason Leigh kalauzolnak el minket egy rejtélyekkel teli jelenség belsejébe.
További információkért és jegyvásárlásért érdemes meglátogatni a Cinema MOM honlapját.
Kiemelt kép: A minifesztivál plakátjának egy részlete (Fotó: Cinema MOM)