Ma ünnepli 55. születésnapját Schneider Zoltán, Aase- és Jászai Mari-díjas színművész.
Schneider Zoltán a budapesti Nagytétényben, 1970. február 5-én látta meg a napvilágot. 1990-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Zsámbéki Gábor növendéke volt. Mivel csak harmadik próbálkozásre vették fel, ezért várakozás közben elvégezte a telefonhálózat-szerelő szakmunkásképzőt. Főiskolai hallgatóként a Katona József Színháznál foglalkoztatták, majd a diploma megszerzését követően az Új Színházhoz szerződött, amelynek 2001-ig volt tagja. Itt többek között olyan előadásokban volt látható, mint a Hamlet (Horatio), az Othello (Cassio), a Szentivánéji álom (Oberon), a Woyzeck (Tamburmajor) vagy a Cseresznyéskert (Trofimov).
2001-ben a Radnóti Színház társulatához igazolt, amelynek a mai napig oszlopos, meghatározó tagja, és ahol olyan sikerdarabokban látható jelenleg is, mint A párnaember, a Futótűz, a 10, a 3tél vagy éppen az Oidipusz, legutóbb pedig az Én, Daniel Blake címszereplőjeként lépett színpadra. Visszatérő művésze a Rózsavölgyi Szalonnak is, ahol szerepelt A pasi a szomszéd sír mellől és Az elnök szabadsága című darabokban, jelenleg pedig a Behavazva és a Miért pont kivi? című előadásokban játszik. E mellett látható a Pinceszínház Semmit se bánok, valamint a dunaújvárosi Bartók Színház Hippolyt, a lakáj című darabjában.

Schneider Zoltán az Oidipusz című előadásban (Fotó: Dömölky Dániel)
Színpadi szerepei mellett gyakran találkozhatunk vele filmekben (Kincsem, Testről és lélekről, Budapest Noir, A Viszkis, Bűnös város) és sorozatokban (Jóban Rosszban, Munkaügyek, Kossuthkifli, Korhatáros szerelem, Válótársak, Drága örökösök, Apatigris, Hotel Margaret, A Séf meg a többiek). E mellett jellegzetes orgánumának köszönhetően rendszeresen foglalkoztatják a szinkronrendezők is.
Schneider Zoltánt 2006-ban Jászai-díjjal, 2016-ban pedig Kaszás Attila-díjjal tüntették ki. A Radnóti Színházban négyszer nyerte el a társulat által megválasztott év legjobb színésze díjat, kétszer pedig közönségdíjat kapott. 2011-ben a Vidor Fesztiválon A Főfőnökben nyújtott alakítását Pulcinella-díjjal ismerték el. 2017-ban Arany Medál-díjat, két évvel később Aase-díjat kapott. 2023-ban második színészként nyerte el a Kőszegi Várszínház által alapított Hollósi Frigyes-díjat.