Ma ünnepli 50. születésnapját Schell Judit, Jászai Mari-díjas színésznő.

Debrecenben született, a Színház- és Filmművészeti Főiskolán az ikonikus mesterek, Kapás Dezső és Horvai István osztályába járt. Pályáját a Radnóti Miklós Színházban kezdte, majd 8 év után szerződött a Nemzeti Színházhoz. 2012-ben igazolt át a Thália Színházba, ahol a színházi szerepei mellett, 2018 és 2021 között a színház művészeti vezetőjeként is dolgozott. Nevéhez rengeteg sikeres alakítás fűződik, többek között Csehov klasszikusaiban: Szonya a Ványa bácsiban, és Zarecsnaja a Sirályban. A Legszebb férfikorban Lady Rosemary-ként 7 férfi mellett tündökölt, a Bernd Rózában pedig Jette megformálásával hagyott mély nyomot a nézőkben. A kiváló színházi szerepei mellett számos filmben és TV játékban is láthattuk: játszott a Hídemberben, az Egérútban, a Sorstalanságban, a Csak szex és más semmiben, de az első hazai teleregényben, a Szomszédokban is. 2020-ban gyermekeivel együtt Spanyolországba tette át a székhelyét, ahol egy évig éltek. Visszatérése után lemondott a Tháliában betöltött pozíciójáról, és színészként is elhagyta a társulatot.

Annyi minden történt az egy év alatt, sok mindent átértékeltem, máshová kerültek a hangsúlyok. Nem akartam biztonsági játszmákat, azt kerestem, és keresem azóta is, hogy mi az, ami feltölt, amit örömmel csinálok” – fogalmazott a váltással kapcsolatban. Jelenleg több, számára fontos darabban játszik: az Örkény Színházban a The Black Rider-ben, a 6színben egy improvizációs előadásban, a Szeretetkert-ben amely párkapcsolati témákat boncolgat Piczkó Katalin pszichiáter irányításával, valamint a Lóvasúton, ahol egy kibeszélős estet készítettek Réczei Tamás rendezővel. Játszott az RTL Klub nagy sikerű A Király című sorozatában, amelyben  a néhai énekes özvegyét alakítja, a mozikban pedig jelenleg a Műanyag égbolt című elképesztő látványvilágú animációs filmben látható.

Kiváló alakításaiért megkapta a legnevesebb szakmai díjakat, és többször díjazták a kritikusok is. Jászai Mari-díjas, érdemes művész és a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették. A Csak szex és más semmi című filmben nyújtott alakításáért pedig a Monte-Carlo-i filmfesztivál legjobb női főszereplő díját is elnyerte. Színpadi- és filmes szerepeiben nyújtott emlékezetes alakításaiért, a karakterek hiteles megformálásáért, Budapestért Díjat kapott.

Isten éltesse sokáig!

Kiemelt kép: Schell Judit (fotó: Zsigmond László)