Sándor Péterrel érkezik hamarosan a Jó estét nyár, jó estét szerelem a nyári színházi programkínálatba

A különféle streamingszolgáltatók előfizetői az erre vonatkozó nézettségi adatok és civil beszélgetések tanúsága szerint is szinte megőrülnek az úgynevezett true crime formátumért világszerte. Nem csoda hát, hogy az ilyen vonatkozásban hatalmas karriert befutó Jeffrey Dahmer-sztori tavaly a valós eseményeken alapuló bűnügyi filmek egyik kicsúcsosodása lett, akkora volt a felhajtás körülötte. Magyarországon mindez a lelkesedés hazai léptékkel mérve ugyan, de a „mi kutyánk kölykének” számító A martfűi rém című produkciót is utolérte, amely néhány éve átszerkesztve, minisorozatként vette be a Netflixet. Kovács Péterről, az ötvenes-hatvanas években kéjvágyból öldöklő sorozatgyilkosról Sopsits Árpád forgatott filmet, ennek a projektnek pedig igen híres elődje a Szőnyi G. Sándor és Marton László által 1972-ben megrendezett Jó estét nyár, jó estét szerelem, amely ugyanezt a korszakot és annak társadalmi rákfenéit egy másik bűnöző, a barátnőjével brutális módon végző, a valóságban Szőllősi György névre hallgató beteges hazudozónak fiktív elemekkel átszőtt történetén keresztül mutatta be, amelyhez Fejes Endre azonos című kisregénye szolgáltatott irodalmi keretet.

A hatalmas siker mentén nem sokat váratott magára a színpadi feldolgozás sem, ehhez 1977-ben Presser Gábor komponált átütő erejű zenéket. A legelső változatban nem kisebb színművészek, mint Hegedűs D. Géza, Halász Judit, Bánsági Ildikó és Kútvölgyi Erzsébet játszották a főbb szerepeket: utóbbi az ősbemutatón egy olyan nőt alakított, akit a magát görög diplomatának kiadó, következetesen tört magyarsággal beszélő, ám valójában gyári munkásként dolgozó fiú átver, egy jóval későbbi átiratban pedig ismét színpadra állt, akkor már az Anya karakterét magára öltve.

Számos verzió született meg a Jó estét nyár, jó estét szerelemből a premier óta eltelt nem kevés esztendőben, a Gyöngyösi Játékszín alkotógárdája viszont hamarosan újra közönség elé viszi az ikonikus művet a Budapesti Operettszínház egyik vezető művészének, Sándor Péter főszereplésével, Gyurosovits-Petheő Csilla rendezésében. Az amatőrszínházas körökben igen jól ismert szakember egy színistúdió egykori növendékeként már játszott a darabban huszonévesen, ekkoriban fogalmazódott meg benne annak a reménye, hogy Fejes Endre és Presser Gábor zenés drámáját egyszer a maga gondolatisága alapján állítja színpadra, ha majd „felnőtt” lesz. Tavaly nyáron érkezett el az az idő, amikor mindezt megtehette, ugyanis az előadás olvasó-rendelkező próbái akkor már megkezdődtek, és mint elmondta: bár a csapatával a saját régiójukban tevékenykedő amatőr színtársulatként működnek, mindig igyekeznek egyre magasabbra tenni a mércét, ezért is vágták bele ebbe az igazán kemény fába a fejszéjüket. Amikor a rendezőnő Sándor Pétert meglátta a színpadon Néróként a Sztárcsinálókban, azonnal meggyőzte őt a tehetsége, és egy merész ötlettől vezérelve felkérte őt a Jó estét nyár, jó estét szerelem szélhámosának, Viktornak szerepére. A színművész utólag elmondta neki: egyrészt azért mondott igent erre a lehetőségre, mert az éledező színészi ambícióinak legelőször éppen az egyik gyöngyösihez hasonló alkotóközösség nyújtott egykor teret, egy musicaltársulatban lett a zenés színház szerelmese, ő pedig máig is jó érzéssel gondol vissza arra az időre. A másik szempont az volt, hogy a megjelenítendő karaktert izgalmasnak találta, egyúttal pedig remélte, hogy ebben az alapvetően prózaorientált darabban új színeket mutathat meg magából a nézőknek.

Gyurosovits-Petheő Csilla róla egyébként úgy nyilatkozott, mint egy sztárallűröktől mentes illetőről, aki már a legelső próbára egy nagyon kedves, szakmailag alázatos fiatalemberként érkezett, és aki később is alaposan dolgozott: ha bizonytalan volt, többször át lehetett menni vele a kérdéses részeken. Alkalmazkodott, tiszteletben tartotta a rendező személyét, de adott esetben a saját elképzeléseit is kifejtette, hogyha az előadás érdekeit szolgáló gondolat benne megszületett. Gyorsan összeszokott a csapat vele, nyitott és egyszerű volt, így hamar közülük való lett, az amatőr és félamatőr tagokból álló közösségnek egyfajta húzóerőt jelentett.

A főszereplő személyén túl egy darabnál ugyancsak meghatározó lehet, hogy a történet a rendezői koncepció segítségével mit tud közölni a közönséggel. A Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámát néhányan azzal vádolták meg, hogy elavult, és nem tud kapcsolódási pontot teremteni a mai kor emberével. Az akkoriban érvényesek ható gondok zöme, mint amilyen például a valódi személyazonosság gyors kiderítésének gátja lehetett, a jelenkorban fellelhető infokommunikációs eszközöknek és közösségi oldalaknak hála egy nemlétező dilemmává töpörödött, ami a fanyalgók szerint nem sajátja a 21. századi magyar honpolgárára jellemző problémakörnek.

A gyöngyösiek előadásértelmezése azonban ígéretet tesz arra, hogy ezt a retro-hatást, a szakadékot a múlt és a jelen között megszünteti, felszámolja, eltörli örökre. Gyurosovits-Petheő Csilla ugyanis a Jó estét nyár, jó estét szerelem elemzése közben éppen azt találta, hogy valójában semmi sem változott az 1962-es esztendő, azaz a cselekmény alapjául szolgáló valós gyilkosság elkövetésének időszaka óta. Adott egy fiú, aki nagyon szegény sorból jön, de becsülettel dolgozik, mégis sikertelennek ítéli az életét. A szocializmusban férfi és nő egytől egyig a vasfüggönyön kívülre, a bűvös nyugatra vágyott, és ehhez igyekezett megragadni a legkülönfélébb lehetőségeket. Ma ugyan már bárki utazhat, repülhet, ám a nagy virtuális világban, a ráncokat eltüntető, akárkit megszépítő snapchat-filterek tömkelegében továbbra is mindenki más akar lenni, többé akar válni, pont, mint a nagy valószínűséggel egyéb személyiségzavarral kevert nagyzásos paranoiával terhelt Viktor is Presser Gábor és Fejes Endre színpadi művében. Régen egy vízum, egy menő állás volt vonzó a lányok számára, a jelenben pedig az a meghatározó, hogy kinek milyen az instán a profilképe, vagy melyik márkás divatkiegészítővel, autóval pózol éppenséggel. A látszat, a felszín kapirgálása, a rengeteg álarc, amit hordanak az emberek, hogy szebbek, jobbak, tökéletesebbek legyenek, ma is adott, ahogyan az a jelenség sem fikció, hogy rettentően el tud ebben veszni egy lélek. A rendezőt az előadás problémafelvetésével összefüggésben az ragadta meg, hogy ezeket a személyeket, akik végül „szörnyekké” lesznek, kik is teremtik valójában, a színpadra állítás során pedig azt kutatta, mennyire felelős a társadalom azért, hogy valaki ennyire kétségbeesetten akarja magát másnak mutatni a valóság fonalát is elveszítve, eljutva odáig, hogy végül még gyilkolni is képes legyen. A Gyöngyösi Játékszín produkciója a ma igazságát keresi, közelebbről azt, hogy mit tudnak mondani a szereplők 2023-ban egymásnak és a közönségnek.  

Amitől ez a feldolgozás az eddigiekhez képest szintén újszerű lesz, az a hangzásvilág egyedisége. Nem az eredeti zenei alapokkal dolgozott ugyanis a társulat, Gyurosovits-Petheő Csilla egy tehetséges látássérült fiatal ebbéli tudására támaszkodott: Jánoki Máriót kérte fel arra, hogy az előadásban elhangzó dalokat újrahangszerelje. Azok közül bizonyára sokak számára ismerős maga a címadó dal, vagy a Kicsi görög (Szilvavacsora), illetve a Kezedben az élet – csak hogy a teljesség igénye nélkül említsünk meg énekszámokat, amelyeknek zöme jelentős dramaturgiai kapacitással bír, előszeretettel húzza alá a prózában kifejezett indulatokat. A Fejes Endre által kreált dalszövegek pedig ahogyan Presser Gábor is mondja róluk: különösek, erősek és furcsák is, néhány fordulaton pedig a zeneszerző a mai napig meglepődik.

A történetvezetés a jelenlegi produkcióban követi az eredeti elgondolásokat, nem úgy, mint például Hidvégi Nórának a darabból készült 2019-es feldolgozása, amely attól volt különleges, hogy ott a munkásfiú által szédített lányokat, asszonyokat egyetlen színésznő, Törőcsik Franciska játszotta el.

A jelmezek szintén nagyon maiak lesznek a mostani előadásban, a gyöngyösi alkotók mondhatni a szekrényből vették ki azokat, de az ikonikus sötétkék öltöny és diplomatatáska, mint a Viktor nevű főhős hazugságokból felépített álszemélyiségének fő státusszimbólumai, természetesen minden újító szándék ellenére is megmaradtak. Az amatőr színtársulat költségvetése nem engedhet meg magának grandiózus díszleteket, ám a térrel való játék és a fények okosan kigondolt használata feledtetheti az efféle hiányosságokat ebben a megejtő drámaiságú, krimielemekkel is átszőtt, komplex előadásban, amelyet július 28-án és 29-én a Mátra Művelődési Központban bárki megtekinthet.

Kiemelt kép: Sándor Péter (Fotó: Kovács Milán)