Ma ünnepli 40. születésnapját Rusznák Adrienn színésznő.

Rusznák Adrienn 1984. december 31-én, Záhonyban született és itt is nevelkedett, majd a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma és ének tagozatára járt. Eleinte újságírónak készült, majd a középiskola utolsó évében gondolt arra, hogy színész lesz. Előbb stúdiósként az Új Színházba került, onnan pedig 2006-ban a Stúdió K Színházhoz szerződött, amikor felvételt nyert Fodor Tamásnál a társulathoz. Itt olyan előadásokban láthatta közönség, mint a Diótörő Ferenc és a nagy szalonnaháború, a Vihar, avagy a bűnbocsánat színjátéka, A Zöld Kakadu, a Skalpoljuk meg szegény Józsit!, a Daisy, akivel mindenki lovagias, a Harc a szalamandrákkal, a Kacskaringó vagy a Négyeshatos.

Gyerekei megszületése után három évig otthon volt, majd szakmai élete folytatásakor szabadúszóvá vált, mert úgy érezte, kipróbálna más színházi műfajokat is, valamint rendezőasszisztensként is dolgozott Koltai M. Gábor mellett. 2016 és 2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt, Kocsis Gergely és Szőcs Artur osztályában. 2018-tól a Miskolci Nemzeti Színház tagja, ahol jelenleg a Berzsián és Dideki, Az üvegcipő és a Leonce és Léna című darabokban látható. 

Kiemelt kép: Rusznák Adrienn (Fotó: Éder Vera)