Közös rövidfilmes pályázatot hirdetett a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál és a SPEFI Nemzetközi Speciális Filmfesztivál. A MOZGÁS! – közös filmélményre fel! című felhívás diákokat és fogyatékossággal élő alkotókat szólít meg, akik legfeljebb háromperces filmekben mutathatják be, amelyek a sporton keresztül mutatják meg a mozgás örömét, az emberi kapcsolatok jelentőségét és az inkluzív közösségi élmények fontosságát.

A kezdeményezés arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a közös mozgás nem csupán egészségügyi vagy fejlesztési szempontból fontos, hanem olyan társadalmi élményt is jelenthet, amely képes lebontani az emberek közötti határokat. A pályázat egyik fő célkitűzése, hogy a sport erején keresztül láthatóvá tegye a fogyatékossággal élők és a többségi társadalom együttműködését. A szervezők szerint a rövidfilmek hozzájárulhatnak az inklúzió és a társadalmi elfogadás erősítéséhez.

A beérkező alkotásokat szakmai zsűri bírálja el, amelynek tagja lesz többek között Navratyil Sándor paralimpikon, valamint Kollarik Tamás rendező, producer és egyetemi docens. A nyertes pályázók többféle szakmai és élményjellegű díjban részesülhetnek. A Nemzeti Filmintézet felajánlásának köszönhetően VIP belépőt nyerhetnek egy nagyjátékfilm forgatására és díszbemutatójára, emellett stúdiólátogatáson vehetnek részt a SZFE Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetében. A díjak között szerepel továbbá fesztiválbérlet a SPEFI Nemzetközi Speciális Filmfesztivál 12. kiadására, valamint technikai fejlesztést segítő vásárlási utalvány is.

A pályázatra április 19-ig lehet jelentkezni a filmekkel. A díjátadó ünnepséget június 20-án rendezik meg az Agóra Veszprém Kulturális Központben.

Kiemelt kép: A 2025-ös SPEFI Nemzetközi Speciális Filmfesztivál díjai (Forrás: SPEFI)