Február 7. és 9. között ismét megrendezésre kerül a régió egyik legjelentősebb zenei tehetségbörzéjére, a Jazz Showcase: a Müpa szervezésében megvalósuló programsorozatba ezúttal hat ígéretes pályakezdő formáció jutott be, akiknek produkcióit neves szakmai zsűri bírálja majd el.

Február második hétvégéjén a jövő jazzformációi és már befutott zenészek veszik birtokba a Fesztivál Színház színpadát: az idei tehetségbörze hat feltörekvő formációját előzsűri választotta ki a rendkívül reményteljes mezőnyből. Pénteken a Lukács Márton Trió és a Négyessy Barnabás Quartet, szombaton a Horváth Balázs Quartet és a Tilia zenekar, míg vasárnap a Dilladelphia és a Horváth Szabolcs Quartet bizonyíthatja színpadra termettségét egy-egy ötvenperces koncert keretében. A program minden nap 16 óra 30 perckor kezdődik, a házigazda ebben az évben is a rádiós műsorvezetőként ismert Jazzkovács László lesz.

A produkciókról a hagyományokhoz híven ezúttal is a neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri dönt majd, amelynek elnöke idén Fekete-Kovács Kornél zeneszerző, trombitaművész, karmester, a Modern Art Orchestra alapítója és művészeti vezetője. Partnerei a szigorú, de igazságos döntéshozatalban Bércesi Barbara, a Müpa jazzprogramjainak szerkesztője, Borbély Mihály klarinét- és szaxofonművész, Steve Rubie, a londoni 606 Klub tulajdonos-vezetője, Sébastien Doviane, a francia TSF Jazz rádió szerkesztő-műsorvezetője és a párizsi Duc des Lombards klub műsorszerkesztője, Szabó Dániel zongoraművész-zeneszerző, valamint a brüsszeli promóter, programfelelős és menedzser, Lynn Dewitte lesznek. A zsűri mellett természetesen a közönség is szavazhat az általa legjobbnak ítélt produkciókra.

A szakmai és a közönségdíjat bezsebelő zenekarok április 30-án, a Nemzetközi Jazznapon immár egy teljes koncertprogrammal térhetnek vissza a Müpába. Az eseménysorozat partnerei jóvoltából – akik között idén először az európai Liszt Intézeteket is köszönthetjük – a fiatalok számos különdíjban is részesülhetnek.

A feltörekvő tehetségek mellett esténként a műfaj már hírnevet szerzett előadói mutatják meg, mennyire sokszínű, üdítő és szerethető ez a zenei univerzum: 7-én a fiatal kora ellenére már számos díjjal jutalmazott multiinstrumentalista, Várallyay Petra mutatja be Circles in Motion című lemezét, méghozzá olyan muzsikustársakkal, akik eddig még sosem léptek színpadra együtt. 8-án, szombaton Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző és a francia gitáros, Antoine Boyer hozza el a Los Angelesben rögzített Future Sounds című albumot a Müpa közönségének, míg vasárnap a francia Underground Canopy tagjai egyesítik erejüket a budapesti imprószcéna szereplőivel.

Kiemelt kép: A Tilia zenekar (Fotó: Müpa)