Mága Zoltán újévi koncertjének fővendége Rost Andrea, Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő lesz, aki mellett számos híres előadó, színész és énekes lép fel január 1-jén a Papp László Budapest Sportarénában.
A 15. jubileumi gálahangversenyen a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Gipsy Virtuózok együttese, a Csillagszemű Táncegyüttes gyermektáncosai, valamint egy több száz főből álló felnőtt-, és gyermekkórus is színpadra lép. A műsor olyan válogatás a klasszikustól a modern műfajokon át, hogy a közönség soraiban mindenki találhat magának kedvére való produkciót: hallhatnak a nézők komolyzenét, pop- és könnyűzenét, népdalt és cigány muzsikát, és az est részeként megemlékeznek az idén elhunyt Szakcsi Lakatos Béla zongoraművészről is.
A Mága koncert egyfajta nemzet-összefogó gálaműsor, fő eszmei mozgatórugója, hogy a világ összes magyar emberéhez szól. Idén több száz ukrán és kárpátaljai menekült és hátrányos helyzetű gyermek is meghívást kapott, a nyugdíjasok pedig kedvezményes árú belépőjegyet válthatnak az eseményre.
A rendezvényen a hagyományokhoz híven átadásra kerül a Budapesti Újévi Koncert magyar és nemzetközi Gáladíja, amelyet a Hollóházi Porcelánmanufaktúra Kft. egyedi kivitelezésű porcelánhegedűje szimbolizál. Az elmúlt években az újévi gálakoncerten kiemelkedő művészi egyéniségek vonultak végig, Mága Zoltán hegedűművész mellett szerepelt David Foster zeneszerző, Katharine McPhee énekművész, Aida Garifullina és Ramón Vargas operaénekesek, Zakhar Bron és Shlomo Mintz hegedűművészek, Vásáry Tamás karmester, Balázs Fecó énekes, Szakcsi Lakatos Béla zongorista, valamint olyan színművészek, mint Törőcsik Mari, Psota Irén, Sztankay István és Haumann Péter.
Kiemelt kép: Rost Andrea (Fotó: Emmer László)