Az 1969-es születésű, New York Times bestsellerszerző Charles Martin hazánkban is igen nagy népszerűségnek örvend: közel 20 év alatt mintegy 15 regényt írt, amelyek mind olvashatók is magyar nyelven. Kíváncsiak voltunk az íróra, ezért elő is vettük legújabb regényeit, a Murphy Shepard-trilógia első két részét, A víz őrzőjét és A betűk őrzőjét.

A regények főhőse Murphy Shepard, aki afféle modern Jean Valjeanként szeret rejtőzködni, miközben munkája az olyan életek megmentése, amelyekről már sokan lemondtak. Egy floridai, folyóközi szigeten tengeti életét, ahol az elnéptelenedett templom birtokát felügyeli. Egy nap felbukkan az életében egy fiatal lány – de ahogy jött, úgy megy is. Nem sokkal később Murphy kiment a tengerből egy nőt, Summert, aki az eltűnt lányát keresi szüntelenül. A férfi hamar összeköti, hogy a szálak összeérnek, ezért – és mert az emberkereskedelem ellen folyamatos csatát vív – úgy dönt, hogy segít Summernek felkutatni a lányát. Rövid időn belül egy sötét világban találják magukat, egy olyanban, ahol még uralkodik a modern kori rabszolgaság.

Ha az olvasó a borítót és a címet elnézve úgy gondolja, hogy egy romantikus, főleg nőket megcélzó történetet fog kapni, igaza van. Ha pedig elolvassa a fülszöveget, amely olyan szavakat tartalmaz, mint az „emberkereskedelem” és a „modern kori rabszolgaság” és úgy gondolja, hogy egy akcióregényt fog kapni, akkor is igaza van. Elsőre talán furcsának és különösnek hat ez a kombó, hiszen aki szerelemről, érzelmekről akar olvasni, az nem feltétlenül szeretné, hogy a romantikus ábrándozásokat megszakítsák olyan adatok, mint hogy évente hány lány esik áldozatául emberkereskedelemnek, vagy hogy hogyan is zajlik a lányok áruba bocsátása és prostitúcióra való kényszerítése. És ugyanez fordítva is igaz: az, akinek elég erős a gyomra ahhoz, hogy kézbe vegyen egy ilyen témákat boncolgató regényt, nem valószínű, hogy arra vágyik, hogy fejezeteken keresztül szerelmi bánattal és szenvelgésekkel traktálják. Úgy tűnik azonban, hogy a recept mégis működik, hiszen Martin hazánkban is kimondottan nagy népszerűségnek örvend – habár azt nem tudhatjuk, hogy a többi műve is ebben a szellemiségben íródott-e.

Charles Martin (Fotó forrása: Regent University)

A trilógia első két kötete tehát meglehetősen fontos társadalmi problémákat boncolgat, és amikor szóba kerül az emberkereskedelem, akkor Martin mélyebben bele is megy a témába, ugyanakkor érződik, hogy nem akarja teljesen erre helyezni a hangsúlyt a lelki világunk nyugodalmának megőrzőse érdekében, éppen ezért mégsem ez teszi ki a regény cselekményének nagy részét. (Főleg a második részben, de erről kicsit később.) Sokkal inkább tekinthető tehát a történet drámának, aminek egyik alaphelyzetét Summer eltűnt lánya jelenti. Ugyanakkor, ahogyan később látni fogjuk, mindegyik szereplő élete tele van egyéb traumákkal, ezek pedig idővel előtérbe kerülnek, így nemcsak az emberkereskedelem áldozatait, hanem egymást is meg kell menteniük. Némely cselekményszál erőteljesen kiszámítható, sőt, időnként az olvasó nem is érti, hogy miért vár a szerző olyan sokat egy-egy fontosabb pillanat leleplezésével, amikor az elszórt morzsák alapján már a tudomására hozott minden fontos információt.

Persze, ez a kiszámíthatóság inkább csak az első regény (A víz őrzője) második felére igaz, az elején igencsak résen kell lennie az olvasónak, ugyanis Martin egyrészt in medias res kezdi a történetet: az elbeszélőn kívül megismerünk még két szereplőt („Ujjak”-ot és Marie-t), akiknek egyből látjuk a halálát is, ám a későbbiekben, a cselekmény ismeretében ezt a bevezetőt nehezen tudjuk hova rakni. Persze, végül minden értelmet nyer, és egészen különös módon kapcsolódik a főszálhoz ez a nyitás (de ezt a poént nem kívánjuk lelőni), ugyanakkor ez is jól példázza azt, hogy Martin egy fokkal komplexebb történetben gondolkodott, mint az átlagos romantikus regények.

Ugyanakkor nem is kívánja meghazudtolni a műfajt, így a főszereplő, Murphy Shepard tekintetében egy olyan fájdalmasan sablonos karaktert köszönthetünk, amelyet bármely szerelmes történet megirigyelhetne. Szó szerint maga a tökéletes férfi: erős, jóképű, nemcsak a hivatása nemes, de a szíve is jó, ezért a „másodállásból” származó tetemes bevételét sem magára költi, hanem létrehoz egy olyan közösséget, elzártan a külvilágtól, ahol az általa megmentett lányok új életet kezdhetnek. Erről a másodállásról is vétek lenne többet elárulni, legyen annyi elég, hogy bár ezt álnéven végzi, mégis a szakma csúcsára emelkedik, és közvetve emberek millióinak az életét menti meg/teszi könnyebbé. Persze, neki sem sikerülhet minden, mert kell a lelki megtörtség is ahhoz, hogy elég vonzó legyen a nők számára, így kapunk egy be nem teljesült szerelmet (amely kissé szappanoperás vonalon rendre felborítja az életét), és természetesen nem is tudott minden lányt kimenekíteni az emberrablók karmai közül.

Charles Martin (Fotó: Amy S. Martin)

Azonban, ha túl tudunk lendülni ezen a tökéletességen, igazán remek élményben lehet részünk – habár ez a mondat most elsősorban tényleg a női olvasókhoz szól. Mert akármennyire is kemény a téma, a regénysorozat mégis őket célozza meg, és ezt az állítást csak erősíti a második kötet (A betűk őrzője), amely szinte teljesen maga mögött hagyja az első rész megosztottságát, és egy jóval lassabb folyású, az érzelmekre jobban ható művé válik. Míg A víz őrzőjében sikerült jól eltalálni a romantika és az akció közötti egyensúlyt, addig a folytatásban ez utóbbi olyannyira háttérbe szorul, hogy a történet kétharmadáig várni kell arra, hogy ténylegesen beinduljanak az események. Ettől függetlenül persze nem rossz a második rész sem, mert Martin az olvasót közelebb engedi a szereplőkhöz, jobban megismerjük őket, pontosan úgy, ahogy Freetown lakosainak életét – ez az a hely, ahová a megmentett lányokat viszik. A folytatás magját egyébként pont ez a városka adja, hiszen minden jel szerint veszélybe kerül az itteni béke és biztonság, amikor idegenek bukkannak fel. A szereplőknek tehát ismét együttes erővel kell felvenni a harcot a rossz ellen, ráadásul Murphyt is azzal próbálják meg gyengíteni, amivel leginkább tudják: a szeretteivel.

A második rész, akárcsak az első, egy (közepes méretű) cliffhangerrel ér véget, így azok számára, akik még nem szeretnének elszakadni ettől a világtól, amit megismertek, jó hír, hogy egy kötet erejéig visszatérünk majd szereplőinkhez.

Charles Martin: A víz őrzője (The Water Keeper), ford.: Tóth Bálint Péter, General Press Kiadó, 392 oldal
Charles Martin: A betűk őrzője (The Letter Keeper), ford.: Tóth Bálint Péter, General Press Kiadó, 328 oldal

Kiemelt kép: Charles Martin (Fotó: Kerry Lammi)