Februárban négy országból (Olaszország, Románia, Spanyolország, Magyarország) érkeztek trénerek, akik olyan workshopon vettek részt, amelynek keretében a roma drámák feldolgozásához, roma és nem roma fiatalok megerősítéséhez, valamint informális képzések megvalósításához kaptak elméleti és gyakorlati fogódzókat.
Rendhagyó módon a fiatal trénerek képzésével párhuzamosan került sor egyetemi oktatókéval. Az utóbbi résztvevői roma drámákhoz kapcsolódó interdiszciplináris kurzusokat fognak megvalósítani hazai és romániai egyetemeken. A találkozó célja a tudásmegosztás, a roma színház, drámák és oktatási módszertani eszközök fejlesztése és terjesztése az európai országokban. A Független Színház Magyarország konzorciumi partnereivel együtt valósít meg egy nemzetközi projektet, amelynek keretében roma és nem roma fiatalok hívják fel kortársaik figyelmét a roma drámák értékeire és kihívásaira, valamint fordítanak figyelmet a bennünk és körülöttünk élő hősökre. Az egyetemi oktatók a Független Színház Magyarország által összegyűjtött roma drámákon keresztül informálják az általuk megvalósítandó egyetemi szemináriumokon a pedagógus, irodalmár, színháztudományi, interkulturális kommunikációt tanuló, valamint szociológus diákokat. A képzés elméleti, társadalmi, oktatás-módszertani és kreatív részeket egyaránt tartalmazott. A Storytelling oktatás során remekül alkalmazható műfajspecifikus módszerekkel Sonia Carmona Tapia, Ursula Mainardi, Sebastiano Spinella és Zalkai Csenge ismertette meg a résztvevőket.
A program az Európai Unió Erasmus+, a FEST, a Goethe Intézet valamint a Badur Alapítvány támogatásával valósult meg.
Kiemelt kép: A képzés résztvevői (fotó: Független Színház Magyarország)