Szeptember 27-én mutatják be a Békéscsabai Jókai Színházban Radó Denise rendezésében a Pekár Gyula regénye alapján készült Kastély kölcsönbe című vígjátékot, amelyet Kiss József adaptált színpadra.
A darab olvasópróbáján elhangzott, hogy bár a színház a Kiss József-féle átiratot vette alapul, Radó Denise kicsit “leporolta” az egykor sokat, ám az utóbbi időben ritkán játszott darabot: a humort egy-egy helyzetkomikummal erősítette meg, egy-egy figurát jobban körvonalazott. “Remélem, hogy a nézők számára így még bájosabb, még szerethetőbb lesz” – mondta el a rendező, aki szerint annak ellenére, hogy a Kastély kölcsönbe egy “bűbájos kis darab, vérbeli vígjáték“, azért minden karakternek megvan a maga tragédiája. A történet szerint a dúsgazdag, külföldre szakadt Gruber Menyhért hazatér a lányával Budapestre. Az egész családja szeretne egy kis részt a nagy vagyonból, de Gruber résen van: szegénynek adja ki magát. Közben a hajdan szebb napokat látott arisztokrata, Koltay Gábor a fiával Budapesten szórja éppen el a vagyona utolsó pengőit. A két fiatal egymásba szeret.
A korabeli hangulatot néhány autentikus sanzon és dal erősíti meg, ahogyan a Csík György által tervezett jelmezek is korhűek lesznek, az 1930-as éveket idézik meg, míg a díszleteket más darabok, például a tavaly bemutatott A bolondok grófja díszleteinek átalakításával hozta létre Egyed Zoltán. A főbb szerepeket Csomós Lajos, Csonka Dóra, Papp Barbara, Nagy Róbert, Bozsó József és Lénárt László alakítják.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Kastély kölcsönbe próbájáról (Fotó: Dobi Attila)