Rigőcsőr király a Monarchiában – Bemutatta az Olympiát a Thália Színház

A Thália Télikertben a napokban bemutatott Olympia egy briliáns szerelmi komédia, amely remek módon ötvözi a társadalmi szatírát, a finom intrikát és Molnár Ferenc mára már klasszikussá vált szellemességét.

Molnár Ferenc 1928-ban írta meg az Olympiát, amelyet még ugyanabban az évben be is mutattak a Magyar Színházban Gombaszögi Fridával, Kiss Ferenccel és Kertész Ellával a főszerepben. A darab Molnár ritkán játszott vígjátékai közé tartozik, legutóbb a 2010-es évek közepén láthatta a fővárosi közönség: a Karinthy Színház 2015-ös bemutatójában Balsai Móni és Marton Róbert játszották a szerelmeseket (rendező: Korcsmáros György). A Thália Színház tehát egy régi adósságot törlesztett, amikor arra vállalkozott, hogy újból köztudatba hozza ezt a drámát, amelyről Schöpflin Aladár az ősbemutató kritikájában kiemelte, hogy Molnár színpadi dramaturgiája soha nem volt élesebb és tisztábban szervezett.

A történet egy császári fürdőváros elegáns hotelének társalgójában, 1913. augusztus 19-én (Ferenc József császár születésnapjának) éjszakáján játszódik. Olympia – az özvegy hercegné unalmában bridzsel, pihen és titkos érzéseket táplál a kiváló és sokoldalú huszártiszt, Kovács kapitány iránt, akinek hatalma és bája összefonódik a hercegnő iránti vonzalommal. A látszólag ártatlan flört egyre komolyabbá válik, és a zárt arisztokratikus körökben gyanú, intrika és botrány fenyegeti a felszínes rendet. Ármány, pletykák, jóakarat és megtévesztés váltogatják egymást, miközben az arisztokrácia látszólagos harmóniája is megremeg. Szerelmi kihívások, családi becsület és lelepleződés kavarognak egy olyan korszakban, amely lassan a monarchia leáldozását vetíti előre.

Az Olympia egyszerre szerelmi történet, a boldog békeidőket tökéletesen megidéző, a felszínen könnyed vígjáték és társadalmi panoráma. A darab látszólag két, társadalmi rangban egymástól távol álló ember szerelméről szól, de Molnár ennél ügyesebb és agyafúrtabb szerző: az egész társaság titkok, kötelességek és a rang játszmáiba keveredik. Az érzéki vonzalom mögött ott lappanganak a társadalmi korlátok, a családi becsület kérdései és a személyes ambíciók. (Ezen a téren az Olympia sok hasonlóságot mutat Molnár másik, szintén remekbe szabott drámájával, A hattyúval.) A feszültség egyetlen éjszaka alatt bontakozik, a látszat fenntartása pedig épp olyan fontossá válik, mint a lelki igazság. A darab nem ábrázolja naivan a világot: Molnár ironikus, de nem cinikus, kritikus, de nem elutasító – megengedi a reményt, de nem bújtatja a konfliktusokat idealizmus mögé.

A darab legalapvetőbb erejét Molnár pontosan megrajzolt karakterei adják. Az egyik legfontosabb figura maga Olympia, az Orsolini hercegné – egy fiatal özvegy, magas rangú arisztokrata nő, akinek eleganciája és társadalmi helyzete vet árnyékot valódit érzéseire. Czakó Julianna megformálásában kemény, büszke és gőgös, de semmiképpen sem közönyös: flörtje Kovács kapitánnyal valós, és érzelmi ingadozásai remekül megmutatják a vágy és a kötelességtudat éles feszülését. Dóra Béla alakítja a fiatal, karizmatikus és sokoldalú tisztet, akiről azt mondják, öt nyelven beszél, kiváló táncos és remek lovas. Olympia szemében mesésen vonzó, és nemcsak a külső adottságai miatt: Kovács ambícióval, tehetséggel és vonzerővel is bír, ami feszegetni kezdi a társadalmi falakat is. Ugyanakkor később kiderül róla egy sötét titok, ami súlyos következményekkel jár a becsület és a botrány szempontjából. Molnár azonban ezen a szituáción is csavar egyet, az egyszerű huszártiszt pedig a haragot és a megaláztatottságát az érzelmei felé helyezve áll bosszút és ad leckét a felsőbb köröknek.

Olympia anyja, Eugénia hercegné a társadalmi normáknak megfelelően próbálja kordában tartani a lánya merész érzéseit, és szent küldetésének érzi, hogy megvédje a család becsületét, ezért ahol csak tud, beleavatkozik az események folyásába. A cselekmény egyik fő mozgatórugója, Györgyi Anna (aki vendégművészként csatlakozott a produkcióhoz) pedig minden rezdülésével, mimikájával és pillantásával érzékelteti a karakter összetettségét, amelynek szerepe egyszerre pragmatikus és érzelmes: az anyai szeretet és a társadalmi felelősség váltakozik benne. Férje, Plata-Ettingen herceg és tábornok csak az előadás második felvonásában lép színre, ám Bede-Fazekas Szabolcs látszólag élvezi, hogy akkor csöppen az események sűrűjébe, amikor a nézők már nagyban benne vannak. Rangjával és titulusával ellentétben egy percig sincs kétségünk afelől, hogy női elnyomás alatt éli az életét, mai szóval élve igazi papucsférj, akiről nehezen hihető el, hogy posztjának egyik elismert képviselője lenne.

Gubás Gabi alakítja az intrikus Lina grófnőt, aki élvezi a pletykálkodást, és gyakran tesz szúrós megjegyzéseket a szereplőkre és az eseményekre. A darab elején ő vezeti be a nézőt a cselekménybe, felvázolva az alapszituációt. Már ezen a ponton megmutatkozik valódi énje, az viszont csak később derül ki, hogy Eugéniával régóta riválisok: egykoron Lina is szerelmes volt Plata-Ettingen hercegbe, ám a férfi végül nem őt választotta. Éppen ezért érez elégtételt, amikor a botrány kirobbanni látszik, és ahol csak tudja, erősíteni is kívánja azt. Az előadás egyik csúcspontja a Görög László által játszott Krehl osztrák csendőr-alezredes, aki a maga együgyőségével és egyszerűségével (látszólag még a titulusát is nehezen tudja megjegyezni, nemhogy a rá bízott információkat) csal többször is mosolyt a néző arcára.

Az Olympia tehát nem pusztán egy szerelmi vígjáték: Molnár mesterien mutatja be a monarchikus társadalom belső ellentmondásait, a rang és a származás kérdését, valamint a látszat és a valóság közti vékony határmezsgyét. Láthatjuk, hogy a legfelső osztály sem mentes az emberi hibáktól, és hogy a szerelem képes megingatni a legszilárdabb társadalmi struktúrákat. Fontos téma emellett a botrányszag, a pletyka és az etikett játéka: hogyan próbálják a szereplők elkerülni a veszélyt, miközben személyes vágyaik is egyre nyilvánvalóbbá válnak. Ugyanakkor Molnár nem egyszerűen moralizál: nem csupán elítéli a felsőbb köreket, hanem megértéssel is kezeli őket, megmutatja gyengeségeiket, vágyakozásukat, és azt az emberi oldalt, amely a parádé és a protokoll mögött rejtőzik. És a történet hátterében ott van a politika árnyéka is: 1913, a Habsburg-monarchia utolsó békeévei, a társadalmi rend labilitása, a „végnapok” hangulata – ez egy finom, de érzékelhető keret, amely mélységet ad a romantikus intrikának. Ezt a látszólag idillt tökéletesen visszaadja Vereckei Rita tervező munkája is: a díszlet egy olyan fürdő képét idézi meg, ahová mi is szívesen térnénk be egy-egy fárasztó nap után, a szereplők többsége pedig ennek megfelelően a kor fürdőruháját viselve jár-kel és létezik ebben a térben.

Paczolay Béla rendezőt is leginkább a rang és egyszerűség kontrasztja izgatta a darab színpadra állításakor, az, ahogyan a polgári lelkületű huszártiszt szembekerül az arisztokrácia merev struktúrájával és az elvárásokkal. Ez a konfliktus nem csupán romantikus, hanem szimbolikus is: Molnár és Paczolay is arra mutat rá, hogy a társadalmi hierarchiák nem pusztán külsőségek, hanem valódi emberek életét határozzák meg, és a szereplők közt kötött szövetségek vagy szembenállások is lehetnek az emberi dráma forrásai. Olyan drámáké, amelyek belülről felemésztik az embert, de ebből a külvilág semmit sem láthat: mindig mosolyogni kell, még akkor is, ha belül zokogunk.

Az Olympia ideális választás azoknak, akik szeretik a klasszikus, elegáns szalonvígjátékokat, de nem riadnak vissza az emberi mélységektől sem, hiszen Molnár kiválóan ötvözi az iróniát és a komolyságot: bár mosolyt csal az ember arcára, közben elgondolkodtat a társadalmi rendről, a szerelem természetéről és az osztályok közötti különbségekről.

Kiemelt kép: Jelenetkép az Olympia című előadásból (Fotó: Juhász Éva)