A Gólem Színházban is tisztán látják már, hogy az idei téli szezon rezsiköltsége az ő esetünkben legalább ötszöröse lesz a korábbinak. Igyekeznek takarékoskodni, de a színház és a kávézó működtetése energiaigényes dolog. Éppen ezért a nézők segítségét és támogatását kérik, hogy ne kelljen januárban bezárniuk. Így indult el a „rezsibiztos” keresése, a tisztséget először Janklovics Péter vállalta.
A téli időszakban a színház minden jegyárat egységesen 1000 forinttal emel, emellett elindítják az előadások örökbefogadásának lehetőségét. Egy produkció „örökbefogadási ára” 50.000 forint, a támogatás teljes összegét a megnövekedett energiaköltségeik fedezésére fordítják. A támogatásért cserébe két darab jegyet tudnak felajánlani, valamint a támogató nevét – kérése esetén – feltüntetik a rezsibiztosok listáján és a kávézóban, ahol vendégül is látják egy kávéra vagy forró teára.
További részletek és az eddigi rezsibiztosok listája itt olvasható.
Kiemelt kép: Schmied Zoltán és Bánki Gergely a Gólem Színház Lefitymálva című előadásában (Fotó: Gólem Színház)