Átdolgozott formában tér vissza a korábbi évekből ismert Sufni-projekt a Katona József Színházban. A megújult programra olyan fiatal, pályakezdő rendezők, írók és színházcsinálók jelentkezését várják, akik mentorok segítségével szívesen részt vennének a Katona 2025/2026-os évadában alkotóként.
A Sufni-projekthez képest eltérő módon a rezidens mentorprogramba kiválasztott jelentkezők az évad első felében végigkísérnek egy próbafolyamatot, a második felében pedig létrehoznak egy saját előadást a Sufniban. Ez az alkotófolyamat bármely szegletére vonatkozhat: a jelentkező akár meg is rendezheti az előadást, vagy csak megírhat egy, a színház számára készült dramatikus szöveget. A kiválasztott jelentkezők egy mentorált munkafolyamat során fejlesztik saját ötletüket, és végzik el a létrehozásához szükséges előkészületeket.
Pályázni motivációs levéllel és koncepcióleírással lehet, amelyben a pályázónak részletesen be kell mutatnia legalább két, de akár több tervét is, amelyeket rezidensként kíván megvalósítani. A leírásnak figyelembe kell vennie a Sufni meglehetősen limitált lehetőségeit: kevés jelmezzel és díszlettel kell számolni, maximum 4-5 színésszel és 1-2 alkotó munkatárssal. A jelentkezésnek tartalmaznia kell a pályázó önéletrajzát, valamint eddigi munkáinak jegyzékét és képi dokumentációját is. A színház ösztöndíjat biztosít a kiválasztott pályázónak az alkotási folyamat során.
A korábbi Sufni-projekt program keretein belül Bagossy Júlia Médeia rendezését, Dohy Balázs A politikusok című előadását, Kizlinger Lilla Megrág, kiköp drámáját, illetve Antal Bálint Sárszeg című bemutatóját lehetett látni.
A rezidens mentorprogram pályázat leadási határideje április 19. A jelentkezéseket az igazgatosag@katonaszinhaz.hu címre várják, „Katona – Belépő” feltüntetésével. A rezidensek kiválasztása május végén várható.
Kiemelt kép: Pillanatkép A politikusok című előadásból (Fotó: Kovács Milán)