Szeptember 12-én avatták újra Veszprémben Lugossy Mária Tér- és időkapu című Millenniumi Emlékművét, míg a Dubniczay-palota Várgalériájában október 31-ig retrospektív kiállításon mutatják be különleges alkotói életpályáját.
Lugossy Mária a kortárs magyar szobrászat és üvegszobrászat világhírű alkotója. Művei nemcsak a legrangosabb hazai, hanem a nemzetközi köz- és magángyűjteményekben is megtalálhatók, többek között a párizsi Musée du Louvre, a londoni The British Museum, a New York-i The Corning Museum of Glass, a tokiói Suntory Museum is büszkélkedhet Lugossy-alkotásokkal. A művész pályája az 1970-es évek derekán indult. A Magyar Iparművészeti Főiskola ötvös szakának elvégzése után órákat, közösségi épületek belső tereibe óraplasztikákat és ékszereket tervezett és kivitelezett. A „hordozható szobrok” világából lényegében férje, az akkor tanársegéd Bohus Zoltán üvegtervező, szobrászművész hatására lépett tovább: krómacél domborműveket és óra szobrokat kezdett tervezni és megvalósítani. Egyik legismertebb órája a Budapesti „nyugati téri digitális forgóóra”, amit eredetileg a Déli Pályaudvar elé tervezett, valamint a Balatonfüredi pályaudvar krómacél órája. Ezután az ötvösművészettől eltávolodva az acél, a réz, az üveg és a plexi vált fontos matériájává, amelyekkel már olyan autonóm szobrászati kompozíciókat formált meg, amelyek csillogó felületeikkel, precíz kivitelükkel, egyszerűségre törő, geometrikus alapelemekre, térgeometrikus testekre redukált formavilágukkal teremtették meg egyedi aurájukat. Pár év alatt korszakalkotó anyaghasználati és megmunkálási újításokkal robbant be a nemzetközi stúdióüveg-mozgalom élmezőnyébe, melynek köszönhetően innentől kezdve már őt is oktatóként hívták meg nemzetközi üvegművészeti workshopokra, szimpozionokra.
Lugossy Mária művei a világ legjelentősebb köz – és magángyűjteményeit gazdagítják világszerte: a párizsi Musée du Louvre, a Corning Museum of Glass New York, a svájci MUDAC Lausanne-ban, Kunstpalast Düsseldorf és a Glasmuseum Frauenau Németországban, a tókiói Suntory Museum, a tatebayabshi Gunma Museum, a Yokohama Museum, a Shimonoseki City Art Museum Japánban, a londoni The British Museum, valamint hazánkban többek közt a Magyar Nemzeti Galéria, a Rippl-Rónai Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Szent István Király Múzeum Székesfehérváron és a Laczkó Dezső Múzeum, Veszprémben.
A szeptember 12-én újraavatott Millenniumi Emlékmű az ország egyetlen progresszív, nonfiguratív millenniumi emlékműveként Veszprém meghatározó köztéri emlékműve lett. Magyarország 1000 éves, a Kereszténység 2000 éves fennállásának évfordulója alkalmából jött létre. Az emlékmű 2001 és 2023 között az Óváros téren állt. A 4,6 méter magas, több mint tíz tonnás alkotást a Szabadság téren állították és avatták fel újra.
Kiemelt kép: Lugossy Mária: Millenniumi emlékmű (Fotó forrása: veszpreminfo.hu)