A hivatalos bemutató előtt, április 2-án a Mammut Bevásárlóközpontban található KOLLAB ad helyszínt a Védőháló premier előtti exkluzív eseményének.
Ezen az egyszeri és rendhagyó eseményen a résztvevők bepillantást nyerhetnek az előadás születésének utolsó fázisába. A főpróbahét minden színházi produkció legizgalmasabb pillanata, ahol és amikor az új produkciók utolsó simításait végzik.
A Védőháló egy ember története – egy középkorú férfié, aki úgy érzi, már nincs tovább. De ez nem csak róla szól. Azokról is, akik itt maradnak. Akiket a fájdalom, a harag, a szégyen, a bűntudat vagy éppen a döbbenet bénít meg.
Magyarországon évente közel 1600 ember vet véget az életének. Egy statisztika a sok közül? Nem. Egy tragédia, ami családokat, barátokat, munkatársakat, szomszédokat és véletlen szemtanúkat hagy hátra. Mégis hallgatunk róla. Mert túl nehéz. Túl kényelmetlen. Pedig a kimondott szavaknak ereje van.
A Védőháló nem tanmese, és nem könnyes dráma. Ez egy előadás az életről. Arról, hogy az emberi lélek a legsötétebb pillanatokban is képes nevetni. Hogy a veszteség, a kétségbeesés és a groteszk néha kéz a kézben jár. És ami még fontosabb: hogy nem vagyunk egyedül.
Az előadás után közös beszélgetésre is várják a nézőket, ahol az alkotók mellett egy pszichológus is segít megérteni azokat az érzéseket, amelyekről sokszor még a legközelebbi szeretteinkkel sem merünk beszélni.
Egyedi támogatással bárkinek van lehetősége hozzásegíteni az alkotókat ahhoz, hogy azon a művészi színvonalon hozzák létre az előadást, ahogy megálmodták. Céljuk, hogy megtörjék a csendet, és párbeszédet indítsanak ebben a sokunkat érintő nehéz témában. Ugyanakkor egy teljes értékű professzionális színházi előadást hoznak létre, ami azokat a nézőket is gondolkodásra készteti, akik nem érintettek a témában. Nézzünk szembe ezekkel a nehéz érzésekkel, és merjük nevetni a legváratlanabb pillanatokban!
Mivel manapság nem egyszerű a független színházi alkotók helyzete, a projekt közösségi finanszírozással valósul meg. „Figyeljük a pályázatokat, igyekszünk támogatókat is találni, de valójában az egész ügy a közösségépítésről szól, adta magát a közösségi finanszírozás lehetősége. Az öngyilkosság mindannyiunk közös ügye, kortól, nemtől, társadalmi helyzettől függetlenül. Bízom benne, hogy találok olyan embereket, akik szintén úgy érzik, mint mi, hogy a maguk szintjén szeretnének tenni valamit. Ez az este nem old meg mindent. De ha egy gondolatot hazaviszel belőle, akkor talán már tettünk valamit. Ez az előadás segíthet abban, hogy merjünk egymással beszélni a legbelső világunkról. Akkor pedig nem kell egyedül éreznünk magunkat többé” – fogalmazott Alberti Zsófi, akinek első rendezése lesz a darab.
Nyitókép: Alberti Zsófi (fotó: Sadness)