Különleges premierre készül ma este a Miskolci Nemzeti Színház: Kocsák Tibor és Miklós Tibor az opera és a musical határán egyensúlyozó, Lev Tolsztoj ikonikus műve alapján készült Anna Karenina című előadását mutatják be két részben, koncertszerű formában.
A Miskolci Nemzeti Színház énekkara a zeneszerzővel egyeztetve nem a teljes előadást adja elő a Kamaraszínház színpadán, a kétszer 45 perces változat mégis többet ígér, mint egyszerű koncertélményt. Az orosz realizmus egyik legnagyobb hatású írójának regénye korhű jelmezek és látványos vetítés segítségével elevenedik meg ma este a Kriston Milán összeállításában látható előadáson. „Az, hogy ilyen sűrű évad mellett engedélyt kaptunk rá, hogy ezt a produkciót létrehozzuk, hatalmas támogatás a színház részéről. Szívvel-lélekkel készítettük, és bízom benne, hogy a nézők tetszését is elnyeri majd” – fogalmaz az énekkari művész.
Nem csak a forma miatt számít igazi kuriózumnak a ma esti premier, hanem amiatt is, mert a Miskolci Nemzeti Színházban korábban nem volt még műsoron Kocsák-mű. A rövid, mindösszesen egy hónapos próbafolyamat után a közönség elé kerülő produkcióban a címszerepet Zamatócky Florianna játssza, Karenin szerepében Kolozsi Balázs, Vronszkijként pedig Kriston Milán lép színpadra. Partnereik: Lakai Róbert, Gelle Anikó, Bárány Zsombor, Hasas Beatrix, Vajda Éva, Demeter Sándor és Molnár István. A koreográfiát Kocsis Andrea és Lukács Ádám jegyzi.
Kiemelt kép: Zamatócky Florianna (Fotó: Gálos Mihály Samu)