Remélhetőleg ezt nem hagyják ABBA

Négy évvel ezelőtt mutatta be a Madách Színház Szirtes Tamás rendezésében a ma már közel húsz éves Mamma Mia! musicalt, melyet az azonos című, 2008-as film tett egyértelműen világhírűvé. A legendás, sokak fülében ott csengő ABBA-dalokra, vagy pontosabban fogalmazva, dalok köré épített történet egyszerre vidám, könnyed és megindító. Nem csoda, hogy premierje óta töretlen sikerrel játsszák itthon is, és mit sem veszített lendületéből.

Aki szereti az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivált és emberek millióinak szívét megnyerő svéd pop együttest, vagy a Meryl Streep főszereplésével készült nagy sikerű mozifilmet, annak tetszeni fog a musical is, ugyanis az a nyári, légies hangulat, ami az első percekben a hónod alá kap, az az előadás végéig, több mint két órán keresztül lebegtet, hogy a színházat ABBA dalokat dúdoló emberek társaságában hagyd el és indulj a villamosmegálló felé.

A színészek és a jelmezek összhangjának köszönhetően ha valaki a film rajongójaként ül be az előadásra, szinte az lesz az érzése, hogy a mozi szereplőit látja a színpadon életre kelni. Megvan a lendület, ami dalról dalra vezeti a nézőt, a humorpatronok pedig ugyanúgy és tökéletes időzítéssel pattannak, ahogyan a drámai pillanatok is mind megérintik a közönséget.

Egy dologgal azonban nem versenyezhet a film, mégpedig az élő testekből és a lelkekből lüktető energiákkal, amelyek minden pillanatot egyedivé varázsolnak. Ezért ha valaki úgy ül be erre a musicalre, hogy a filmet már rongyosra nézte, akkor is azt fogja érezni, mintha most látná ezt a történetet először.

A Mamma Mia!-nak (a filmnek és a musicalnek is) része egy dal, amit rendszerint megkönnyezek, de ezzel nem vagyok egyedül. Nem véletlen, hogy a Slipping Through My Fingers a történet hátterében folyamatosan és csendben munkáló dráma csúcspontján, az esküvői ruhás anya-lánya jelenet során hangzik el, amikor Donna elfogadva azt, hogy gyermeke már nem kislány többé, útjára engedi őt. Az aznapi szereposztásban Koós Réka és Muri Enikő játszottak és igazán csodálatos volt az, ami kettejük között történt a dal alatt.

Azt gondoltam, hogy ezt a szép pillanatot már nem követheti újabb és nem lehet fokozni az érzelmektől párás levegőt, de tévedtem. Ugyanis nem számítottam arra, hogy megérint majd a The Winner Takes It All, amivel ha nem is voltam közömbös, nem volt könnyezős dal sosem számomra. Azonban Koós Réka hangjával úgy játszott az érzések húrjain, hogy ha nem értettem volna a dalszöveget, egyszerűen akkor is meghatott volna. Letaglózó erejű előadás volt, ugyanis ekkor robbant ki belőle az előző dal alatt megtett felismerés, miszerint a gyermeke kirepült a családi fészekből és „egyedül hagyta őt”.

Nagy rajongója vagyok a Mamma Mia! filmnek, számtalanszor láttam és hallgattam meg a dalokat – mind eredetiben, mind a színészek előadásában – de ilyen erősen, mint a Madách musicaljében, talán csak akkor hatott rám, amikor legelőször láttam. Mindenféle szépelgés nélkül, de ezért is csodálatos az a varázslat, ami a színházakban történik. A ráadás a végén pedig olyan frenetikus, hogy értetlenül állok az előtt, más musicaleknél miért nem csinálnak ilyen bulit?

Jasinka Ádám írása

Kiemelt kép: Jelenet a Mamma Mia!-ból (fotó: Madách Színház)