Egyáltalán nem készült színésznek, aztán mégis úgy alakult, hogy az lett. Számos remek alakítás után, idén, régi álmát megvalósítva, Tar Sándor munkásságából készített monodrámát, amellyel elnyerte a napokban véget ért MOnodráma és STúdiószínházi FESZTivál fődíját. A Pécsi Nemzeti Színház művészével, a Jászai Mari-díjas Köles Ferenccel beszélgettünk.

Rovatunk előző alanya Ács Norbert volt, aki téged kérdezett: Köles Feritől kérdezném, hogy miért nem akar pesti színész lenni?

Nyilván ez konkrét provokáció, ezerszer megbeszéltük már Norbival. Háromgyerekes családapa vagyok, ezt így már nem lehet meglépni. A nagyvárosi lét szinte biztos, hogy visszahatna a családi életemre, amit nem szeretnék kockáztatni, mert nekem a család nagyon fontos bázis. Másrészt engem a színház viszonylag későn talált meg, huszonévesen megkerült és egyszer csak jól fenékbe rúgott. Nem készültem erre a pályára, ez úgy magától jött. Nekem nincs is színészi diplomám, Pécsett, az egyetemi színháznál kezdtem el mozgolódni a 2. évemben. Az egyetemi színházas évek alatt, ami 2-3 nagyon sűrű év volt, utána a Balikó érában, amikor felvett Tamás, jött egy másik hosszú időszak, tíz tanulóév. Ez alatt én még nem voltam rajta a színházi radaron, fel sem merült, hogy elmenjek Pécsről, annál is inkább, hogy ez hihetetlen értékes tíz év volt. Jókat tanultam és játszottam, tökéletesen elégedett voltam az életemmel. A következő tíz évben családot alapítottam. Amikor megkerestek a Thália vagy a Radnóti részéről, hogy szerződtetnének, addigra már féltettem a családi biztonságomat. Sokszor átgondoltam, bevallom, hízelgő is volt, de mindent túlgondolok, a csillagjegyem is mérleg, így aztán nem léptem meg.

Tehát, nem Pest nem hiányzik, hanem jó neked Pécsett?

Annak idején arra voltam büszke, mikor maradtam, hogy az első tíz év után volt egy folytonossága a szakmának, amiben nagyon szépen látszott, hogy elkezdesz valamit csinálni, és mindegy hogy hol csinálod, ha tisztességgel csinálod, akkor az egy idő után látszani fog és vidékről még egyszerűbb vagy könnyebb érdekesnek maradni. Hittem a folytonosságban, de nagyon sok minden változott az elmúlt években és nemcsak a világjárvány miatt. Amikor elképzeltem magam az egyetemi színházban, hogy mi lesz húsz év múlva, akkor azt gondoltam, hogy én is egy Haumann Péter leszek. Nem feltétlenül a díjak vonatkozásában, hanem a megélt, bölcs, sokat tapasztalt színészre gondoltam, aki eljutott oda ahova, mindenki ismeri, szereti, tisztességgel teszi a dolgát, ott ahol éppen van. Nagynevű példák is voltak, Király Levente, Andorrai Péter, akik inkább vidéken érezték jól magukat, mint Pesten. Sőt, Balikó Tamás is Pécsett teljesedett ki igazán. Szóval, ez az első tíz évem egy jóleső burokban telt itt és elhittem, hogy mindegy, hogy hol teljesítesz szolgálatot a lényeg az, hogy tisztességgel tedd és az vissza fog hatni rád.

Köles Ferenc a Párnaember című előadásban (fotó: Dömölky Dániel)

Van benned tüske, amiatt, hogy nem vagy pesti színész?

Nagyon nagyot fordult a világ. Amikor leszerződtem, abban az évben indult a POSZT. A 19 év alatt legalább 14-szer játszottunk a szemlén, ez egy olyan fórum volt, ahol meg tudtad mutatni magad, nem kellett Pestre menni, hogy lássanak. Ez volt, eltűnt, nincs többé. Volt még például a Tháliában a Vidéki Színházak Fesztiválja, ott megszellőztettük magunkat, de ez sem nagyon van már. Ez nem tüske, hanem tény, a szakma kapcsán érzek egyfajta fáradságot, mintha idegileg lenne kifárasztva mindenki. És az is az igazsághoz tartozik, hogy ha társulati tag vagy, akkor próbálsz, játszol, nehéz mozdulni, nem is szívesen engedik az embert. Pécsről a mozgástér sem nagy reklámra, filmre. Volt több olyan casting, amikor tök jól megfeleltem, aztán egy asszisztens odahajolt a rendezőhöz, és jelezte neki, hogy pécsi vagyok. Onnantól elkezdődik a mellébeszélés meg a magyarázkodás az esetek túlnyomó többségében, aztán majd, persze hívunk. Aranyos a gyerek, de messziről jött.

A Radnótiban évek óta sikerrel megy a Párnaember, amiben te is játszol. Hogy kerültél a darabba?

Kis kiruccanás volt, de nagyon sokat töltött vissza. Megfrissített, jól esett, örültem, hogy elengedtek Pécsről és kivitelezhető volt. Nagyon áldott társulattal dolgoztam, remek emberek, remek kollégák, hatalmas élmény. Pál Andrist ismertem, ő is Pécsett volt korábban, nagyon jó barátom. A rendezővel, Szikszai Rémusszal is dolgoztam már egy Koldusoperában, de hogy kinek jutottam eszébe, arra már nem is emlékszem. Akkor vette át Adél (Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója – A szerk.) a színházat, és megnézett a Bányavakságban az Ördögkatlanon. Utána keresett meg, nemcsak a darabra, hanem szeretett volna szerződtetni is. Az mindig bennem volt, hogy egyszer szeretnék a Radnótiban játszani és így, hogy ez Ács Norbival jött össze, óriási öröm számomra. Meg egy jó kis flash volt, hogy a két „hülyegyerek”, aki egy levegőtlen pincében ugrált a 90-es években, Pécsett, most a Radnótiban játszanak.

Nagyon fajsúlyosra sikerült az előadás, te hogy érzed magad benne?

Szerencsés csillagzat alatt született, bár akkor ezt nem tudtuk. Tettük a dolgunkat, működött a kémia, jó volt együtt dolgozni. Nem tűnt úgy akkor, hogy extra lesz. Én végig azt éreztem, hogy nem fáraszt az ingázás, és jó a csapattal együtt lenni. Az utólag derült ki mindegyikünknek, hogy ez egy nagyon fontos munka volt, talán fordulópontnak is nevezhetem. Féltettük, mint egy kincset, becsületesen készültünk, soha nem volt félvállról véve.

Norbival Pécsett, vagy a Radnótiban kezdődött a barátság?

Pécsett az egyetemi színháznál kezdtünk együtt, ott haverkodtunk össze, olyannyira, hogy később az elsőszülött kisfiam keresztapja lett. Nekem Norbi nagyon fontos az életemben, mind a mai napig. Ő született pesti és éli is a nagyvárost. Régi barátság a miénk, ő is innen nőtte ki magát. Aztán felvételizett a Színművészetire, sikerült neki, akkor költözött Pestre.

Köles Ferenc Az úrhatnám polgár című előadásban (fotó: Mihály László)

Te nem is próbáltad az egyetemet?

Mint említettem, annyira későn jött az életembe ez az egész és hirtelen el is teltem vele, hogy sokáig még a gondolata sem foglalkoztatott. De egyszer rábeszéltek a többiek, hogy próbáljam meg. Az első rosta csont nélkül ment, és közben megismertem a későbbi feleségemet, akiről kiderült, hogy ő is beadta. Így a második fordulóra már együtt mentünk, és együtt estünk kétségbe, hogy mi lesz, ha felvesznek mindkettőnket. A második rosta egyikünknek sem sikerült, és akkor egymás nyakába ugrottunk. Csak bámultak ránk, hogy hogy tudunk ennek örülni.

Nem ért emiatt soha hátrány a szakmában?

Természetesen vicces élcelődések voltak. De sokkal többet tapasztaltam, kínlódtam, a mostani fejemmel egyértelműen azt gondolom, hogy így volt jó, így kellet történnie.

Nagyon hosszú a szerepeid listája, van olyan, amelyik különösen közel áll hozzád?

Haumann Pétert idézném, akit nagyon kedvelek és tisztelek, aki egyszer azt nyilatkozta, hogy ha az embernek szerencséje van ebben a szakmában, akkor a pályája végén van két olyan darab, amire azt mondhatja, hogy sikerült. Nekem van nyolc olyan előadásom, amire nagyon szívesen emlékezek, és azt gondolom, hogy érték volt, amit csináltunk. Kémikus az apám, óvónő az anyám, nem tudom, hogy jött át nekem ez az egész, de nagyon örülök, hogy végül megtalált.

Köles Ferenc a Terror című előadásban (fotó: Körtvélyesi László)

A pandémiát hogy viselted?

Online verseket, meséket mondtunk, próbáltunk, de rendesen felkavarta az idegrendszeremet. A színészet terápia is, amit az ember felhalmoz magában azt ki tudja ordítani esténként. Amikor a családod és a saját életed van veszélyben, akkor átgondolsz sok mindent. Mi mindannyian átestünk rajta, nem volt könnyű időszak. Azt vettem észre, hogy este 7-kor felment a vérnyomásom és elkezdtem ordibálni a családdal. Magam sem értettem, hogy mi van, utólag jöttem rá, hogy azért „szerepeltem” otthon, mert 20 éve arra vagyok állva, hogy este 7-kor már a színpadon vagyok. Minden este itthon, kvázi öntudatlanul csináltam egy műsort, 7-től 10-ig pörögtem. Arra van trenírozva az idegrendszerem. De annyira öntudatlan volt, hogy sokáig nem értetem magam sem.

Jó oldala is volt nálatok a karanténnak, a két gyereked mellé érkezett egy új baba.

Igen, ő igazi karanténbaba. Amióta kinyílt a világ, mindenkihez odabújik, haverkodik, hiszen korábban nem látott maga körül embereket. Ő még ártatlan és hiszi, hogy a világ biztonságos hely.

A két nagyobb testvér nyitott a színház felé?

Most 8 és 11 évesek, tudatosan nem színházban felnövő gyerekek. A bábszínész feleségem (Várnagy Kinga – A szerk.) művész családból származik, de közös döntést hoztunk, hogy nem hordjuk be őket, nem ülnek a fodrásztárban az előadások alatt. A korosztályuknak megfelelő előadásokra természetesen visszük őket, de például a Valahol Európában előtt nem szóltam, hogy castingolják őket. Nem szeretnénk őket idő előtt megfertőzni a színházzal, majd ők eldöntik, hogy mit szeretnének.

Köles Ferenc A mi utcánk című előadásban (fotó: Körtvélyesi László)

Mi vár rád ebben az évadban?

Új évad indult, új igazgatóval. Októberben lesz bemutatóm, A tanítónő, Funk Iván rendezésében, majd Tóth Zoltán állítja színpadra az Ö.K.Ö.R.-t, ez az összes kötelező röviden. A régiekből is műsoron marad több, így hét előadásban játszom. Debreceniségemből kifolyólag volt egy mániám, amiben közrejátszik, hogy Tar Sándor író a szomszédunk volt. Később, már felnőtt fejjel megismertem az ő munkásságát, és volt egy nagyon régi álmom, hogyha egyszer egyedül állok a színpadon, akkor őt fogom feldolgozni. A legsűrűbb pandémia alatt összehoztuk Szabó Attilával. Komoly menet volt, háromszor kezdtük el és háromszor hagytuk abba. De létrejött és nekem most ez a legfontosabb ügy színházilag. Az Ördögkatlanon bemutattam, videón keresztül bekerült Tatabányára, a MOnodráma és STúdiószínházi FESZTiválra, és novemberben végre bemutatom a színházban is. Remélem, ez egy olyan előadás, amibe tudok kapaszkodni, bármi is van. Személyes ügy, ezzel vérteztem fel magam. Minden évben volt olyan előadás, ami túllendített a holtponton, ami visszaadta a hitemet. Azt remélem ezután is lesz, és nem kell szégyellnem, hogy vidéken maradtam. A pandémia utáni saját magam felépítésben is rengeteget segített ez a – Mi utcánk című – személyes darab.

Kitől és mit kérdeznél a következő interjúban?

 Schneider Zolitól kérdezném: hogy sikerült az idei szezonja? Természetesen nem színházi szempontból értem, hanem “gasztrobotanikai” jelleggel.

kiemelt kép: Köles Ferenc (Fotó: Pesti András)