Los Angeles-i idő szerint február 1-jén, vasárnap este tartották a 2026-os Grammy-díjátadót a Crypto.com Arenában. A díjak kiosztása mellett az este természetesen a koncertekről és a meglepetés előadókról is szól: a zene legnagyobb nevei gyűlnek össze, hogy előadják slágereiket, újragondolják a klasszikusokat, és tisztelegjenek azok előtt az előadók előtt, akik kitaposták előttük az utat. A Grammy-n többek között Bruno Mars, Justin Bieber, a Katseye, Lady Gaga és Sabrina Carpenter is fellépett.

Szokás szerint a kevésbé reflektorfényben lévő díjakat már a gála előtt kiosztották, így az élő közvetítés kizárólag a legnagyobb kategóriákra fókuszált. Mivel ezek az elismerések nem követhetők élőben, és ritkábban kerülnek a közbeszéd középpontjába. Valószínűleg sokan nem is tudják, hogy a Grammy-díjakat minden évben olyan kategóriákban is odaítélik, mint például a legjobb operafelvétel, a legjobb spoken word album vagy a legjobb zenés film. Utóbbiban ráadásul történelmi pillanat született: a Zenéjét szerezte: John Williams című dokumentumfilm produceri munkájáért Steven Spielberg is Grammy-díjat vehetett át. Ezzel a győzelemmel csatlakozott az EGOT-klubhoz, amelynek kizárólag olyan alkotók lehetnek a tagjai, akik legalább egy Emmy-, Grammy-, Oscar- és musicalekért járó Tony-díjat is nyertek már. Spielberg a klub 28. tagja lett.

Nem ez volt az egyetlen rekord az estén: Kendrick Lamar lekörözte Jay-Z-t, és 27 díjával a Grammy történetének legtöbbet díjazott rapperévé vált. Bad Bunny a Debí Tirar Más Fotos című albumával szintén történelmet írt, hiszen ő lett az első spanyol nyelvű előadó, aki elnyerte ezt az elismerést. Ugyancsak mérföldkőnek számított ROSÉ fellépése: a Blackpink tagja első K-pop szólóelőadóként állhatott a Grammy színpadára.

Az est során Billie Eilish is fellépett, akit aznap a Wildflower című daláért díjaztak, valamint megemlékeztek Ozzy Osbourne-ról is. A tisztelgéshez egy alkalmi supergroup állt össze: Post Malone, Ozzy kései producere és alkotótársa, Andrew Watt, a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith, valamint Duff McKagan és Slash a Guns N’ Roses-ból. Színpadra lépett továbbá Reba McEntire is, aki Brandy Clark énekes-dalszerzővel és Lukas Nelsonnal közösen adta elő a Trailblazer című dalt. A produkcióval a közelmúltban elhunyt zenészek életét és örökségét ünnepelték. D’Angelo és Roberta Flack előtt Lauryn Hill fellépésével tisztelegtek.

Sabrina Carpenter a 2026-os Grammy-díjátadó gála megnyitóján (Fotó: Kevin Winter)

A 2026-os Grammy-díj nyerteseinek listája:

Az év albuma: Debí Tirar Más Fotos – Bad Bunny
Az év felvétele: Luther – Kendrick Lamar With SZA
Az év dala: Wildflower – Billie Eilish O’Connell és Finneas O’Connell, dalszerzők (Billie Eilish)
Legjobb új előadó: Olivia Dean
Az év zenei producere – nem klasszikus: Cirkut
Az év dalszerzője – nem klasszikus: Amy Allen
Legjobb videóklip: Anxiety – Doechii; James Mackel, video rendező; Pablo Feldman, Jolene Mendes és Sophia Sabella, dalszerző
Legjobb popszóló előadás: Messy – Lola Young
Legjobb vokális popalbum: Mayhem – Lady Gaga
Legjobb pop duó/csoportos előadás: Defying Gravity – Cynthia Erivo & Ariana Grande
Legjobb dance-/elektronikus felvétel: End of Summer – Tame Impala
Legjobb dance pop felvétel: Abracadabra – Lady Gaga
Legjobb dance/elektronikus album: EUSEXUA – FKA twigs
Legjobb remix felvétel: Abracadabra (Gesaffelstein Remix) – Gesaffelstein, remixer (Lady Gaga és Gesaffelstein)
Legjobb rock előadás: Changes (Live From Villa Park) Back to the Beginning – YUNGBLUD Featuring Nuno Bettencourt, Frank Bello, Adam Wakeman, II
Legjobb metál előadás: Birds – Turnstile
Legjobb rockdal: As Alive as You Need Me to Be –  Trent Reznor és Atticus Ross, dalszerző (Nine Inch Nails)
Legjobb rockalbum: Never Enough – Turnstile
Legjobb alternatív zenei előadás: Alone – The Cure
Legjobb alternatív zenei album: Songs of a Lost World – The Cure
Legjobb R&B előadás: Folded – Kehlani
Legjobb hagyományos R&B előadás: Vibes Don’t Lie – Leon Thomas
Legjobb R&B dal: Folded – Darius Dixson, Andre Harris, Kehlani Parrish, Donovan Knight, Don Mills, Khris Riddick-Tynes és Dawit Kamal Wilson, dalszerző (Kehlani)
Legjobb R&B album: Mutt – Leon Thomas
Legjobb rap előadás: Chains & Whips – Clipse, Pusha T and Malice Featuring Kendrick Lamar és Pharrell Williams
Legjobb dallamos rap előadás: Luther – Kendrick Lamar With SZA
Legjobb rapdal: TV Off – Jack Antonoff, Larry Jayy, Kendrick Lamar, Dijon McFarlane, Sean Momberger, Mark Anthony Spears és Kamasi Washington, dalszerző (Kendrick Lamar Featuring Lefty Gunplay)
Legjobb rapalbum: GNX – Kendrick Lamar
Legjobb jazz előadás: Windows – Live – Chick Corea, Christian McBride és Brian Blade
Legjobb vokális jazz album: Portrait – Samara Joy
Legjobb hagyományos popalbum: A Matter of Time – Laufey
Legjobb musicalszínházi album: Buena Vista Social Club – Marco Paguia, Dean Sharenow és David Yazbek, producerek (Original Broadway Cast)
Legjobb countryszóló előadás: Bad as I Used to Be (‘F1 A film’) – Chris Stapleton
Legjobb countryduó/csoportos előadás: Amen – Shaboozey és Jelly Roll
Legjobb country dal: Bitin’ List – Tyler Childers, dalszerző (Tyler Childers)
Legjobb hagyományos countryalbum: Ain’t in It for My Health –Zach Top
Legjobb kortárs countryalbum: Beautifully Broken – Jelly Roll
Legjobb música urbana album: Debí Tirar Más Fotos – Bad Bunny
Legjobb albumborító: Chromakopia – Shaun Llewellyn and Luis ‘Panch’ Perez, művészeti vezető (Tyler, the Creator)
Legjobb latin pop album: Cancionera – Natalia Lafourcade

Kiemelt kép: Grammy-díj 2026 (Fotó: Allen J. Schaben)