November 25. és 27. között rendezik meg a Vallai Napokat, amelynek az RS9 „Vallai Kert” és a Nyitott Műhely ad otthont.

„Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.”

Ezzel a kétsorossal zárta Vallai Péter minden Petri-estjét. A színész halálának tizedik évfordulója alkalmából idén először rendezik meg a Vallai Napokat, ahol kortárs irodalomórákkal, filmvetítéssel, előadással, kiállítással, koncerttel és egy rekordkísérlettel várnak minden Vallai-kedvelőt és Petri György-rajongót.

November 25-én, pénteken 17 órakor, Vallai Péter születésnapján, rekordkísérletre készülnek a szervezők: a Vallai Kertben Várady Szabolcs nyitja meg a Petri-versmaratont, ahol a költő összes, életében megjelent kötete felolvasásra kerül. A kezdeményezéshez folyamatosan várják a résztvevőket, segítőket, profi és amatőr zenészek, színészek, műkedvelők, arrajárók jelentkezését. A több mint 500 vers felolvasása várhatóan hajnali fél ötig fog tartani, amit online is lehet majd követni. Jelentkezni az esemény honlapján lehet.

Másnap, november 26-án 11 órakor kortárs irodalomóra veszi kezdetét, amit Lengyel Imre Zsolt, irodalomkritikus tart Rubin Szilárdról. 14 órától kezdődik a Vallai Anekdot, amely egy szombati ebédre hívja Vallai Péter pályatársait. Váradi Júlia moderálásában végigveszik az életművet: a gyerekkortól a főiskolán, majd a Thálián, Pécsen és Szolnokon át a Vígszínházig. Az Actorfield amatőr színészcsapata főz, és aki eszik: Valcz Gyula, Verasztó Lajos, Szikora János, Takács Katalin, Mucsi Zoltán, Hajdú Steve, Igó Éva, Kőváry Katalin, Lábán Katalin, Kukorelly Endre, Parti Nagy Lajos, Turczi István, Kovács Zoltán. A program limitált, regisztrálni a titkar@vallai-alapitvany.com e-mail címen lehet. 16 órától filmvetítés veszi kezdetét, a családi archívumból előkerült anyag egy hangjáték élő filmfelvétele, mely Kornis Mihály Csillebérci-napló című műve alapján készült. A rendszerváltás utáni hangulatban Vallai Péter, Újlaki Dénes, Gálvölgyi János és Kern András fergeteges alakítása, több nyíltszíni röhögőgörccsel a csillebérci úttörőtábort megidézve. Este kortárs összművészeti jammeléssel folytatják a programot, a színpadon többek közt Rozs Tamás, Rubik Ernő Zoltán, Darvas Ferenc és Darvas Benedek lesz látható.

Pál András és Rozs Tamás (Fotó: Rádóczy Bálint)

November 27-én, a zárónapon ismét lesz kortárs irodalomóra, 11 órától Pályi Márk, a Klubrádió Belső közlés című irodalmi műsorának szerkesztője és Vári György irodalomtörténész beszél Szőcs Géza életművéről. 17 órától kezdődik az Első Hazai Blattverseny, kortárs költők zsűrije előtt nem könnyen mondható verseket blattolnak a legbátrabb színészek. Jelentkezni november 26-áig a titkar@vallai-alapitvany.com címen lehet. 18 óra 45 perctől Vallai Péter emlékének legelhivatottabb őrzőinek nyújtják át a Vallai-díjat, amelyet Vida Judit keramikus készített, valamint a 2014-ben elhunyt Dobay Dezső rendező, a Kert és a Fesztivál alapítója posztumusz díjat kap. A Vallai Napokat Pál András és Rozs Tamás estje zárja a Most mikor a vers épp divatba jön című kortárs verses-esttel.

A Vallai Napok minden eseményére a belépés díjtalan.

Kiemelt kép: Vallai Péter (Fotó: Vallai Kert)