Vajda Lajos Gyertyás lány című képe kelt el a legmagasabb, mintegy 48 millió forintos áron a Kieselbach Galéria tavaszi árverésén péntek este Budapesten. Ezzel az eladási árral a kortársak előfutárának számító festő túlszárnyalta életműrekordját.  

A Kieselbach Galéria 130 tételt felsorakoztató tavaszi kortárs árverésén Vajda Lajos Gyertyás lány című 1936-os műve, amely a legnagyobb méretű magánkézben őrzött olajképe, beállította a festő életműrekordját, több mint 20 százalékkal múlva felül a korábbi legmagasabb leütési árat. „Nemcsak kulcsfontosságú modern művész, hanem az egyik legjelentősebb szereplője a 20. századi képzőművészetnek. Vajda 1945-ben már több éve nincs az élők között, életműve viszont ekkor hat igazán, az örökösök és tanítványok titkos világában, megtermékenyítve a kortárs magyar művészetet. Ennek analógiája, ahogy Szinyeit csak a nagybányás új nemzedék fedezte fel, évtizedekkel a Majális születése és kudarcos fogadtatása után” – mondta el Kieselbach Tamás, a galéria tulajdonosa.

Az aukción olyan – közelmúltban elhunyt – kortárs klasszikusok szerepeltek kiemelkedő módon, mint Bak Imre, Hencze Tamás, Haraszty István vagy Fajó János. Azoknak az alkotóknak az esetében, akiknek munkásságát a közelmúltban nagy kiállítás dolgozta fel, érezhetően megélénkült az érdeklődés. Így Frey Krisztián munkája a tavalyi Ludwig Múzeumos bemutatója után több mint megnégyszerezte indulási árát, Deim Pál nagy méretű alkotása életműrekordot ért el (9,5 millió forint), Mácsai István festőművész a még most is zajló, Kiscelli Múzeumban látható különleges kiállítása után fehér rózsás csendéletével négyszeresére emelte az induló árát, visszahozva az elfeledettségből a realista mestert.

Kiemelt kép: Pillanatkép a Kieselbach Galéria tavaszi árveréséről, a fotón Vajda Lajos Gyertyás lány című festménye (Fotó: Mohai Balázs / MTI)