Az OPERA gondozásában jelenik meg Karczag Márton, a Dalszínház emléktárvezetőjének legújabb kötete, Reformátorok az Operaházban címmel. A kötet Bánffy Miklós 1912 és 1918 közötti vezetői periódusát dolgozza fel. A hiánypótló kiadvány először foglalkozik részletesen az erdélyi polihisztor nevéhez fűződő operaházi korszakkal, ami épületfelújítással indult, két világhírű Bartók-premierrel ért véget, első két évében pedig kulcsszerepet játszott a Nemzeti Színházból szerződtetett főrendező, Hevesi Sándor.

1912-ben Bánffy Miklóst nevezte ki Zichy János kultuszminiszter a magyar állami színházak intendánsának, feladatul adva az Operaház megmentését a szanálástól. Az intézmény komoly kihívásokkal küzdött, mint a közönség elmaradozott, a frissen megnyílt Népopera konkurenciát jelentett, miközben az épület állapota is jelentősen leromlott. Bánffy vezetőként azonnali reformokba kezdett, hogy helyreállítsa az Operaház hírnevét és működését.

Bánffy Medgyaszay István építész segítségével modernizálta az Operaházat: új ruhatárat, raktárakat és felvonókat alakítottak ki, amelyek ma is az épület szerves részét képezik. Ugyanilyen jelentős volt a művészeti átalakulás, amelyhez Hevesi Sándor főrendezőt hívta meg. Hevesi az operát komplex színházi műfajként kezelte, új fordításokat készíttetett és magyar librettópályázatokat hirdetett, hogy gazdagítsa a repertoárt.

A korszak szellemi és művészi megújulását két Bartók-opera, A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára bemutatója koronázta meg. A Bánffy—Hevesi együttműködés mélyreható változásokat hozott az operajátszásban, amelyeket az új, több mint 400 oldalas, illusztrált kötet, Reformátorok az Operaházban – A Bánffy—Hevesi korszak, részletesen bemutat. A könyv az Operaház OperaShopjában és a Rózsavölgyi Zeneműboltban érhető el.

Kiemelt kép: Reformátorok az Operhaházban (Fotó: Opera)